Clément Marot
 |
Ez a szócikk vagy szakasz lektorálásra, tartalmi javításokra szorul. |
| Clément Marot | |
 | |
| Clément Marot | |
| Született | 1496. november 23.? Cahors |
| Elhunyt | 1544. szeptember 12. (48 évesen) Torino[1] |
| Állampolgársága | francia |
| Szülei | Jean Marot |
| Foglalkozása | |
| Iskolái | Párizsi Egyetem |
| Sírhelye | Torinói Keresztelő Szent János-székesegyház |
 A Wikiforrásban további forrásszövegek találhatók Clément Marot témában. | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Clément Marot témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Clément Marot (latinosan Clemens Marot, magyarosan Marot Kelemen) (Cahors, 1496. november 23.? – Torino, 1544. szeptember 12.)[2] francia költő, a református zsoltároskönyv több zsoltára szövegének szerzője.
Életpályája
[szerkesztés]Apja, Jean Marot, szintén költő volt és nevét különösen a Doctrinal des princesses című műve tette ismertté. Clément Marot előbb Angoulême-i Margit apródja, majd I. Ferenc komornyikja volt, akinek kegyeit Le temple de Cupidon című művével nyerte meg. 1525-ben urával együtt elfogták a paviai csatában; miután visszatért Franciaországba, protestáns érzelmekkel vádolták és fogságba vetették, ahonnan csak I. Ferenc közbenjárására szabadult ki. 1526-ban börtönében írta L'enfer (A pokol) című allegorikus szatíráját, mely egyes részleteiben nagyon megkapó és vádlói meg bírái ellen irányul. Hogy a protestánsüldözést elkerülje, Angoulême-i Margithoz menekült, majd Ferrarába szökött, ahol Kálvin Jánossal is találkozott. 1535-ben visszatért a francia udvarhoz s a zsoltárok költői átdolgozásához fogott, amit I. Ferencnek ajánlott; de az újabb zaklatások elől ismét Genfbe menekült. 1543-ban a genfi egyháztanács megvádolt valakit, hogy tric-tracot játszott Marot-val,[3] ezért innen is elmenekült, Torinóban telepedett le. Hasonlóan a Biblia francia fordítását készítő Jacques Lefèvre d’Étaples-hoz, nem csatlakozott a református egyházhoz, hanem katolikusként halt meg.[4]
Fia, Michel Marot, aki 1534-ben Angoulême-i Margit navarrai királyné apródja volt, szintén mint költő ismeretes. V. ö. Colletet, Not. biogr. sur les trois M. (Párizs 1871); Douen, Cl. M. et le Psautier huguenot (uo. 1878-79).
Költészete
[szerkesztés]Életében korának minden jellegzetes vonása – katonai vitézség, világiasság, a gáláns költészet művészete, a papsággal való viták – egyesült. A költők szabad, viharos életét élte, sorsát gyakran irigyelték La Fontaine és a hasonló típusú francia költők. Írt szonetteket Horatius és Petrarca mintájára (1532), eklogákat és elégiákat (1538), fordított Vergiliustól. Ifjúkorának híres versgyűjteménye: L'adolescence clémentine és La Suite de l'Adolescence clémentine (1532, 1533) [Clément ifjúsága, Clément ifjúságának folytatása].
Költészetét elsősorban könnyedség, szellemesség és vidámság jellemzi. Fellengzős elődeivel, merev udvari költészetükkel szemben Clément Marot a természetesség és könnyed kifejezésmód költője. Humoros levelei közül a leghíresebb két châtelet-i levele, az egyiket barátjához, Lyon Jamet-hoz, a másikat a királyhoz írta. Az első az oroszlánról és a kisegérről szóló mesét ügyesen alkalmazza a költő helyzetére, a második a tapintatos közvetlenség és az elegáns játékosság mintapéldája. A châtelet-i börtönben írt egy gonosz szatirát is L'Enfer címen, melyben a pokol maga a börtön, az ördögök pedig egyáltalán nem a rabok. Ugyanezzel a humorral és kecsességgel írta későbbi költői leveleinek, epigrammáinak, fabuláinak, dalainak és más költői apróságainak nagy részét. A középkori vidám hangú énekesek, Alain Chartier és Villon közvetlen örököseként Marot közvetítő szerepet tölt be köztük, valamint az ugyanilyen típusú későbbi költők, La Fontaine és mások között.[5][6]
Művei
[szerkesztés]- Marot számos dalt, balladát, eklogát, elégiát, epigrammát és alkalmi költeményt írt, de legjobbak a zsoltárfordításai, amelyeket Franciaországban Claude Goudimel és Loys Bourgeois melódiáira énekeltek. A Magyarországi Református Egyház közhasználatban levő énekeskönyvében a zsoltárok felett C. M. (Clemens Marot) és T. B. (Théodore de Bèze) nevét jelentik. Szenczi Molnár Albert a magyar zsoltárfordítások készítése során az ő műveik német fordítását vette alapul, de ellenőrzésképpen az eredeti szöveget is használta.[7]
- Műveinek legjobb kiadásait Jannet (Páris 1874) és Guiffrey (uo. 1876, 1881) rendezte sajtó alá.
Magyarul
[szerkesztés]- Szent Dávid király százötven zsoltára; Théodor de Bèze és Clément Marot francia verseiből ford. Szenczi Molnár Albert, sajtó alá rend. Kövendi Dénes, bev. Karácsony Sándor; Sylvester Ny., Bp., 1948
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. december 30.)
- ↑ Clement Marot - Hymnology Archive (angolul) Hozzáférés ideje: 2021. november 29.
- ↑ Owen Chadwick. A reformáció. Budapest: Osiris Kiadó, 85. o. (2003). ISBN 9789633894002
- ↑ Georges Duby (szerk.). Franciaország története I. kötet. Budapest: Osiris Kiadó, 536. o. (2005). ISBN 9633897564
- ↑ Энциклопедия Брокгауза и Ефрона (orosz nyelven) (1890–1907.)
- ↑ Маро Клеман[halott link] (Ny. Je. Jerofejeva, litdefrance.ru, orosz nyelven. Hozzáférés: 2021-12-28)
- ↑ Sőtér István (főszerk.). Szenci Molnár Albert zsoltárai, A magyar irodalom története. Budapest: Akadémiai Kiadó (1964-1966). ISBN 963-05-1639-X. Hozzáférés ideje: 2009. szeptember 26.
Források
[szerkesztés]- Bokor József (szerk.). Marot, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X. Hozzáférés ideje: 2009. szeptember 26.
További információk
[szerkesztés]- Vas István (szerk.). Marot három verse, Énekek éneke : A világirodalom szerelmes verseiből [archivált változat]. Budapest: Európa Könyvkiadó (1973). Hozzáférés ideje: 2009. szeptember 26. [archiválás ideje: 2009. április 17.]
- Clément Marotː Búcsú az udvartól. Palimpszeszt, 19. szám, Budapest, Palimpszeszt Kulturális Alapítvány Online
