Ugrás a tartalomhoz

Sarló és kalapács

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Sarló-kalapács szócikkből átirányítva)
A jelkép a szovjet zászlón

A sarló és kalapács (☭) kommunista szimbólum, amely kifejezi a kommunizmussal, valamely kommunista párttal vagy állammal való kötődést. Sarló fölött keresztbe tett kalapácsot ábrázol – a két eszköz a szegényparasztság és a proletariátus összefogásának jelképe.[1] A szimbólumok egymás mellé helyezésükkel az ipari munkások és a parasztok szövetségét, összetartozását akarták kifejezni.

A sarló és kalapács elődjének az eke és kalapács jelkép tekinthető. Az eke szimbólumot feltételezhetően az orosz bolsevik forradalom alatt kezdték el alkalmazni a parasztság metaforájaként. Gyakran ábrázolták a kalapáccsal együtt, mely a munkásság és a parasztság egységét volt hivatott megjeleníteni. Azonban az 1920-as években az ekét kiszorította a sokkal könnyebben ábrázolható és beazonosítható sarló jelképe. Így megszületett a keresztbe tett sarló és kalapács kommunista szimbóluma.[2]

Leginkább arról ismert, hogy az ötágú vörös csillaggal egyetemben szerepelt a Szovjetunió és más kommunista államok zászlaján, illetve egyéb emblémáin. Magyarországon és Litvániában tiltott önkényuralmi jelképnek számít.[3]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Sarló - A magyar nyelv értelmező szótára Arcanum.hu
  2. Szabó Viktor. A kommunizmus bűvöletében. - A Magyarországi Tanácsköztársaság propagandája., 62, 64. o. (2019.) 
  3. Tilos lesz május 1-jén a sarló-kalapács Origo.hu, 2013. március 27.

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]
A magyar Wikikönyvekben
további információk találhatók