Ugrás a tartalomhoz

Fájl:Jelenkor kilenczedik évi folyamat.jpg

Az oldal más nyelven nem érhető el.
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Eredeti fájl (780 × 1 174 képpont, fájlméret: 1 MB, MIME-típus: image/jpeg)

Összefoglaló

Leírás
Magyar: elenkor kilenczedik évi folyamat címlap A Jelenkor 1832-től 1848-ig Pesten kiadott politikai lap volt. Néhány nappal a halála előtt, Kisfaludy Károly engedélyt nyert egy politikai lap kiadására. Az engedélyt Helmeczy Mihályra ruházta át, aki a lapot 1832. január 1-jén megindította. A Jelenkor hetenként kétszer, szerdán és szombaton jelent meg Pesten 4-rét félíven a Társalkodó című melléklappal együtt, amely szintén kétszer jelent meg hetenként. Mint segédszerkesztő, Csató Pál működött a lapnál 1833 végéig, és ő írta a vezércikkeket; Nagy Ignác 1837-től 1841-ig a külföldi cikkeket fordította s a Budapesti naplót írta. 1837 elejétől Széchenyi István gróf indítványára a Jelenkor ívrétben jelent meg. 1837-ben nyomatott belőle 4080 példány és így a hazai lapok közt a legtöbb előfizetővel bírt. Politikai jelentőségre ugyan nem tehetett szert konzervatív iránya miatt, de a későbbi lapoknak az útját egyengette. 1843-tól Széchenyi István e lapot választotta orgánumául és tartotta mindvégig. Ekkor némi lendületet vett a lap, de határozott pártszínezetét ő sem vívhatta ki. Itt és a Társalkodóban jelentek meg a Duna-gőzhajózást a Fekete-tengerrel való összeköttetés és egyéb nemzetgazdászati cikkei. 1847-től Jókai írta Budapesti naplóját. Királyi Pál 1845-től 1848-ig a lapnál dolgozott, előbb mint a külföldi rovat vezetője, majd 1848. április 18-tól átvette az akkor már hanyatló lap szerkesztői tisztét, egészen annak megszűnéséig, 1848. június 29-ig.
Dátum
Forrás https://adtplus.arcanum.hu/hu/collection/Jelenkor/
Szerző Helmeczy Mihály

Licenc

Public domain

Ez a mű közkincs abban az országban, ahol elkészítették, és minden olyan további államban, ahol a szerzői jogi védelmi idő a szerző élete plusz 70 év vagy kevesebb.


You must also include a United States public domain tag to indicate why this work is in the public domain in the United States.
Megállapították, hogy ez a fájl mentes mindenféle szerzői jogi korlátozástól, beleértve az összes kapcsolódó és hozzátartozó jogot.

Képaláírások

Adj meg egy egysoros magyarázatot arról, hogy mit mutat be ez a fájl

A fájl által ábrázolt elemek

mű tárgya

Fájltörténet

Kattints egy időpontra, hogy a fájl akkori állapotát láthasd.

Dátum/időBélyegképFelbontásFeltöltőMegjegyzés
aktuális2017. március 16., 19:30Bélyegkép a 2017. március 16., 19:30-kori változatról780 × 1 174 (1 MB)DenceyUser created page with UploadWizard

Az alábbi lap használja ezt a fájlt: