Ugrás a tartalomhoz

Kerékgyártó György

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Kerékgyártó György (író) szócikkből átirányítva)

Kerékgyártó György (Budapest, 1970. október 21. –) magyar író, költő.

Kerékgyártó György, 2018

Életpályája

[szerkesztés]

A gimnáziumi évek után magyar nyelv és irodalom-történelem szakos volt az ELTE Tanárképző Főiskolai Karán, később általános nyelvészetet hallgatott a Szegedi Tudományegyetemen, végül diplomát 2008-ban szerzett az Apor Vilmos Katolikus Főiskola hittanár szakán.

Kezdetben főiskolai kiadványokban publikált, az M-Szivárvány volt az első országos folyóirat, amely novellát közölt tőle 1996-ban, ezután rendszeresen szerepelt folyóiratokban (Hitel,[1] Kortárs, Magyar Napló, Életünk, Polisz, Az Irodalom Visszavág, 2000, Kapu, Regénytár,[2] Országút[3]).

Urmai Gabriellával közösen szervezték 2011-ben és 2012-ben Dunavarsányban a 4Fenyő Piknik című kulturális találkozót, ahol bemutatták saját találmányukat, a 4Fenyő vagy Ady-fröccsöt.

Antológiák

[szerkesztés]
  • NEM mind egy (M-Szivárvány Alapítvány – Framo Publishing, 1996)
  • Köztéri mulatság (Palatinus, 1998)
  • Friss irodalmi húsok (Pallas Stúdió, Budapest, 2001)
  • A névjegyen II. (Magyar Napló – Fokusz Egyesület,[4] 2004)

Könyvek

[szerkesztés]
  • Fitria (regény, Fekete Zongora, 2001)
  • Hegyi szakaszok szobakerékpáron (tematikus novellafüzér, Magvető Kiadó, 2005)
  • Nagyon komoly zenei kalauz (Szűcs József szerzőtárssal, tréfás írások a komoly zenéről, Silenos, Budapest, 2009)
  • Egy III. osztályú ispion jelentései (regény, Hitel, folytatásokban, 2009. október – 2010. január, majd e-book, fapadoskonyv.hu, 2010)
  • A bolha mindig kétszer köhög] (folytatásos online regény, Majoros Sándorral közösen Alex H. Granger – George F. Wheeler szerzői álnéven, Regénytár.hu, 2016-2017)

Dráma

[szerkesztés]
  • Khá! (író; drámakísérlet, Az Irodalom Visszavág, 2001-2002 tél)
  • Azelőtt (író; drámakísérlet, Az Irodalom Visszavág, 2002-2003 tél)
  • A zágrábi (író; vígjáték, az Örkény István Színház társulata felolvasószínházi formában mutatta be 2005-ben a Pécsi Országos Színházi Találkozón, rendezte: Guelmino Sándor)[5]
  • Porkoláb Anna elrablása (író-rendező; vásári színjáték, a Szulimánia Társulat játszotta országszerte 2007-2009 között)[6]
  • A csábítás iskolája (író; négy barokk jelenet: Az élet egy facsiga; A csábítás iskolája; Menüett; Kugelhopf, vagy hol késik ő?) – A Thália Tanoda, valamint a Capricco Műsoriroda és Művészügynökség közös produkciója, bemutató: József Attila Színház Gaál Erzsébet Stúdió, 2019. június 12., rendezte: Kökényessy Ági)
  • Kilépőkártya (dramaturg; író: Urmai Gabriella, az Ivancsics Ilona és Színtársai produkciója, bemutató: FMH, 2022. május 6., rendező: Somogyi Szilárd)
  • Thót Annók megdicsőülése (író; rémes játék egy felvonásban, a Thália Tanoda vizsgaelőadása, bemutató: 2023. június 24., rendező Bartha Alexandra)
  • Száz év magány (forgatókönyv, G.G. Márquez regényét népszerűsítő filmetűd, rendező: Gothár Péter; Magyar Televízió, A Nagy Könyv sorozat, 2005)

Gimnáziumi zenekarok után 1989-ben Szűcs Józseffel és Huszár Orsolyával közösen alapították meg a Tragédia dell’arte[7] együttest, amely a kilencvenes évektől klubokban, alternatív színházakban koncertezett elsősorban. Klubja volt a Pinceszínházban, ahol Bodansky György igazgató-rendező Jevgenyij Svarc Az árnyék című darabjából készült előadásába is meghívta a Belényesy Károllyal kiegészült csapatot, a produkcióhoz dalok is készültek. A zenekar 1991-től több alkalommal nyerte el a Fehérvári Dalos Találkozó[8] fődíját. Kerékgyártó György 1992-ben kivált a csapatból, de a barátság és a munkakapcsolat megmaradt. Alternatív zenekarok és színházi produkciók számára írt még dalszöveget, így például Ditzendy Attila Utolsó dobás[9] című produkciójához.

Díjai

[szerkesztés]
  • NKA drámaíró ösztöndíj 2005, 2006
  • Regénytár nívódíj 2016[10]

Jegyzetek

[szerkesztés]