Ugrás a tartalomhoz

It’s My Life (Dr. Alban-dal)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(It’s My Life (Raggadag Remix) szócikkből átirányítva)
Dr. Alban
It's My Life
Kislemez One Love albumról
Megjelent1992
FormátumCD Maxi
7" kislemez
12" kislemez
Stíluseurodance
Nyelvangol
Hossz4:00 radio version
KiadóBertelsmann Music Group
SzerzőDenniz Pop, Dr. Alban
ProducerRedOne
Dr. Alban-kronológia
Sing Shi-Wo-Wo (Stop The Pollution)
(1991)
It’s My Life
(1992)
One Love
(1992)
SablonWikidataSegítség

Az It’s My Life című dal a nigériai születésű, Svédországban élő zenész-producer, Dr. Alban első kimásolt kislemeze az One Love című második albumról.

A dal több európai országban slágerlista első helyezett volt, többek között Ausztria, Németország, Olaszország, Hollandia, és Belgium, valamint az Egyesült Királyságban, és Franciaországban 2. helyezést ért el. Denniz Pop és Stonebridge producerek Raggadag néven készítettek remixeket a dalból. Az It’s My Life alapjait a magyar Digital Scream együttes is felhasználta a Hé várj! című dalának hangmintájaként.[1]

A dal kétszer került forgalomba, először 1992-ben, majd 1993-ban. A dal egy tamponreklám zenéje is volt az Egyesült Királyságban, valamint az a kislemezből 91.000 példányt adtak el csupán Franciaországban. A dal az 1993-as Baazigar című hollywoodi filmben is szerepelt.

A dalból 1997-ben és 2014-ben is készítettek remixeket. Utóbbi a német Köln 50667 című szappanopera betétdala is volt. A remix a 29. helyig jutott a slágerlistán Németországban.

Számlista

[szerkesztés]
CD kislemez & 7" kislemez[2]
  1. „It’s My Life” (radio edit) — 4:00
  2. „It’s My Life” (club edit) - 4:07
CD maxi & 12" kislemez (Raggadag Remix) [3]
  1. „It’s My Life” (raggadag remix) — 4:32
  2. „It’s My Life” (powermix) - 4:26
  3. „It’s My Life” (extended club version) - 7:43

Slágerlista

[szerkesztés]

Legmagasabb helyezések

[szerkesztés]
Slágerlista (1992–93) Legmagasabb
helyezés
Ausztrália (ARIA)[4] 43
Ausztria (Ö3 Austria Top 40)[5] 1
Belgium (Ultratop 50 Flanders)[6] 1
Finnország (Suomen virallinen lista)[7] 5
Franciaország (Single Top 100)[8] 13
Németország (Media Control Charts)[9] 1
Írország (IRMA)[10] 2
Olaszország (FIMI)[11] 1
Hollandia (Top 40)[12] 1
Új-Zéland (Recorded Music NZ)[13] 49
Norvégia (VG-lista)[14] 6
Spanyolország (AFYVE)[15] 11
Svédország (Sverigetopplistan)[16] 1
Svájc (Schweizer Hitparade)[17] 2
UK Kislemezlista (The Official Charts Company)[18] 2
U.S. Billboard Hot 100[19] 88
U.S. Billboard Hot Dance Music Club Play[19] 3
U.S. Billboard Hot Dance Music/Maxi-Singles eladások[19] 4
U.S. Billboard Hot Modern Rock Tracks[19] 28

Év végi slágerlista

[szerkesztés]
Slágerlista (1992) Helyezés
Osztrák kislemezlista[20] 1
Holland Top 40[21] 2
Svájc kislemezlista[22] 1

Eladási eredmények

[szerkesztés]
Ország Helyezés Dátum Eladási adatok
Ausztria[23] Platina 1993 november 15 30,000 db kislemez
Franciaország[24] Ezüst 1993 125,000 db kislemez
Németország[25] Platina 1992 500,000 db kislemez

It’s My Life’97

[szerkesztés]
Dr. Alban
It's My Life'97
Kislemez The Very Best Of 1990-1997 albumról
Megjelent1997
FormátumCD Maxi
12" kislemez
Stíluseurohouse
Nyelvangol
Hossz5:58 sash! rmx long version
KiadóBertelsmann Music Group
SzerzőDenniz Pop
ProducerRedOne
Dr. Alban-kronológia
Hakuna Matata
(1996)
It's My Life'97
(1997)
Mr. DJ
(1997)
SablonWikidataSegítség

Az It's My Life'97 című dal, az 1992-ben megjelent eredeti verziójának Sash! remixe, mely a The Very Best Of 1990-1997 című válogatáslemezen található. Az albumon Sash! Rmx Long Version címen van feltüntetve, a maxi cd-n viszont mint 97 remix szerepel. A maxi cd verzión a Sing Hallelujah Stevie Steve remixe is helyet kapott. A remix csupán a Finn slágerlistára került fel, ahol a 18. helyig jutott.[26]

Számlista

[szerkesztés]
CD Maxi[27]
  1. "It's My Life" (sash! rmx long version) - 5:58 Remix – Sash!
  2. "Sing Hallelujah!" (stevie steve rmx) - 7:09 Remix – Stevie Steve*
  3. "Sing Hallelujah!" (dj stevie steve's pizzi edit) - 4:06
12" kislemez[28]
  1. "It's My Life" (sash remix) - 5:58
  2. "It's My Life" (extended radio) - 7:03
  3. "It's My Life" (sash dub) - 5:58

It’s My Life 2014

[szerkesztés]
Dr. Alban
It's My Life 2014
Kislemez
Megjelent2014
FormátumDigitális letöltés
Stíluseuro house
Nyelvangol
Hossz3:33 bodybangers radio edit
KiadóBertelsmann Music Group
SzerzőDr. Alban
Denniz Pop
ProducerRedOne
Dr. Alban-kronológia
Loverboy
(2014)
It's My Life 2014
(2014)
Around The World
(2014)
SablonWikidataSegítség

Az It's My Life 2014 című dal az 1992-es azonos címet viselő kislemez remixe, mely fizikai hanghordozón nem jelent meg, csupán letölthető volt. Azonban ez a verzió is slágerlistás lett, így Ausztriában a 39., míg Svájcban a 61., Németországban a 29. helyig jutott a dal remix változata.[29] A dal sem albumra, sem válogatás lemezre nem került fel.

Számlista

[szerkesztés]
Digitális letöltés[30]
  1. "It’s My Life 2014" (Bodybangers Radio Edit) - 3:33
  2. "It’s My Life 2014" (DBN Radio Edit) - 2:52
  3. "It’s My Life 2014" (Roter & Lewis Radio Dub Mix) - 3:07
  4. "It’s My Life 2014" (Bodybangers Remix) - 5:00
  5. "It’s My Life 2014" (DBN Extended Mix) - 5:01
  6. "It’s My Life 2014" (Roter & Lewis Dub Mix) - 5:39
  7. "It’s My Life 2014" (Original Edit) - 4:00

Források

[szerkesztés]
  1. http://www.discogs.com/Digital-Scream-Maxi-Mixx/release/4102769
  2. http://www.discogs.com/Dr-Alban-Its-My-Life/release/166020
  3. http://www.discogs.com/Dr-Alban-Its-My-Life-Raggadag-Remix/release/427588
  4. "Australian-charts.com – Dr. Alban – It’s My Life". ARIA Top 50 Singles.
  5. "Dr. Alban – It’s My Life – Austriancharts.at" (német nyelven). Ö3 Austria Top 40.
  6. "Ultratop.be – Dr. Alban – It’s My Life" (holland nyelven). Ultratop 50.
  7. Nyman, Jake. Suomi soi 4: Suuri suomalainen listakirja, 1st (finnish nyelven), Helsinki: Tammi (2005). ISBN 951-31-2503-3 
  8. "Lescharts.com – Dr. Alban – It’s My Life" (francia nyelven). Les classement single.
  9. "Germancharts.de – Dr. Alban – It’s My Life" (német nyelven). Media Control Charts. PhonoNet GmbH.
  10. Irish Single Chart Irishcharts.ie (Hozzáférés ideje: August 12, 2008)
  11. Italian peak
  12. "Nederlandse Top 40 – Dr. Alban search results" (holland nyelven) Dutch Top 40.
  13. "Charts.org.nz – Dr. Alban – It’s My Life". Top 40 Singles.
  14. "Norwegiancharts.com – Dr. Alban – It’s My Life". VG-lista.
  15. Salaverri, Fernando. Sólo éxitos: año a año, 1959–2002, 1st, Spain: Fundación Autor-SGAE (2005. szeptember 1.). ISBN 84-8048-639-2. Hozzáférés ideje: 2011. január 26. 
  16. "Swedishcharts.com – Dr. Alban – It’s My Life". Singles Top 60.
  17. "Dr. Alban – It’s My Life – swisscharts.com". Swiss Singles Chart.
  18. „It’s My Life”, UK Singles Chart Chartstats.com (Hozzáférés ideje: August 12, 2008)
  19. a b c d Billboard [It’s My Life (Dr. Alban-dal) az AllMusicon Allmusic.com] (Hozzáférés ideje: August 12, 2008)
  20. 1992 Austrian Singles Chart Austriancharts.at (Hozzáférés ideje: April 20, 2008)
  21. Single top 100 over 1992 (holland nyelven) (pdf). Top40. (Hozzáférés: 2010. április 14.)
  22. 1992 Swiss Singles Chart Hitparade.ch (Hozzáférés ideje: April 20, 2008)
  23. Austrian certifications ifpi.at (Hozzáférés ideje: April 20, 2008)
  24. Archivált másolat. (Hozzáférés: 2014. december 28.)
  25. http://www.musikindustrie.de/gold_platin_datenbank/?action=suche&strTitel=It%27s+My+Life&strInterpret=Dr.+Alban&strTtArt=alle&strAwards=checked
  26. https://finnishcharts.com/showitem.asp?interpret=Dr%2E+Alban&titel=It%27s+My+Life+%2797&cat=s
  27. http://www.discogs.com/Dr-Alban-Its-My-Life-97/release/813158
  28. http://www.discogs.com/Dr-Alban-Its-My-Life/release/890108
  29. https://austriancharts.at/showitem.asp?interpret=Dr%2E+Alban&titel=It%27s+My+Life+2014&cat=s
  30. http://www.discogs.com/Dr-Alban-Its-My-Life-2014/release/6221820
  • zene Zeneportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap