Szentviktori Hugó
| Hugo de Sancto Victore | |
.png) | |
| Élete | |
| Született | 1096 vagy 1097 kérdéses helyen |
| Elhunyt | 1141. február 11. (44–45 évesen) Párizs |
| Nemzetiség | német? |
| Házastársa | szerzetes volt, cölibátusban élt |
| Pályafutása | |
| Fontosabb művei | Didascalion De sacramentis christianae fidei |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Hugo de Sancto Victore témájú médiaállományokat. | |
Szentviktori Hugó [1] O.S.A. (francia: Hugo de Sancto Victore) (1096/1097 körül – 1141. február 11.[2]) középkori francia filozófus, skolasztikus teológus, misztikus író, Ágoston-rendi kanonok.
Élete
[szerkesztés]Életét a jámborságnak és a tanításnak szentelte, de ezen kívül keveset tudni róla, azt is csak a Clairvaux-i Szent Bernáttal való levelezéséből ismerjük.[3]
Születése vitatott: némelyek a Flandriai Ypernből,[4] mások szerint a szász Blankenburg grófi családból,[4] vagy éppen Lotaringiából származott.[2][3] Csak egy részletet árul el ifjúságáról, amikor ezt írja: „Gyermekkorom óta száműzött vagyok”. [5]
Az egyik hagyomány szerint, amely szerint a szászországi Blankenburg grófok családjából származott, rokonságban állt Reinhard halberstadti püspökkel.[4] Miután szerzetes lett, a püspök külföldre küldte.[4]
18 éves korában lett szerzetes,[6] amikor belépett a hamersleveni ágostonos kanonokokhoz. Ezután nagybátyjával, Halberstadti Hugóval Párizsba mentek, ahol 1115 körül az újonnan alapított ágostonos Szent Viktor apátságba került,[4] ahol valószínűleg az alapító, Champeaux-i Vilmos tanítványa lett.[2] Erről az apátságról kapta a nevét is. Egy feljegyzés alapján Hugó nagybátyja nagy ajándékot adott az apátságnak.[4]
Körülbelül 1120-tól haláláig a kolostori iskola vezető tanára,[4] majd 1133-tól rövid ideig a kolostor priorja volt. Az apátságot csak ritkán hagyta el, egyszer II. Ince pápa idején Franciaországban vagy Itáliában járt a pápai udvarban.[4]
Ismeretes, hogy nem vett részt Pierre Abélard 1140-es, sens-i elítélésében.[4]
Haláláról Osbert kanonok, a Szt. Viktor apátság infirmáriusa számolt be (PL 175:161).
Munkássága
[szerkesztés]Sokáig a filozófiatörténészek többsége egy szűk látókörű, a gondolkodás és a tanulmányozás világától elzárt misztikust látott benne, aki inkább akadályozta, mint segítette a tudományos fejlődést. Munkáinak komoly vizsgálata után Harnack egyháztörténész "a 12. század legbefolyásosabb teológusának" nevezte.[7]
Tanítása éreztette hatását a skolasztika egész fejlődésére. De ő nem egy tipikus skolasztikus filozófus, mert a Szent Bernát közeli misztikus irány felé hajlik. Az Istenhez való eljutást a gondolkodás (cogitatio), elmélkedés (meditatio) és szemlélés (contemplatio) hármasságával írja le,[8] és annak legfontosabbnak tartott elemét, a contemplatio szintjét nem önmagában, hanem a szeretettel összekapcsolva.[9] Ő volt a kezdeményezője a 12. század második felében a Szent Viktor iskola miszticizmusának. Bensőséges hangú imádkozó-elmélkedő művei miatt „második Ágostonnak” is nevezték.[10]
Jelentősége a reguláris kanonok történetében hasonló, mint Szent Bernáté a monasztikus szerzetességben.[2]
A főbb mesterek, akik hatással voltak rá: Szent Bernát,[3] Hrabanus Maurus (maga is Alcuin tanítványa), Beda Venerabilis, Yves de Chartres, Johannes Scotus Erigena és talán még Pszeudo-Dionüsziosz is.[11]
Ismertté vált Hugo három szemről szóló tana: Az első szem a test szeme, amellyel érzékeli az empirikus világot és a gyakorlati dolgokat. A második szemmel, az értelem (vagy filozófia) szemével az ember megtapasztalja a saját lényének mélységeit. Míg a harmadik szem a szellem világát és mindenekelőtt magát Istent érzékeli, betekintést enged az embernek a lényeges dolgokba és a túlvilági életbe.[12]
Filozófiai szempontból fő műve a Didascalion. Teológiai téren a De Sacramentis legis naturalis et scriptae és különösen a De Sacramentis Christianae fidei, valamint a Summa Sententiarum.
Művei
[szerkesztés]Írásainak számát 2500 (!) teszik.[2] Írásait a Patrologia Latina 175–177. kötetében tették közzé.[13] Ezek közül a jelentősebbek:
- Didascalion vagy De eruditione didascalica (kezdő teológusok számára, 6 könyv),[6] az összes akkoriban ismert tudomány enciklopédiája és metodologiája[3]
- De sacramentis christianae fidei (A kereszténység titkairól, 3 könyv),[6] az összes hitágazat rendszeres tárgyalása misztikus módon[3]
- Summa sententiarum,[6] Hugonak tulajdonított (vitatott szerzőségű) mű, a De sacramentis kivonata[3]
- Az imádság módjáról, kisebb misztikus értekezés[3]
- A világ hiúságáról, kisebb misztikus értekezés[3]
- Noé bárkájáról, kisebb misztikus értekezés[3]
- Magyarázatok Pszeudo-Dionüsziosz Hierarchia coelestiséhez[3]
- Levelezése[3]
Magyarul
[szerkesztés]- Hugo de Sancto Victore: Didascalion (ford. Maróti Egon) IN: Az égi és a földi szépről – Források a későantik és a középkori esztétika történetéhez (közreadja Redl Károly), Gondolat Könyvkiadó, Budapest, 1988, ISBN 963-281-843-1, 286–295. o.
- Részlet IN: Kulcsár Zsuzsanna: A középkori élet, Gondolat Könyvkiadó, Budapest, 1964, 66–67. o.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Szentviktori Hugó (magyar nyelven). e-nyelv.hu. (Hozzáférés: 2024. szeptember 1.)
- ↑ a b c d e Katolikus lexikon, Szentviktori Hugó
- ↑ a b c d e f g h i j k Chobot, i. m., 283. o.
- ↑ a b c d e f g h i Hugh of Saint-Victor | Encyclopedia.com. www.encyclopedia.com. (Hozzáférés: 2024. szeptember 1.)
- ↑ Didasc. 3:20
- ↑ a b c d Pallas, i. h.
- ↑ Lehrbuch der Dogmengeschichte, VI
- ↑ Richard De S. Victore: Benjamin Major, I,3 c
- ↑ Kaposi Krisztina: Esztétikai tapasztalat és misztikus-vallásos élmény Sík Sándor Alexiusa a Dionüsziosz Areiopagitész-i via triplex és a középkori szeretetmisztika tükrében
- ↑ Söveges Dávid: Fejezetek a lelkiség történetéből I. (2007) 101. o.
- ↑ Dominique Poirel, Les origines germaniques de la pensée d'Hugues de Saint-Victor p. 173 sqq.
- ↑ Andrew Salzmann: The Soul’s Reformation and the Arts in Hugh of St. Victor: A Book Written Twice Without. In: John P. Bequette (Hrsg.): A Companion to Medieval Christian Humanism: Essays on Principal Thinkers. Brill, 2016, ISBN 978-90-04-24845-8, S. 142–167,
- ↑ * https://books.google.hu/books?id=JoXYAAAAMAAJ&redir_esc=y
Források
[szerkesztés]- Chobot Ferenc: Jézus Krisztus egyházának története, II. kötet (középkor), Budapest–Rákospalota, 1907
- Hugo (2). In A Pallas nagy lexikona. Szerk. Bokor József. Budapest: Arcanum – FolioNET. 1998. ISBN 963 85923 2 X
- Magyar katolikus lexikon I–XVII. Főszerk. Diós István; szerk. Viczián János. Budapest: Szent István Társulat. 1993–2014.
További információk
[szerkesztés]- Domanovszky Endre. A bölcsészet története (1878) (vonatkozó rész: 122–150. o.)
- Ivan Illich: A szöveg szőlőskertjében. Kommentár Hugo de Sancto Victore didascaliconjához; ford. Tóth Gábor; Gond-Cura Alapítvány–Palatinus, Bp., 2001 (Gutenberg tér)
