Ugrás a tartalomhoz

Fájl:Rádió és Televíziótörténeti Múzeum (4).jpg

Az oldal más nyelven nem érhető el.
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Eredeti fájl (4 320 × 3 240 képpont, fájlméret: 5,65 MB, MIME-típus: image/jpeg)

Összefoglaló

Leírás
Magyar: A felvételek 2011. október 19 –én, szerdán készültek. A rádióban, reggel elhangzott ismertetés szerint a Rádiótörténeti Múzeum be fogja mutatni a Rákosi szobákat, melyek lehetőséget adtak volna arra, hogy ezekből adjon adást a Magyar Rádió. Használatukra soha nem került sor. Ezen a napon azonban csak jelentkezni lehetett, telefon, e-mail megadásával a bemutatóra, melynek időpontjáról később értesítik a jelentkezőket. 1952 –ben építették a titkos bunkert, 1957 –től 1991 –ig innen hallgatták le a rádió munkatársait. Jónás István, az MR Zrt. vezérigazgatója az m1 ma reggel című műsorában azt nyilatkozta, hogy a rádió dolgozói, köztük ő sem tudott a bunkerről. A bunkert azért hozták létre, hogy atombomba-támadás esetén onnan sugározzák a műsorokat. Sohasem használták erre a célra. 1957. március 15-étől 1991-ig a Magyar Rádió munkatársait innen hallgatták le.

A bunkerbe az államvédelmi hatóság emberei jártak le, ott két működő stúdiót is létrehoztak. 1954-ben, amikor a magyar labdarúgó válogatott vereséget szenvedett a világbajnokságon, nagy volt az izgalom, és bemelegítették a berendezéseket, de 1956-ban erre már nem volt idő. 1957 -től március 15-e vagy október 23-a előtt pár nappal mindig lement egy-két államvédelmis, és megnézte, hogy használhatók-e a berendezések. Két ember hallgatta le a rádiósokat. A vezérigazgató szerint a Magyar Rádióból eltűntek azok a feljegyzések, melyeket a lehallgatások során készítettek. Az is furcsa, hogy a bunker nem a föld alatt van, hanem a föld felett. Talán azért, mivel a háromméteres betonfalakat nem lehetett lenyomni a föld alá, és azóta sem merték lebontani vagy felrobbantani, mert ez egy olyan történelmi-építészeti környezet, mely sérült volna. A múzeumot látogató diákcsoportokat vezető kíséri végig a kiállításon. 2011. június 24 –én pénteken, a Múzeumok Éjszakáján nyílt meg a magyar közmédia múzeuma, a Rádió- és Televízió történeti Múzeum (RTTM). A Múzeum a Magyar Rádió, a Magyar Televízió, a Magyar Távirati Iroda és a Duna Televízió híradástechnikai emlékeit, technikatörténeti ritkaságait gyűjti egybe. A rádiók, felvevők, lemezjátszók, stúdióbelsők, sok száz híradástechnikai berendezés a hazai tömegkommunikáció és műsorkészítés történetét illusztrálják. Megnyílt a magyar közmédia első közös múzeumahttp://www.hirado.hu/Hirek/2011/06/24/19/Megnyilt_a_magyar_kozmedia_elso_kozos_muzeuma.aspx 1800 Budapest, Pollack Mihály tér 8-10 szám Nyitva tartás kedd-szombat 10.00-18.00, Titkos bunkert találtak Magyar Rádióban http://www.hirado.hu/Hirek/2011/10/19/09/Titkos_bunkert_talaltak_a_Magyar_Radioban.aspx

muzeum@radio.hu, radiokiallitas.hu (2013 Pomáz, Árpád fejedelem út 40 szám), mr3.hu. A felvétel megjelent Creative Commons alatt a Metapolisz DVD sorozatban.
Dátum
Forrás A feltöltő saját munkája
Szerző Derzsi Elekes Andor

Licenc

Én, e mű szerzője a művemet az alábbi licenc alatt teszem közzé:
w:hu:Creative Commons
Nevezd meg! Így add tovább!
Ez a fájl a Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 Unported licenc alapján használható fel.
A következőket teheted a művel:
  • megoszthatod – szabadon másolhatod, terjesztheted, bemutathatod és előadhatod a művet
  • feldolgozhatod – származékos műveket hozhatsz létre
Az alábbi feltételekkel:
  • Nevezd meg! – A szerzőt megfelelően fel kell tüntetned, hivatkozást kell létrehoznod a licencre és jelezned kell, ha a művön változtatást hajtottál végre. Ezt bármilyen észszerű módon megteheted, kivéve oly módon, ami azt sugallná hogy a jogosult támogat téged vagy a felhasználásod körülményeit.
  • Így add tovább! – Ha megváltoztatod, átalakítod, feldolgozod ezt a művet, a közreműködésedet csak az eredetivel megegyező vagy hasonló licenc alatt terjesztheted.

Képaláírások

Adj meg egy egysoros magyarázatot arról, hogy mit mutat be ez a fájl

A fájl által ábrázolt elemek

mű tárgya

19. október 2011

ISO speed angol

400

0,05 másodperc

4,5 milliméter

Fájltörténet

Kattints egy időpontra, hogy a fájl akkori állapotát láthasd.

Dátum/időBélyegképFelbontásFeltöltőMegjegyzés
aktuális2011. október 20., 16:28Bélyegkép a 2011. október 20., 16:28-kori változatról4 320 × 3 240 (5,65 MB)Derzsi Elekes Andor

Az alábbi lap használja ezt a fájlt:

Metaadatok