Imre Lajos (kémikus)
Imre Lajos | |
Született | 1900. március 21. Litke |
Elhunyt | 1974. szeptember 22. (74 évesen) Debrecen |
Nemzetisége | magyar |
Foglalkozása | fizikus, kémikus, egyetemi tanár |
Sírhelye | Szeged Belvárosi temető (X - kriptasor 78)[1] |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Imre Lajos (Litke, 1900. március 21. – Debrecen, 1974. szeptember 22.) egyetemi tanár, a magyar radiokémia meghatározó alakja.
Pályája
[szerkesztés]Matematikát és fizikát tanult a királyi magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán. 1926-ban kapta doktori fokozatát summa cum laude minősítéssel. Az egyetem Radiologai intézetében kezdett dolgozni. 1928-ban állami ösztöndíjat kapott a Collegium Hungaricumba, Berlinbe. Ezután három évig Otto Hahn (a későbbi Nobel-díjas) asszisztenseként dolgozott, aki a Kasier-Wilhelm-Institut-für-Chemie vezetője volt. 1935-ben habilitált.
1940-ben egyetemi nyilvános rendes tanárrá nevezték ki a kolozsvári egyetem Általános és Fizikai Kémiai tanszékére, ugyanitt 1943-ban egyetemi rendes tanári minősítést ért el. 1948-ban a Bolyai Tudományegyetemet magyar állampolgársága miatt el kellett hagynia. 1950-ben a Debreceni Egyetem Természettudományi Karán ekkor létrehozott Fizikai-Kémiai Tanszék vezetője lett. 1957-ben „szóbeli feddés”-ben részesült az 1956-os forradalomban való részvételéért. 1957–1962 között az MTA Központi Fizikai Kutatóintézetében dolgozott tudományos munkatársként. 1970-ben nyugdíjba vonult.
Válogatott kiadványai
[szerkesztés]- Imre, L., Hahn, O.,Über die Fällung und Adsorption kleiner Substanzmengen. III. Der Adsorptionssatz, Anwendungen, Ergebnisse und Folgerungen. Zeitschrift für Physikalische Chemie A, 144 (1929) 161-186.
- Anyag és kultúra (Kolozsvár, 1946);
- Sugárzó atommagok (a Dermata-művek gépész- és vegyészkörének támogatásával, a Bolyai Tudományegyetem kiadásában, Kolozsvár, 1946);
- Imre, L., New Principles in Heterogenous Kinetics. Acta Bolyaiana, 2 (1948) 17-30.
- Imre L., Szabó, Á., Preliminary Notes on Nernst's Theory of the Electrode Potentials. Acta Bolyaiana, 2 (1948) 31-32.
- Bevezetés az általános kémiába (Kolozsvár, 1948).
Díjak, elismerések
[szerkesztés]- 1968-ban Akadémiai Díj (első fokozat) a radiokémiai kutatás meghonosítása terén végzett úttörő munkájáért, valamint az izotópféleségek hazai termelésének megindításában kifejtett jelentős tevékenységéért.
- 1970-ben Állami Díj (második fokozat) több mint négy évtizedes tudományos életművéért, a hazai magkémiai kutatás és oktatás terén végzett alapvető munkásságáért, radioaktív izotópok előállítása terén elért eredményeiért.
Források
[szerkesztés]- Romániai magyar irodalmi lexikon: Szépirodalom, közírás, tudományos irodalom, művelődés II. (G–Ke). Főszerk. Balogh Edgár. Bukarest: Kriterion. 1991. ISBN 973-26-0212-0
- Imre Lajos gyűjtemény
- Életrajza, munkássága angol nyelven
- Kónya József és M. Nagy Noémi (2014) Imre Lajos (1900 - 1974). MAGYAR KÉMIAI FOLYÓIRAT - KÉMIAI KÖZLEMÉNYEK, 120 (4). pp. 178-185.
További információk
[szerkesztés]- I. Mádi: Lajos Imre. Acta Universitatis Debrecenensis. 1974. 125–33. (Nekrológ).