Ugrás a tartalomhoz

Kemény Simon (katona)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Kamonyai Simon szócikkből átirányítva)
Kemény Simon
Születettnem ismert
nem ismert
Elhunyt1442. március 25.[1][2]
Nagyszeben
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásafegyveres erők tagja
SablonWikidataSegítség
Hunyadi János páncélja, a Thuróczi-krónika illusztrációja (1499)
Kisfaludy Károly Kemény Simon című drámája előadásának plakátja 1848-ban

Kemény Simon (? – Szeben, 1442. március 25) magyar katona, Hunyadi János familiárisa. Hunyadi egyik kedvenc katonája volt.[3] Nevét a szebeni csatában játszott szerepe örökítette meg: itt halt hősi halált, amikor Hunyadival páncélt cserélve magára csalta az ellenséget. A magyar sereg tudomására jutott ugyanis, hogy a török sereget vezető Mezid bég a katonáinak megparancsolta Hunyadi levadászását és megölését, részletesen ismertetve a hadi páncélját, díszeit és fegyverzetét. Így a páncélcserével a csata folyamán Hunyadi tudta irányítani az ütközet lefolyását, amelynek a végén Mezid bég és fia is elesett a több ezer török harcos mellett. A történetet Vörösmarty Mihály megörökítette Kemény Simon című balladájában, Bolyai Farkas a Kemény Simon, avagy a hazaszeretet áldozata című drámájában,[4] valamint Kisfaludy Károly Kemény Simon című kétfelvonásos drámájában (1820).

Hasonló eset már történt a magyar történelemben, amikor a posadai csatában Károly Róberttel cserélt páncélt (és halt hősi halált) Héderváry Dezső. Somogyi Győző festőművész megörökítette alakját a Magyar Hősök arcképcsarnokában.[5]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Petőfi Irodalmi Múzeum névtér, 2021. március 14., PIM103078
  2. Magyar életrajzi lexikon (magyar nyelven). Akadémiai Kiadó, 1967. (Hozzáférés: 2021. március 14.)
  3. Mondák és históriák. epa.oszk.hu. (Hozzáférés: 2017. február 4.)
  4. Oláh-Gál Róbert: A Kemény Simon-legenda és Bolyai Farkas, Művelődés, 2013. március, Online hozzáférés
  5. Magyar Hősök arcképcsarnoka Archiválva 2021. június 12-i dátummal a Wayback Machine-ben. Hozzáférés: 2020.04.13

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]