Ugrás a tartalomhoz

Laky Károly (edző)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Laky Károly (vízilabdázó) szócikkből átirányítva)
Laky Károly
Született1912. július 11.
Budapest[1]
Elhunyt2000. augusztus 13. (88 évesen)
Budapest[1]
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
  • edző
  • sportoló
  • vízilabdázó
SírhelyeFarkasréti temető (31-5-11)[2][3]
SablonWikidataSegítség

Laky Károly (Budapest, 1912. július 11. – Budapest, 2000. augusztus 13.[4]) magyar vízilabdázó, edző.

Élete és pályafutása

[szerkesztés]

1912-ben született. 1926-ban kezdett versenyszerűen vízilabdázni a BBTE csapatában. 1933–1945 között a BSE játékosa volt, amellyel megnyerte az 1940-es magyar bajnokságot. A második világháborút követően a Vasas SC-hez igazolt, amelynek tagjaként 1947-ben ismét országos bajnok lett. Játékosként tagja volt az Budapesten tartott 1935-ös nemzetközi egyetemi játékokon aranyérmes csapatnak, majd a Párizsban rendezett 1937-es játékokon is elsők lettek. Sportolói pályafutását 1947-ben fejezte be.[5]

Már aktív sportolóként edzői szerepkörben dolgozott: 1938–1944-ben a BSE ifjúsági együttesének edzője volt. 1945-től a BVSC-nél tevékenykedett mint edző, 1948–1952-ben az egyesület elnöki tisztségét is ő töltötte be.[5] Ő alapozta meg a BVSC vízilabda-szakosztályának sikerességét.[6] 1966-ban irányításával a klub csapata megnyerte a magyar bajnokságot.[5] 1954 és 1956, valamint 1960 és 1965 között a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitányaként tevékenykedett. Irányítása alatt a nemzeti együttes aranyérmet szerzett a Lipcsében megrendezett Európa-bajnokságon, illetve a tokiói 1964-es nyári olimpia vízilabdatornáját is megnyerte.[5][7][8] 1967 és 1978 között Kubában ért el jelentős sportsikereket, irányításával az ország vízilabda-válogatottja az 1975-ös világbajnokságon Caliban negyedik helyezést ért el.[5] 1978-ban tért vissza Magyarországra, és nyugdíjba vonult.[5][7][8]

Aktív részese volt a BVSC Szőnyi úti uszodája megépítésének.[6] 1988-ban Olimpiai Érdemrenddel ismerték el munkásságát.[7][8] 2000 augusztusában, 88 éves korában hunyt el.[6]

Emlékezete

[szerkesztés]

2008-ban Laky Károly és Sárosi Imre emlékére emléktáblát avattak a BVSC Szőnyi úti uszodájánál.[5] 2012-ben, születésének századik évfordulója alkalmából róla nevezték el a BVSC-Zugló sportuszodáját.[7][8] 2013-ban földi maradványait családja a Farkasréti temetőből a kelenföldi Szent Gellért-kápolna sírjába helyeztette át.[9]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. a b Petőfi Irodalmi Múzeum. (Hozzáférés: 2020. július 5.)
  2. https://epa.oszk.hu/00000/00003/00030/adattar.html
  3. https://epa.oszk.hu/00000/00003/00030/nevmutato.html
  4. [1]
  5. a b c d e f g Emléktáblát kapott a Szőnyi úton Laky Károly és Sárosi Imre. VLV.hu, 2008. december 5. (Hozzáférés: 2017. július 14.)
  6. a b c Elhunyt Laky. Nógrád Megyei Hírlap, XI. évf. 189. sz. (2000. augusztus 14.) 9. o. Hozzáférés: 2017. július 14.
  7. a b c d Laky Károly nevét vette fel a BVSC-uszoda. Index, 2012. július 11. (Hozzáférés: 2017. július 14.)
  8. a b c d Vízilabda: Laky Károly nevét viseli a BVSC-uszoda. Nemzeti Sport Online, 2012. július 11. (Hozzáférés: 2017. július 14.)
  9. Laky Károly új sírhelye. Magyar Vízilabda-szövetség, 2013. október 7. (Hozzáférés: 2017. július 14.)