Ugrás a tartalomhoz

Redős papsapkagomba

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Gyromitra esculenta szócikkből átirányítva)
Redős papsapkagomba
Rendszertani besorolás
Ország: Gombák (Fungi)
Törzs: Ascomycota
Osztály: Pezizomycetes
Rend: Pezizales
Család: Discinaceae
Nemzetség: Gyromitra
Tudományos név
Gyromitra esculenta
(Pers. ex Pers.) Fr. (1849)
Szinonimák
  • Helvella esculenta Pers. (1800)
  • Physomitra esculenta (Pers.) Boud. (1907)
Hivatkozások
Commons
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Redős papsapkagomba témájú médiaállományokat és Redős papsapkagomba témájú kategóriát.

A redős papsapkagomba
mikológiai jellemzői
Étkezési érték:
mérgező
Életmód
Tráma
Spórapor

szaprotróf

sima
vagy ráncos

fehér
Kalap
Lemezek
Tönk

domború

nincsenek

csupasz

A redős papsapkagomba (Gyromitra esculenta) Európában és Észak-Amerikában elforduló mérgező gombafaj. Elsősorban homokos talajú fenyő- és lomberdőkben, március-május között terem. Méreganyaga a giromitrin, ami forrázás hatására lebomlik, ennek ellenére fogyasztása nem ajánlott. Súlyos esetekben halált is okozhat.

Megjelenése

[szerkesztés]
Fiatal, kevéssé redőzött példány

A redős papsapkagomba süvege egy kis barna agyvelőre hasonlít, felülete sűrűn tekervényes, kanyargósan ráncos. A süveg maximum 10 cm magas 4–15 cm átmérőjű. Alakja szabálytalan, fekvő tojásdad, kissé szögletes. Ha átvágjuk, a süvegben több kisebb, egymástól elkülönült üreg figyelhető meg, amelyek belseje szürkésfehéren molyhos. Fiatalon sima, és ahogyan idősödik, felszíne egyre inkább redősödik. Színe a barna különböző árnyalatait veheti fel: lehet vöröses-, gesztenye-, lilás-, arany-, vagy sötétbarna. Szaga és íze kellemes.

Tönkje rövid, csak 3–6 cm magas és 1–3 cm széles. Felülete mély hosszanti barázdáktól szabálytalan. Színe fehér, szürkésfehér esetleg kissé vöröses. A fiatal gomba tönkje tömör, később kiodvasodik, egymástól válaszfalakkal elkülönített üregek alakulnak ki benne.

Spórapora fehéres. Áttetsző spórái 17-22 mikrométer hosszúak, oválisak.[1]

Hasonló fajok

[szerkesztés]

A redős papsapkagomba a kucsmagombákkal téveszthető össze, de a kucsmagombák süvege nem tekervényesen ráncos, hanem inkább hosszában bordázott-gödrös. Süvegük belsejét egyetlen üreg foglalja el, tönkjük pedig fiatalon üreges. A papsapkagomba általában nagyobb és sötétebb barna. Magyarországon is előfordul hasonló, közeli rokona, a szintén mérgező óriás papsapkagomba (Gyromitra gigas). Ez nagyobb, süvege kevésbé ráncos, inkább lebenyes és lomberdőben tavasztól őszig mindenfelé, még az Alföldön is előfordul. Adataink szerint hasonlóan mérgező, leforrázás nélkül fogyasztva falloid (gyilkos galóca) típusú mérgezéseket okozhat. [2]

Elterjedése és élőhelye

[szerkesztés]
Idősebb papsapkagomba

Európában (főleg a kontinens középső részén, de a Brit-szigetektől Kelet-Európáig), Kisázsiában és Észak-Amerikában (délen egészen Mexikóig) honos. Magyarországon ritka.

Elsősorban a homokos talajú, mérsékelt övi fenyőerdőkben, kisebb mértékben lombos erdőkben fordul elő, fenyőfák vagy nyárfák alatt.[3] Márciustól júniusig terem; néha közvetlenül a hóolvadás után. Mennyisége évente változhat. Gyakoribb ott, ahol a talajt megbolygatták, vagyis patakmedrek, vízmosások, tisztások, tarvágások környékén vagy utak mentén.[4] Finnországban leírták, hogy a spórákkal megszórt újságpapírt ősszel elásták és a következő tavasszal már szedhették a gombákat.[5]

Toxikussága

[szerkesztés]

A redős papsapkagomba mérgező, giromitrint tartalmaz. Méreganyagtartalma változó lehet: Skandináviában és Kelet-Európában jellemzően magasabb, mint Nyugat-Európában vagy Észak-Amerikában.[6] Egy francia vizsgálat szerint a magasabb tengerszint fölötti magasságon szedett gombák toxintartalma kisebb, mint a síkságiaké.[7] A gombamérgezés ritkán halálos is lehet, pl. 1971-ben Lengyelországban a halállal végződő gombamérgezések 23%-áért ez a faj volt a felelős.[8] A halálos dózis kb. 10–30 mg/testtömegkg a gyerekek és 20–50 mg/kg a felnőttek esetében; ez 0,2-0,6 kg (illetve 0,4–1 kg) nyers gombának felel meg.[9] Az egyedi érzékenységnek azonban igen nagy szerepe van, ugyanakkora mennyiség elfogyasztása után valaki tünetmentes, míg más súlyos mérgezést szenvedhet.[10] A tapasztalatok szerint a gyerekek hajlamosabbak a mérgeződésre; ennek oka a kisebb testsúly, vagy az anyagcsere különbsége lehet.[7] Forrázás vagy előfőzés jelentősen csökkenti a gomba méregtartalmát.

A giromitrin

[szerkesztés]
Giromitrin

A giromitrint (N-etilidén-N-metilformohidrazid) 1968-ban izolálták.[11] Az anyag egy illékony és vízoldékony hidrazinvegyület ami a szervezetben monometil-hidrazinná (MMH) alakul át. A gomba kisebb mennyiségben más, nagyon hasonló anyagokat is tartalmaz, amelyek szintén monometil-hidrazinná bomlanak le.[12]

A méreg a glutaminsav-dekarboxiláz enzim gátlásával csökkenti a fontos neurotranszmitter GABA termelését,[13] ez okozza az idegrendszeri tüneteket. Az MMH koncentrációjának növekedése oxidatív stresszel és az oxigént nem szállító methemoglobin felszaporodásával jár.[9] Ezenkívül gátolja a diamin-oxidázt (a hisztaminbontó enzimet), így megnő a hisztamin mennyisége aminek tünetei fejfájás, hányinger, hányás, hasi fájdalom.[14]

Az MMH,[15] a giromitrin[16] és a nyers papsapkagomba[17] egyaránt rákkeltőnek bizonyult a kísérleti egerekben. Emberek esetében ilyen kísérleteket még nem sikerült lefolytatni,[18] elképzelhető, hogy növeli a tumorok kialakulásának kockázatát a gombát gyakran fogyasztó személyek körében, ami annál magasabb lehet, minél hosszabb ideig ették a papsapkagombát.[10] Nem tudni, hogy a forrázás megbízhatóan eltávolítja-e a karcinogén vegyületeket.

Tünetek

[szerkesztés]
Redős papsapkagomba

A papsapkagomba-mérgezés emésztőrendszeri és idegrendszeri tünetekkel jár.[19] A fogyasztás után mintegy 6-12 órával (súlyos mérgezés esetén akár már két órával) hirtelen hányinger, hányás és híg, vizes hasmenés (ami véres is lehet) lép fel. Súlyos hányás és hasmenés esetén fellép a kiszáradás veszélye. Az emésztőszervi tüneteket szédülés, gyengeség, izomrángások, szemrángások, fejfájás követheti.[19] A tüneteket gyakran láz is kíséri, ami más gombamérgezésre nem jellemző.[20] A legtöbb mérgezés ennél nem súlyosabb és a betegek 2-6 nap alatt rendbejönnek.[8]

A súlyosabb esetekben a kezdeti tünetek után egy tünetmentes szakasz következik, majd vese- és májkárosodás,[21] valamint idegrendszeri problémák lépnek fel, amik görcsös rohamokig vagy kómáig is súlyosbodhatnak.[9] Ezek a mérgezés után 1-3 nappal figyelhetők meg.[19] A májkárosodást sárgaság mutatja, a máj és a lép megnagyobbodik; néha a vércukorszint megnő, majd hirtelen leesik. Az erekben a vörösvértestek szétesnek és a szabad hemoglobin károsítja a veséket. Megnőhet a methemoglobin koncentrációja a vérben, amitől oxigénhiány lép fel, azaz a beteg nem kap levegőt és elkékül (cianózis).[22] A legsúlyosabb esetekben a beteg delíriumba esik, izmai ránganak, pupillái kitágulnak, kómába esik, légzése és vérkeringése leáll.[23] A halál a gombafogyasztás után 5-7 nappal következik be.[24]

Kezelése

[szerkesztés]

A gombamérgezettek elsősorban tüneti kezelést kaphatnak. Röviddel a gomba fogyasztása után aktív szén adásával csökkenteni lehet a tüneteket, de a legtöbb esetben a betegek ekkor még nincsenek tudatában a mérgezésnek és nem keresnek orvosi segítséget; később pedig a szén már kevésbé hatékony.[25] A hányó és hasmenéses páciensek intravénásan rehidrálhatóak.[8] Fontos a methemoglobinszint, az elektrolitok, a máj- és vesefunkciók monitorozása, a vizelet és a vér analízise. Vesekárosodás esetén dialízisre lehet szükség. A hemolízis során kieső vörös vértesteket vérátömlesztéssel lehet pótolni, a magas methemoglobinszint pedig intravénásan adott metilénkékkel kezelhető.[26]

Piridoxin (B6-vitamin) adásával kivédhető a GABA-szintézis gátlása és enyhíthetők a neurológiai tünetek.[27] A görcsös rohamok ellen benzodiazepinek adhatók, amik a GABA-receptorok modulációjával a B6-vitamin hatását is növelik.

Fogyasztása

[szerkesztés]
Papsapkagomba a helsinki piacon

Bár a papsapkagombáról régóta ismert, hogy mérgező, mégis több országban rendszeresen fogyasztják vagy fogyasztották. Németország régebben jelentős mennyiséget importált Lengyelországból; újabban azonban mind a német, mind a svájci hatóságok megtiltották a forgalmazását.[1][18] Svédországban a friss papsapkagombát csak éttermek vásárolhatják.[28] Bulgáriában ízletes gombának tartják, rendszeresen szedik, piacokon árulják és exportálják is.[29] Spanyolországban (főleg a Kelet-Pireneusokban) hagyományosan ínyencségnek számít és a helyi lakosok állítása szerint régóta gond nélkül fogyasztják;[30] ennek ellenére árusítása tilos.[31] Észak-Amerikában a Nagy-tavak környékén és az USA egyes nyugati államaiban is rendszeresen eszik.[32]

Finnországban a papsapkagomba forgalmazása engedélyezett, amennyiben figyelmeztetnek mérgező mivoltára és a vásárlót ellátják az elkészítéshez szükséges tudnivalókkal. .[33]

Németországban történtek erőfeszítések a papsapkagomba alacsony giromitrin-tartalmú változatainak termesztésére.[34]

Elkészítése

[szerkesztés]
Papsapkagomba tejszínes mártásban

A papsapkagomba giromitrintartalma forrázással biztonságos szintre csökkenthető. Ehhez a gombát kis darabokra kell vágni és legalább kétszer le kell forrázni minimum háromszoros mennyiségű vízzel, öt percig. Forrázás után a vizet le kell önteni róla (a méreganyag kimosódik a vízbe), le kell öblíteni, és újból leforrázni. Minden forrázás kb. tizedére csökkenti a giromitrintartalmat.[35]

Az giromitrin és bomlástermékei a leforrázott gombából kipárolognak,[36] ezért javasolt jól szellőző helyiségben végezni az előkészítést. Kis mennyiségű giromitrin a forrázások után is megmarad a gombában, így nagyobb mennyiség fogyasztása még ekkor sem ajánlott.[37]

Osztályozása

[szerkesztés]

A redős papsapkagombát először a dél-afrikai születésű Christian Hendrik Persoon írta le 1800-ban Helvella esculenta néven.[38] Mai nevét 1849-ben nyerte el, amikor a svéd Elias Magnus Fries áthelyezte a Gyromitra nemzetségbe.[39] A nemzetség neve a görög girosz/γυρος "kerek" és mitra/μιτρα "sapka" szavakból származik.[40] Fajneve, a latin esculentus ehetőt jelent.[41]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ a b Zeitlmayr, Linus. Wild Mushrooms:An Illustrated Handbook. Hertfordshire: Garden City Press, 112. o. (1976). ISBN 0-584-10324-7 
  2. ↑ [1]
  3. ↑ H.V. Smith, A.H. Smith. How to Know the Non-Gilled Fleshy Fungi. Dubuque, Il: Wm. C. Brown Co. (1973). ISBN 0-697-04866-7 
  4. ↑ Nilsson S, Persson O.(1977) Fungi of Northern Europe 1: Larger Fungi (Excluding Gill Fungi). pp. 34–35. Penguin Books. ISBN 0-14-063005-8
  5. ↑ M. Kuo: 'Gyromitra esculenta'. MushroomExpert.Com Web site. self, 2005. január 1. (Hozzáférés: 2008. május 11.)
  6. ↑ J.H. Diaz (2005). „Syndromic diagnosis and management of confirmed mushroom poisonings”. Critical Care Medicine 33 (2), 427–36. o. DOI:10.1097/01.CCM.0000153531.69448.49. PMID 15699849. 
  7. ↑ a b Benjamin, p. 272
  8. ↑ a b c K.F. Lampe (1979). „Toxic fungi”. Annual Review of Pharmacology and Toxicology 19 (1), 85–104. o. DOI:10.1146/annurev.pa.19.040179.000505. PMID 378111. 
  9. ↑ a b c D. Michelot, B. Toth (1991). „Poisoning by Gyromitra esculenta—a review”. Journal of applied toxicology 11 (4), 235–43. o. DOI:10.1002/jat.2550110403. PMID 1939997. 
  10. ↑ a b M. Coulet, J. Guillot (1982). „Poisoning by Gyromitra : a possible mechanism”. Medical Hypotheses 8 (4), 325–34. o. DOI:10.1016/0306-9877(82)90024-X. PMID 7099057. 
  11. ↑ P.H. List, P. Luft (1968). „[Gyromitrin, the poison of Gyromitra esculenta. 16. On the fungi contents]” (german nyelven). Archiv der Pharmazie und Berichte der Deutschen Pharmazeutischen Gesellschaft 301 (4), 294–305. o. DOI:10.1002/ardp.19683010410. PMID 5244383. 
  12. ↑ H. Pyysalo (1975). „Some new toxic compounds in false morels, Gyromitra esculenta”. Naturwissenschaften 62 (8), 395. o. DOI:10.1007/BF00625355. PMID 1238907. 
  13. ↑ H.H. Cornish (1969). „The role of vitamin B6 in the toxicity of hydrazines”. Annals of the New York Academy of Sciences 166 (1), 136–45. o. DOI:10.1111/j.1749-6632.1969.tb54264.x. PMID 5262010. 
  14. ↑ T. Biegański, R. Braun, J. Kusche (1984). „N-methyl-N-formylhydrazine: a toxic and mutagenic inhibitor of the intestinal diamine oxidase”. Agents and Actions 14 (3-4), 351–5. o. DOI:10.1007/BF01973825. PMID 6428190. 
  15. ↑ B. Toth, H. Shimizu (1973). „Methylhydrazine tumorigenesis in Syrian golden hamsters and the morphology of malignant histiocytomas”. Cancer Research 33 (11), 2744–53. o. PMID 4355982. 
  16. ↑ B. Toth, J.W. Smith, K.D. Patil (1981). „Cancer induction in mice with acetaldehyde methylformylhydrazone of the false morel mushroom”. Journal of the National Cancer Institute 67 (4), 881–87. o. PMID 6944556. 
  17. ↑ B. Toth, K. Patil, H. Pyysalo, C. Stessman, P. Gannett (1992). „Cancer induction in mice by feeding the raw false morel mushroom Gyromitra esculenta”. Cancer Research 52 (8), 2279–84. o. PMID 1559231. 
  18. ↑ a b A. Bresinsky, H. Besl. A Colour Atlas of Poisonous Fungi. Wolfe Publishing, 62–68. o. (1990). ISBN 0-7234-1576-5 
  19. ↑ a b c C. Karlson-Stiber, H. Persson (2003). „Cytotoxic fungi—an overview”. Toxicon 42 (4), 339–49. o. DOI:10.1016/S0041-0101(03)00238-1. PMID 14505933. 
  20. ↑ Benjamin, p. 273
  21. ↑ R. Braun, J. Kremer, H. Rau (1979). „Renal functional response to the mushroom poison gyromitrin”. Toxicology 13 (2), 187–96. o. DOI:10.1016/s0300-483x(79)80022-0. PMID 42171. 
  22. ↑ Benjamin, p. 274
  23. ↑ G.V. Giusti, A. Carnevale A (1974). „A case of fatal poisoning by Gyromitra esculenta”. Archives of toxicology 33 (1), 49–54. o. PMID 4480349. 
  24. ↑ J.P. Hanrahan, M.A. Gordon MA (1984). „Mushroom poisoning. Case reports and a review of therapy”. JAMA 251 (8), 1057–61. o. DOI:10.1001/jama.251.8.1057. PMID 6420582. 
  25. ↑ C. Köppel (1993). „Clinical symptomatology and management of mushroom poisoning”. Toxicon 31 (12), 1513–40. o. DOI:10.1016/0041-0101(93)90337-I. PMID 8146866. 
  26. ↑ Benjamin, p. 276
  27. ↑ A.V. Wright, A. Niskanen, H. Pyysalo, H. Korpela (1981). „Amelioration of toxic effects of ethylidene gyromitrin (false morel poison) with pyridoxine chloride”. Journal of Food Safety 3 (3), 199–203. o. DOI:10.1111/j.1745-4565.1981.tb00422.x. 
  28. ↑ Andersson, Christer: Stenmurkla - frågor och svar (svéd nyelven). Livsmedelsverket (National Food Administration). Swedish National Food Administration, 2007. [2012. július 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. március 4.)
  29. ↑ M. Drumeva-Dimcheva, M. Gyosheva-Bogoeva: Section One: Bulgaria's Biological Diversity – The Macromycetes Fungi of Bulgaria. Bulgaria's Biological Diversity: Conservation Status and Needs Assessment. Biodiversity Support Program (WWF, The Nature Conservancy, and World Resources Institute Consortium), 1998. (Hozzáférés: 2008. március 6.)
  30. ↑ Bolets. Revista el cargol, 2008. [2007. január 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. június 8.)
  31. ↑ Ministerio de Sanidad y Consumo (2004. február 6.). „ORDEN SCO/190/2004, de 28 de enero, por la que se establece la lista de plantas cuya venta al público queda prohibida o restringida por razón de su toxicidad” (spanyol nyelven) (PDF). BOE (32), 5061–65. o. (Hozzáférés: 2008. június 8.) 
  32. ↑ Simons, D.M. (1971). „The Mushroom Toxins”. Delaware Medical Journal 43, 177–87. o. 
  33. ↑ False morels must be accompanied by warning and handling instructions. The Finnish Food Safety Authority Evira, 2006. május 11. [2007. október 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. március 4.)
  34. ↑ P.H. List, G. Sundermann (1974). „Achtung! Frühjahrslorcheln”. Deutsche Apotheker Zeitung 114, 331–32. o. 
  35. ↑ H. Pyysalo, A. Niskanen (1977). „On the occurrence of N-methyl-N-formylhydrazones in fresh and processed false morel, Gyromitra esculenta”. Journal of Agricultural and Food Chemistry 25 (3), 644–47. o. DOI:10.1021/jf60211a006. PMID 558239. 
  36. ↑ A.M, Leathem , T.J. Dorran (2007). „Poisoning due to raw Gyromitra esculenta (false morels) west of the Rockies”. Canadian Journal of Emergency Medical Care 9 (2), 127–30. o. PMID 17391587. 
  37. ↑ Benjamin, p. 278
  38. ↑ Persoon CH (1800) Comm. Schaeff. Icon. Pict.: 64
  39. ↑ Fries EM (1849) Summa veg. Scand., Section Post. (Stockholm):p. 346
  40. ↑ Henry George Liddell, Robert Scott. A Greek–English Lexicon, Abridged, Oxford: Oxford University Press (1980). ISBN 0-19-910207-4 
  41. ↑ Simpson, D.P.. Cassell's Latin Dictionary, 5th, London: Cassell, 883. o. (1979). ISBN 0-304-52257-0 

Fordítás

[szerkesztés]
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Gyromitra esculenta című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források

[szerkesztés]

Kapcsolódó cikkek

[szerkesztés]


A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Redős_papsapkagomba&oldid=27166045”