Reticulariaceae
 | ||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| ||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||
| ||||||||||
| Nemzetségek | ||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||
 A Wikimédia Commons tartalmaz Reticulariaceae témájú kategóriát. |
A Reticulariaceae (ICN; ICZN szerinti névalak: Reticulariidae)[1] az ITIS által elfogadott csoport a Myxogastria kládban. Nemzetségei a Dictydiaethalium, a Lycogala, a Reticularia, a Tubifera[2] és az Alwisia.[3] Egyes rendszertanokban – például az Index Fungoruméban – elfogadottnak számít az Enteridium is.[2]
Más csoportosításokban aDictydiaethalium a Dictydiaethaliaceae, a többi nemzetség a Tubiferaceae tagja.[4]
Történet
[szerkesztés]A Reticulariaceae első fajait a 17–18. században jelemezték,[5] és Carl von Linné is több faját írta le.[6]
A csoportot François Fulgis Chevallier írta le először 1826-ban.[7]
2012-ben 3 elfogadott nemzetsége és 25 faja volt, ekkor indult Leontyev áttekintése a csoportról több projektben, melyek 2023-ban értek véget. Ezalatt a leírt fajok száma 52-re, a nemzetségeké 6-ra nőtt, a Licaethalium nemzetség pedig a Reticulariaceae csoportból átkerült a Cribrariaceaebe. A Reticulariaceae-fajokról szóló eddig összegyűjtött molekuláris adatbázist ekkor tették közzé a GBIF-en.[5] Több hagyományos fajt ekkor szűkebben határoztak meg molekuláris adatai alapján, megnehezítve a keresést.[5]
Fiore-Donno et al. 2013-as kétgénes Lucisporidia-filogenetikájában a Dictydiaethalium és a Dictydiaethaliaceae a 3 nemzetségű Reticulariaceaetől külön szerepelt. A Reticulariaceaeben megkülönböztettek egy ál- és egy valódi kapillítiumos kládot, és igazolták, hogy a rend, ahová sorolták, a Liceida (= Liceales) az akkori meghatározás szerint parafiletikus.[1]
2014-ben Leontyev et al. újra létrehozták az Alwisiát 3 fajjal (Alwisia bombarda, Alwisia morula, Alwisia repens),[3] az Alwisia bombarda alapján a taxont a Dianemataceae lehetséges közeli rokonaként, és annak és a Lycogala csőszerű fonalait lehetséges valós kapillítium részeként írták le.[8]
2023-ig számos hagyományos faját – például a Lycogala epidendrumot – több fajra bontották molekuláris alapon.[6]
Morfológia
[szerkesztés]Spórái világosak, és gyakran csoportosulnak.[9] Leontyev et al. 2024-ben egyes fajok „láthatatlanságát” kizárólag a morfológiai jellemzők korlátainak tulajdonították, mert egyes ritka fajok már a 19. századtól ismertek.[5] Kolumellája és álkolumellája nincs.[3]
Élőhely
[szerkesztés]Az egész világon él, de például afrikai, dél-amerikai, dél-ázsiai (például iniai), észak-ázsiai fajai molekulárisan kevéssé tanulmányozottak.[5] Számos környezetben nő, például fatörzseken és -leveleken.[10]
Életmód
[szerkesztés]Plazmódiuma fagocitózissal ehet baktériumokat, gomba- vagy növényi spórákat, protozoonokat vagy elhalt szerves anyagot.
Életciklus
[szerkesztés]Életciklusa számos Amoebozoa-fajhoz hasonlóan általában plazmódium- és sporangiumállapotból áll. Termőteste lehet ál- (perídiumos önálló, közeli sporangiumok, például Tubifera) vagy valódi etálium (megkülönböztethetetetlen sporangiumok, például Reticularia, Lycogala). Előbbi nem rendelkezik valódi vagy álkapillítiummal, utóbbi igen.[1]
Rendszertan
[szerkesztés]A Reticulariaceae azonosító irodalmában 2024-ig nem történt jelentős változás, mivel számos rendszertani változás még nem jelent meg.[5] Számos faja több ribotípussal rendelkezik.[11]
Közeli rokona lehet a Dianemataceae.[8]
A Tubifera „kis és „nagy spórájú” kládra osztható, az Alwisia pedig a Reticulariaceae legősibb ismert állapota lehet.[12]
Genetika
[szerkesztés]Legtöbb faja megkülönböztethető a 18S rDNS, az elongációs faktor 1α (EF1α) vagy a citokróm c-oxidáz, I. alegység (COI) alapján.[5]
Ökológia
[szerkesztés]A Sphindidae fajai többek közt a Reticulariaceae tagjait is eszik.[13]
Jelentőség
[szerkesztés]A Lycogala epidendrum számos staurosporinanalógot – például likogarubin C-t,[14] 6-hidroxistaurosporinont és 5,6-dihidroxiarciriaflavin A-t[15] – és antimikrobiális polipropionát-laktonglikozidokat – például likogalinozid A-t és B-t[16] – szintetizál, míg az Enteridium lycoperdon potenciálisan bakteriosztatikus glikozidokat, például enteridinin A-t, B-t, enteridinsavat[17] és likoperdinozid A-t és B-t[18] szintetizál.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b c Fiore-Donno AM, Clissmann F, Meyer M, Schnittler M, Cavalier-Smith T (2013. május 7.). „Two-gene phylogeny of bright-spored Myxomycetes (slime moulds, superorder Lucisporidia)”. PLoS One 8 (5). DOI:10.1371/journal.pone.0062586. PMID 23667494. PMC 3646832.
- ↑ a b ITIS - Report: Reticulariaceae. www.itis.gov . (Hozzáférés: 2024. szeptember 6.)
- ↑ a b c Leontyev DV, Schnittler M, Moreno G, Stephenson SL, Mitchell DW, Rojas C (2014. július 1.). „The genus Alwisia (Myxomycetes) revalidated, with two species new to science”. Mycologia 106 (5), 936–948. o. DOI:10.3852/13-314. PMID 24987129.
- ↑ Tubiferaceae. www.gbif.org . (Hozzáférés: 2024. szeptember 6.)
- ↑ a b c d e f g Leontyev D, Yatsiuk I (2024. február 28.). „Dataset of barcoded Reticulariaceae: ten years of DNA sequencing”. Biodivers Data J 12. DOI:10.3897/BDJ.12.e115630. PMID 38469226. PMC 10925858.
- ↑ a b Leontyev D, Buttgereit M, Kochergina A, Shchepin O, Schnittler M (2022. november 18.). „Two independent genetic markers support separation of the myxomycete Lycogala epidendrum into numerous biological species”. Mycologia 115 (1), 32–43. o. DOI:10.1080/00275514.2022.2133526. PMID 36399690.
- ↑ Family record details. Index Fungorum . (Hozzáférés: 2024. december 6.)
- ↑ a b Leontyev DV, Schnittler M, Stephenson SL (2014. július 10.). „Pseudocapillitium or true capillitium? A study of capillitial structures in Alwisia bombarda (Myxomycetes)”. Nova Hedwigia 99 (3–4). DOI:10.1127/0029-5035/2014/0209. (Hozzáférés: 2024. december 6.)
- ↑ Adl SM, Bass D, Lane CE, Lukeš J, Schoch CL, Smirnov A, Agatha S, Berney C, Brown MW, Burki F, Cárdenas P, Čepička I, Chistyakova L, Del Campo J, Dunthorn M, Edvardsen B, Eglit Y, Guillou L, Hampl V, Heiss AA, Hoppenrath M, James TY, Karnkowska A, Karpov S, Kim E, Kolisko M, Kudryavtsev A, Lahr DJG, Lara E, Le Gall L, Lynn DH, Mann DG, Massana R, Mitchell EAD, Morrow C, Park JS, Pawlowski JW, Powell MJ, Richter DJ, Rueckert S, Shadwick L, Shimano S, Spiegel FW, Torruella G, Youssef N, Zlatogursky V, Zhang Q (2019. január 19.). „Revisions to the Classification, Nomenclature, and Diversity of Eukaryotes”. J Eukaryot Microbiol 66 (1), 4–119. o. DOI:10.1111/jeu.12691. PMID 30257078. PMC 6492006.
- ↑ Cullington P (2009. július). „Slime moulds for beginners”. Field Mycol 10 (3), 77–85. o. DOI:S1468-1641(10)60596-8. (Hozzáférés: 2024. december 6.)
- ↑ Dagamac NHA, Rojas C, Novozhilov YK, Moreno GH, Schlueter R, Schnittler M (2017. április 17.). „Speciation in progress? A phylogeographic study among populations of Hemitrichia serpula (Myxomycetes)”. PLoS One 12 (4). DOI:10.1371/journal.pone.0174825. PMID 28414791. PMC 5393559.
- ↑ Leontyev DV. „The evolution of sporophore in Reticulariaceae (myxomycetes)”. Ukr Bot J 73 (2). DOI:10.15407/ukrbotj73.02.178. (Hozzáférés: 2024. december 6.)
- ↑ Majka CG. „The Sphindidae (Coleoptera) of Nova Scotia, Canada”. J Acad Entomol Soc 6, 30–33. o. (Hozzáférés: 2024. december 6.)
- ↑ Frode R et al. (1994). „Isolation and synthesis of 3,4-bis(indol-3-yl)pyrrole-2,5-dicarboxylic acid-derivatives from the slime-mold Lycogala epidendrum”. Tetrahedron Letters 35, 1689–1690. o. DOI:10.1016/0040-4039(94)88320-3.
- ↑ Hosoya T et al. (2005). „New cytotoxic bisindole alkaloids with protein tyrosine kinase inhibitory activity from a myxomycete Lycogala epidendrum”. Bioorg Med Chem Lett 15 (11), 2776–2780. o.
- ↑ Řezanka T, Dvořáková R (2003). „Polypropionate lactones of deoxysugars glycosides from slime mold Lycogala epidendrum”. Phytochemistry 63 (8), 945–952. o. DOI:10.1016/S0031-9422(03)00214-0. ISSN 00319422.
- ↑ Řezanka T, Dvořáková R, Hanuš LO, Dembitsky VM (2004). „Enteridinines A and B from slime mold Enteridium lycoperdon”. Phytochemistry 65 (4), 455–462. o. DOI:10.1016/j.phytochem.2003.09.020.
- ↑ Řezanka T, Dvořáková R, Hanuš LO, Dembitsky VM (2004. február 16.). „Lycoperdinoside A and B, new glycosides from the slime mold Enteridium lycoperdon”. Eur J Org Chem 2004 (5), 995–1001. o. DOI:10.1002/ejoc.200300575.
