Fájlvita:Gyetvai László 1937-42.jpg
Új téma nyitásaLicenc vitatása
[szerkesztés]Erről a témáról egy másik lapon (is) folyik megbeszélés.
|
Nincs megadva a szerző neve, ennél fogva kérdéses, honnan tudható, hogy 70 éve meghalt. Az sem jelenthető ki, hogy szerző személye nem deríthető ki, csak azért, mert nem írták oda a honlapra. Lehet, hogy az eredeti forrásban feltüntették a nevét. Az a minimum, hogy a honlap kezelőjétől megkérdezzük, honnan van a kép. – Regasterios vita 2019. november 12., 16:33 (CET)
@Regasterios: Ha szerinted nem jelenthető ki, hogy a szerző személye nem deríthető ki, akkor mutass valamit fel ezen a téren. Én próbálkoztam és semmi eredményre nem vezetett. - Csurla vita 2019. november 24., 19:00 (CET)
@Csurla: Én nem a szerzőt kerestem elsősorban, hanem a kép eredeti publikálási helyét, hogy kiderítsem, ott és akkor feltüntették-e a szerzőt. Sajnos nem találtam, pedig kerestem az Arcanumban, abban a reményben, hogy legalább egy másik használható kép lesz majd. Egy se volt. Sosem az a lényeg, hogy konkrétan mi tudjuk-e, ki volt a szerző, hanem az, amit írtam: feltüntették-e a nevét az eredeti, 70 évnél régebbi publikálási helyen. Ha nem, akkor tényleg nem deríthető ki a személye, kivéve persze, ha esetleg előkerül egy másik forrásból is a kép névvel együtt. Ha mondjuk ez egy 100 évnél régebbi kép lenne, azt mondanám, oké, nagy valószínűséggel közkincs (bár korántsem biztos), de ez a kép alig múlt 70 éves. – Regasterios vita 2019. november 24., 19:19 (CET)
Ez a kép kb. 80 éves... Nem vagyok elégedett azzal, hogy ilyen képeket értelmetlenül törölsz. - Csurla vita 2019. november 24., 19:22 (CET)
Számomra ez a szám azt jelenti, hogy a fényképésznek talán 10 évet sem kellett élnie a fotó elkészültét követően ahhoz, hogy még jogvédett legyen a műve. Másképpen gondolkodunk. – Regasterios vita 2019. november 24., 19:28 (CET)
@Regasterios: Ennek a tíz évnek akkor lenne jelentősége ha kideríthető lenni ki a fényképész, de nem. Egy fantom ember jogait véded. Semmi értelme ebben az esetben amit csinálsz. Káros. - Csurla vita 2019. november 24., 19:54 (CET)
@Teemeah? A kép forrása itt található. – Regasterios vita 2019. november 24., 20:00 (CET)
Képes Sport, 1940. június 4. A kép mellett nincs szerző. Az újság többi lapját kellene megnézni, hogy van-e említés ezekről a képekről. - Csurla vita 2019. november 24., 20:16 (CET)
(Szerkesztési ütközés után) Ha 37-48 között készült, akkor feltehetően FTC-s tablókép, lehet, hogy az FTC tudna választ adni a kérdésre, hogy ismert-e a fotós. Azt sem tudni, mikor készült pontosan, találgatunk, hogy esetleg halott lehet-e a fotós már. Ez így semmiképp nem oké. Plusz, a szerző személye nem állapítható meg, a kép első nyilvánosságra hozatala pedig több mint hetven éve történt -- nem tudjuk, hogy mikor volt az első nyilvánosságra hozatal... Hol jelent meg először ez a kép és mikor? Újságban? Melyikben? A kép leírásából ki kell derülnie, hogy miért lehetetlen utánajárni, ki készítette. ha az FTC-t sem kérdezte meg senki a fotósról/első publikálás dátumáról, akkor nem lehet kijelenteni azt, hogy mi mindent megtettünk, de nem derült ki a fotós kiléte, csak mert rákerestünk a gugliban és nem adott találatot, és akkor már tuti nem lehet tudni, ki a fotós, ha a gugli nem tudja. csak azért nem lehet egy képet feltölteni, mert valószínűleg több mint 70 éve készült és az már "régi". Ez nem így működik. Xia Üzenő 2019. november 24., 20:22 (CET)
- Szerkütk utáni kieg: ha 1940-ben már publikálták, akkor addig oké, most már csak azt kell bebizonyítani, hogy nem lehet kideríteni a fotós kilétét (az, hogy az újságban nincs leírva, az egy dolog). Én írnék egy emailt a helyetekben az FTC-nek. Ha ők is passzolnak, akkor kijelenthetjük, hogy nem tudtuk kideríteni a fotós kilétét. Xia Üzenő 2019. november 24., 20:25 (CET)
@Csurla: helyreállítottam a fájlt, így már nekem is sikerült megtalálni. A Timi által javasolt lépést még érdemes megtenni, de ennyi alapján én már tényleg arra hajlok, hogy maradjon a kép. – Regasterios vita 2019. november 24., 20:41 (CET)
Még annyit hozzáfűzök, hogy az látszik: ennek a képnek nem a Képes Sport volt a forrása, vagy legalábbis nem ez a lapszám. Szóval ezért is érdemes volna még megkérdezni a Fradit, vagy talán az MLSZ-t. – Regasterios vita 2019. november 24., 20:49 (CET)
Számos sportkönyvem van a 1970-es évektől, amelyek jelentős részét az FTC adta ki és az 1945 előtti képek esetén soha semmilyen forrással nem szolgált. Ha ezeknek a képeknek lenne vagy lett volna jogos örököse az jelezhette volna már sokszor. Én lennék a legboldogabb, ha egyértelműbb lenne a helyzet és ismernénk a fotók szerzőit, de eddig nem vezetett eredményre egyetlen kutatásom sem. - Csurla vita 2019. november 24., 21:05 (CET)
A kép kapcsán a következő választ kaptam Simon Sándortól, a kép forrásául szolgáló honlap kezelőjétől:„A kérdezett kép Nagy Béla "Fradisták" című, 1981-ben kiadott kis könyvecskéjéből való. A szerző a mű végén az ott megjelent összes fénykép forrásául a saját archívumát, Pobuda Tibort, Pozsonyi Lajost és Magdics Lászlót jelöli, ebből egyértelműen nem lehet kideríteni, hogy a konkrét fényképnek ki a fotósa.” – Regasterios vita 2020. február 20., 14:54 (CET)
Bocsánat, ha beleszólok, de: Pozsonyi Lajos a hatvanas-hetvenes években volt aktív, ő nem lehet tehát a régi kép alkotója, Magdics László szintén. Kizárásos alapon szerintem Pobuda marad mint fotós (vagy a saját archívumból valaki...) Viröngy vita 2020. február 21., 14:44 (CET)
Csak zárójelben említem meg, hogy Pobuda neve a Képes Sport szinte minden számában szerepel mint fotós, plusz csaknem minden szám közli a műterme hirdetését is - én 99.999 %-ra venném, hogy az ominózus kép is az ő munkája. Viröngy vita 2020. február 21., 14:51 (CET)