Ugrás a tartalomhoz

Férfi egykaros súlyemelés az 1896. évi nyári olimpiai játékokon

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Súlyemelés – férfi egykaros súlyemelés az 1896. évi nyári olimpiai játékokon szócikkből átirányítva)

A férfi egykaros súlyemelés egyike volt a két súlyemelő versenyszámnak az olimpián. Ez a versenyszám nagyon hasonlított a mai szakításhoz. Az emelőknek három lehetőségük volt. Minden versenyző egyszer próbálkozott, majd következett egy másik versenyző, és így tovább. Miután egy sorozat lement, újból az első próbálkozó következett. A harmadik sorozat befejeztével, az első három helyezett ismét kapott három lehetőséget, a korábban írt rendszer szerint.
Időrendben ez volt a második versenyszám, és közvetlenül a kétkaros súlyemelés után zajlott. A versenyzőknek mindkét kezükkel külön-külön meg kellett emelniük a súlyt.

3 nemzet 4 versenyzője vett részt ebben a versenyszámban.

Érmesek

[szerkesztés]
1Aranyérem Arany 2Ezüstérem Ezüst 3Bronzérem Bronz
Launceston Elliot
 Nagy-Britannia (GBR)
Viggo Jensen
 Dánia (DEN)
Aléxandrosz Nikolópulosz
 Görögország (GRE)

Eredmények

[szerkesztés]
Helyezés Versenyző Eredmény
1Aranyérem Arany Nagy-Britannia Launceston Elliot (GBR) 71,0 kg
2Ezüstérem Ezüst Dánia Viggo Jensen (DEN) 57,0 kg
3Bronzérem Bronz Görögország Aléxandrosz Nikolópulosz (GRE) 57,0 kg/40,0 kg
4. Görögország Szotíriosz Verszísz (GRE) 40,0 kg

Mivel a dán Viggo Jensen megsérült az előző versenyszámban, ezért a brit Launceston Elliotnak könnyű dolga volt és 71 kilogrammos teljesítményével megnyerte a versenyt. Jensen sérülése ellenére is megszerezte az ezüstérmet 57 kilogrammos emelésével. A görög Aléxandrosz Nikolópulosz jobbik kezével ugyanannyit emelt, mint Jensen, azonban rosszabbik kezével csak 40 kilogrammot tudott megemelni, így ő lett a harmadik.

Források

[szerkesztés]