IV. Montuhotep

IV. Montuhotep
előd egyiptomi fáraó utód III. Montuhotep XI. dinasztia I. Amenemhat
IV. Montuhotep IV (jobbra) áldozatot mutat be Minnek (Vádi Hammamát)
Prenomen	Nebtauiré
Nomen	Montuhotep
Anyja	Imi
A Wikimédia Commons tartalmaz IV. Montuhotep témájú médiaállományokat.

IV. Montuhotep (Nebtauiré) az ókori egyiptomi XI. dinasztia utolsó uralkodója volt. Körülbelül i. e. 2001 és 1994 között uralkodott. A torinói királylistán neve nem szerepel, de uralkodása beleillik abba a hét éves időszakba, amelyikhez nem említ uralkodót a lista.

Feltételezések szerint utóda, Amenemhat vagy uszurpálta a trónt, vagy azután szerezte meg, hogy IV. Montuhotep gyermektelenül meghalt. Jelenleg nincs régészeti vagy írásos bizonyíték arra, hogy vezírje letaszította a trónról Montuhotepet, ahogy arra sem, hogy Montuhotep Amenemhatot választotta volna utódjának. Montuhotepnek sem sírja, sem múmiája nem került elő.

Említései

Első uralkodási évében említik nevét a Vádi el-Hudi sziklafeliratai, ahová egy bizonyos Antef expedíciót vezetett. A Vörös-tenger partján fekvő Ain Szukhnában, Szueztől kicsivel délre is ismert egy felirata. Ezek a hely voltak a Sínai-félszigetre induló expedíciók kikötői.

A második uralkodási évéből a Vádi Hammamátból ismertek feliratai, melyeket vezírje, Amenemhat vésetett. A vezír vezette az ide induló expedíciót, melynek célja az volt, hogy szarkofágról gondoskodjanak az uralkodó számára.

A feliratok beszámolnak a tervezett szed-ünnepről és az úgynevezett „gazellacsodáról”: egy gazella az expedíció egybegyűlt tagjai előtt lefeküdt arra a kőre, amelyet a király szarkofágjához szántak, és megszülte kicsinyét. A feliratok a király teljes titulatúráját felsorolják. A feliratok megemlítik anyját, Imit (akinek egyetlen címe „a király anyja”, királynéi címet nem visel, így Montuhotep valószínűleg nem volt királyi származású), valamint Neszumontut, aki később segített I. Amenemhat hatalma megszilárdításában. A Vádi el-Hudiban talált feliratok a második uralkodási évig folytatódnak.

List északi részén került elő egy tál, melyet Dendera úrnője (Hathor) számára készítettek, és melynek külső felén Montuhotep, belső felén utódja, I. Amenemhat neve szerepel. Mivel a két felirat különböző stílusban készült, Dorothea Arnold feltételezte, hogy Amenemhat nevét egy korábbi edényre írták rá, melyen eredetileg csak Montuhotep neve szerepelt, és az edényt Amenemhat talán Thébából Itj-tauiba költözésekor vitte magával, Jánosi Péter azonban bebizonyította, hogy a tálon nem IV. Montuhotepet említik; a fennmaradt titulatúra inkább II. Montuhotepé lehet.

Az ásatásoknál cserép- vagy csempedarabokat is találtak. Ezek I. Amenemhat piramisának sarkainál kerültek elő, és Herbert E. Winlock először nem tudta megfejteni a rajtuk lévő feliratokat, így William C. Hayes azonosította rajtuk Montuhotep nevét. A csempe fajanszborítású, a hieroglif felirat berakással készült. Nem biztos, hogy IV. Montuhotepet említi.

Emellett szkarabeuszok és pecsétek is előkerültek, egyikük Haragehből, a Fajjúm-oázis bejáratától, ennek egyik oldalán kártusban csigavonal, a másikon a Nebtauiré név. Hall és Petrie további darabokat is felsorolt. Ezekről a darabokról Stock stilisztikailag és lelőhelyük alapján megpróbálta bebizonyítani, hogy korabeliek és ugyanezt az uralkodót említik. Berman és Simpson ideszámítanak két további darabot is, melyeket a kairói Egyiptomi Múzeumban találhatóak (Journal d'entrée 83670, 85232 (ASAE, XLI (1942), 222). Ezek azonban nem Nebtauirére, az uralkodóra vonatkoznak, hanem a neb taui Ré, „Ré a Két Föld ura” szöveget tartalmazzák, és az Újbirodalom korából származnak.

Eduard Meyer említ egy töredéket Deir el-Bahariból, forrásnak Edouard Naville-t adja meg.

Királylistákon

A szakkarai és abüdoszi királylistán Nebtauiré nevét nem említik; Szanhkarét közvetlenül I. Amenemhat követi. A karnaki királylistán, melyet III. Thotmesz idején állítottak össze, a 6. helyen szereplő Nebhotepré és a 7. helyen lévő Szenoferkaré után, a 8. helyen egy bizonyos […]ta[…] szerepel. Ezt általában Nebtauiréként rekonstruálják, bár elképzelhető a Szanhibtaui olvasat is, mert a szöveg elég pontatlan; a 7. számnál írnoki hiba is szerepelhet Szanhkaré neve helyett. Szintén lehetséges, hogy írnoki hiba, hogy csak két uralkodási évet írnak mellé, a legtöbb helyen azonban öt vagy hét „üres évet” is hozzátesznek, melyeket a torinói királylista említ.

Karnakban azonban előkerült egy másik töredék is, egy I. Amenhotep kori királylistából. Ezen Szanhkaré és I. Amenemhat között egy Szenuszert nevű isteni atya szerepel. Ez feltételezésekre ad okot a torinói papiruszon szereplő „üres évekkel” kapcsolatban.

Lehetséges ellenkirályok Núbiában

Az ország egyesítése IV. Montuhotep alatt még nem zajlott le teljes egészében. Főleg Alsó-Núbiát jellemezte még ellenállás, ahol több, valószínűleg helyi uralkodó neve is kártusban szerepel:

• In(tef) (Ini, Kaikaré, Hór Szenofertaui)
• Iibhentré (Hór Geregtaui)
• Szegerszeni (Menehkaré)

Kutatástörténete

James Burton szerzett először tudomást Nebtauiré létezéséről, majd a 19. század közepén Karl Richard Lepsius expedíciója talált további, róla szóló feliratokra. Az első feliratokra a Vádi Hammamátban bukkantak rá.

Elsőre nem volt tisztázott, Nebtauiré hányadik a Montuhotepek sorában. Mivel királylisták nem említik, eleinte Nebhotepré és Szanhkaré elődjének tartották. Mivel azonban hadjáratára Menat Hufuból is tudott embereket toborozni, csak azután uralkodhatott, hogy Nebhotepré egyesítette az országot. Vezírét, Amenit azonosították az utána uralkodó I. Amenemhattal, ami megoldotta a kérdést. A kezdeti bizonytalanságot tükrözik James H. Breasted publikációi: History of Egypt című, 1905-ös művében a gazellacsodáról beszámoló feliratot még Szanhkarénak tulajdonítja, de ezt már műve angol fordításában és egy további írásában is javítja.

Sokáig neki tulajdonítottak egy konosszói feliratot, de Simpson bebizonyította, hogy a felirat valójában Nebhotepréé. A konosszói felirat nagyban kihatott Nebtauiré Montuhotep megítélésére: korábban jelentősnek tartották, amiért sok nagy hadjáratot volt képes indítani, ma azonban gyenge uralkodónak tartják, akit sokkal erősebb vezíre letaszított a trónról.

Murnane a listi lelet alapján feltételezte, hogy Nebtauiré és I. Amenemhat társuralkodók voltak, de már Berman megjegyezte, hogy ez ellentétben áll von Becjerath feltételezésével, amely szerint Amenemhat trónra léptekor más nevet vett fel, ugyanis a leleten nevének szokásos formája szerepel. megjegyezve, hogy ez ellentmond Beckerath sejtésének.

Winlock feltételezése szerint a királyi udvar talán már Nebtauiré uralkodása alatt átköltözött Thébából Itj-Tauiba.

Név, titulatúra

A fáraók titulatúrájának magyarázatát és történetét lásd az Ötelemű titulatúra szócikkben.

Hórusz-név		nb-t3w.(ỉ) Nebtaui „A Két Föld ura”
Nebti-név		nb-t3w.(ỉ) Nebtaui „A Két Föld ura”
Arany Hórusz-név		nbw nṯr.w Nubneteru „Az istenek aranya”
Felső‑  és Alsó‑Egyiptom királya		nb-t3w.(ỉ) rˁ Nebtauiré „A Két Föld ura Ré”
Ré fia		mnṯ.w-ḥtp Montuhotep „Montu elégedett”

Fordítás

• Ez a szócikk részben vagy egészben a Mentuhotep IV című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
• Ez a szócikk részben vagy egészben a Mentuhotep IV. című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Irodalom

• Darrell D. Baker: The Encyclopedia of the Egyptian Pharaohs, Volume I: Predynastic to the Twentieth Dynasty (3300-1069 BC). Bannerstone Press, Oakville 2008 ISBN 978-0977409440, pp. 229–230.
• Thomas Schneider: Lexikon der Pharaonen. Albatros, Düsseldorf 2002, ISBN 3-491-96053-3, S. 158–159.
• Jürgen von Beckerath: Handbuch der ägyptischen Königsnamen. Deutscher Kunstverlag, München/ Berlin 1984, ISBN 3-422-00832-2, pp. 64, 194.
• Jules Couyat, Pierre Montet: Les inscriptions hiéroglyphiques et hiératiques du Ouâdi Hammâmât. Imprimerie de l'IFAO, Le Caire 1912.
• Georges Goyon: Nouvelles Inscriptions Rupestres du Wadi Hammamat. Adrien-Maisonneuve, Paris 1957.
• Dorothea Arnold: Amenemhat I and the Early Twelfth Dynasty at Thebes. In: The Metropolitan Museum of Art 1991 Metropolitan Museum Journal. Nr. 26, 1991, pp. 5–48.
• Lawrence Michael Berman: Amenemhet I. A Dissertation Presented to the Faculty of the Graduate School of Yale University in Candidacy for the Degree of Doctor of Philosophy, December 1985.
• Jürgen von Beckerath: Zur Begründung der 12. Dynastie durch Ammenemes I. In: Zeitschrift für ägyptische Sprache und Altertumskunde. Nr. 92, 1965, pp. 4–10.
• Jürgen von Beckerath: Chronologie des pharaonischen Ägypten. von Zabern, Mainz 1994, ISBN 3-8053-2310-7, pp. 73, 139, 141–142, 189.
• James Henry Breasted: The eleventh Dynasty. In: Eduard Meyer: Aegyptische Chronologie (= Philosophische und historische Abhandlungen der Königlichen Akademie der Wissenschaften. 1904, 1, ZDB-ID 955708-8). Verlag der Königlichen Akademie der Wissenschaften, Berlin 1904, pp. 156–161.
• James Henry Breasted, Hermann Ranke: Geschichte Aegyptens. Phaidon, Zürich 1936.
• James Henry Breasted: Ancient Records. University of Chicago Press, Chicago 1906.
• Gae Callender: The Middle Kingdom Renaissance. In: Ian Shaw: The Oxford History of Ancient Egypt. 2000, pp. 148–183.
• Reginald Engelbach: Harageh (= Brit. School of Archaeol. in Egypt and Egyptian research account. Year 20. 1914, [Band 28]). Britisch School of Archaeology in Egypt [usw.], London 1923.
• Ahmed Fakhry: The Inscriptions of the Amethyst Quarries at Wadi el Hudi. Government Press, Cairo 1952.
• Paule Posener-Kriéger: Travaux de l'IFAO au cours de l'année 1988-1989. In: Bulletin de l'Institut Français d'Archéologie Orientale. (BIFAO) Nr. 89, 1989, pp. 291–341; p. 313: La mission épigraphique dirigée par Annie Gasse (pensionnaire) au Wâdî Ḥammâmât ..., (PDF-Datei).
• Nicolas-Christophe Grimal: A History of Ancient Egypt. (translated by Ian Shaw), Blackwell, Oxford (UK)/ Cambridge (USA) 1992.
• Rolf Gundlach: Mentuhotep IV. und Min - Analyse der Inschriften M 110, M 191 und M 192a aus dem Wâdi Hammâmât. In: Studien zur altägyptischen Kultur. (SAK) Nr. 8, Hamburg 1980, pp. 89–114.
• Ingelore Hafemann: Zum Problem der staatlichen Arbeitspflicht im alten Ägypten. II: Auswertung der Expeditionsinschriften des Mittleren Reiches. In: Altorientalische Forschungen. (AoF) Nr. 12, Berlin 1985, pp. 179–215.
• Henry Reginald Holland Hall: Catalogue of Egyptian Scarabs I, Royal Scarabs. the British Museum, London 1913.
• William C. Hayes: The Scepter of Egypt. A Background for the Study of the Egyptian Antiquities in The Metropolitan Museum of Art. I. From the Earliest Times to the End of the Middle Kingdom. New York 1953, revised edition 1990, pp. 166–168.
• Eduard Meyer: Nachträge zur ägyptischen Chronologie (= Philosophische und historische Abhandlungen der Königlich Preussischen Akademie der Wissenschaften. Jahrgang 1907, Nr. 3). Reimer, Berlin 1907.
• Eduard Meyer: Neue Nachträge zur ägyptischen Chronologie. In: Zeitschrift für Ägyptische Sprache und Altertumskunde. Band 44, 1907.
• William J. Murnane: Ancient Egyptian Coregencies. In: Studies in Ancient Oriental Civiliation. Nr. 40, The Oriental Institute of the University of Chicago, Chicago 1977, pp. 23–24.
• Flinders Petrie: Scarabs ad Cylinders with Names. School of Archaeology in Egypt, London 1917.
• Mahmoud Abd el-Raziq, Georges Castel, Pierre Tallet, Victor Ghica: Les Inscriptions d'Ayn Soukhna. Institut français d'archéologie orientale, Le Caire 2002, ISBN 2-7247-0322-7.
• Kurt Sethe: Zur Königsfolge der 11. Dynastie. In: Zeitschrift für Ägyptische Sprache und Altertumskunde. Band 42, 1906, pp. 131–134.
• Karl-Joachim Seyfried: Beiträge zu den Expeditionen des Mittleren Reiches in die Ost-Wüste. In: Hildesheimer Ägyptologische Beiträge. Nr. 15, 1981.
• William Kelly Simpson: Historical and Lexical Notes on the New Series of Hammamat Inscriptions. In: Journal of Near Eastern Studies Band 18, 1959, pp. 20–37.
• Georg Steindorff: Die Könige Mentuhotep und Antef. Zur Geschichte der 11. Dynastie. In: Zeitschrift für Ägyptische Sprache und Altertumskunde. Nr. 33, 1895, pp. 77–96.
• Hanns Stock: Die Erste Zwischenzeit Ägyptens. Untergang der Pyramidenzeit, Zwischenreiche von Abydos und Herakleopolis, Aufstieg Thebens. In: Studia Aegyptiaca. Band 2, 1949.
• Hanns Stock: Studien zur Geschichte und Archäologie der 13. bis 17. Dynastie Ägyptens unter besonderer Berücksichtigung der Skarabäen dieser Zwischenzeit (= Agyptologische forschungen. Band 12.). Augustin, Glückstadt/ Hamburg/ New York 1955.
• Richard A. J. Tidyman: Further Evidence of a Coup d'État at the End of Dynasty 11? In: The Bulletin of the Australian Centre for Egyptology. Nr. 6, 1995, pp. 103–111.
• Harco J. Willems: The nomarchs of the Hare nome and early Middle Kingdom history. In: Jaarbericht van het Vooraziatisch-Egyptisch Gezelschap Ex Oriente Lux. (= Phoenix: Jaarbericht van het Vooraziatisch-Egyptisch Genootschap "Ex Oriente Lux". (JEOL) Band 28'). London 1985, pp. 80–102.
• Herbert E. Winlock: The Rise and Fall of the Middle Kingdom in Thebes. MacmillanNew York 1947.
• Claude Vandersleyen: Les inscriptions 114 et 1 du Ouadi Hammamât (11e dynastie). (= Chronique d'Egypte. (CdE) Band 64, Nr. 127–128). Brüssel 1989, pp. 148–158.