Neoklasszicizmus
A neoklasszicizmus néven két jelenséget ismer a művészettörténeti irodalom: a két világháború közti, avantgárddal szembeforduló, a klasszicizmus elveit valló irányzatot és a 19. századi historizmus egyik ágát. Mindkettő lényege a klasszikusra való törekvés, a klasszicizmus elveinek feltámasztása. Ha elvi, és nem formai feltámasztás valósul meg, neoklasszicistának lehet nevezni a modern építészet számos ágát.
19. század
[szerkesztés]A 19. század második felében a klasszicizmusnál később jelentkező historizáló törekvéseket más művészeti ágakban, például a festészetben is gyakran neoklasszicistának nevezik. (például Jean Auguste Dominique Ingres, Henri Lehmann.
A historizmus neoklasszicizmusa
[szerkesztés]A historizáló építészeti stíluson belül a klasszikus ókori, főleg a görög és a római művészet elemeit idézik fel. Mind Európában, mind Amerikában jelentős a neoklasszicizmus jelenléte (Magyarországon: szegedi Móra Ferenc Múzeum (1896))
20. század
[szerkesztés]A modern festészetben és szobrászaton belül is gyakori a klasszikusra való törekvés. A neoklasszicizmus jellegzetes képviselője Novecento egyesület és annak magyar követése, a római iskola. Pablo Picasso, Georg Kolbe, Pátzay Pál egy-egy korszakában szintén neoklasszicista. A neoklasszicizmus törekvéseit vallásos témák fejezik ki leginkább (szegedi Hősök kapuja, Aba-Novák Vilmos műve).
A neoklasszicizmus a XIX. század végén és a XX. században más művészeti ágakban is jelentkezik. A zenében például Erik Satie vagy Igor Stravinsky képvisel ilyen irányzatot egyes korszakaiban, például a Gymnopédiák vagy a Zsoltárszimfónia című műveikben.
-
-
Pátzay Pál: Szűz Mária szobra (Budapest, Szent István-bazilika) -
Georg Kolbe: A reggel c. allegorikus szobra Berlinben -
Források
[szerkesztés]- Művészeti lexikon. Szerk. Zádor Anna és Genthon István. 3. köt. Budapest : Akadémiai Kiadó, 1967. Neoklasszicizmus l. pp. 507.
- Szentkirályi Zoltán (1927-1999): Az építészet világtörténete. Budapest : TERC, 2004. pp. 644 ISBN 9639535028