Ugrás a tartalomhoz

Pelikánangolna

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Eurypharynx szócikkből átirányítva)
Pelikánangolna
A hal feje
A hal feje
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
      
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Főosztály: Csontos halak (Osteichthyes)
Osztály: Sugarasúszójú halak (Actinopterygii)
Alosztály: Újúszójúak (Neopterygii)
Alosztályág: Valódi csontoshalak (Teleostei)
Öregrend: Elopomorpha
Rend: Pelikánangolna-alakúak (Saccopharyngiformes)
Család: Eurypharyngidae
Nem: Eurypharynx
Vaillant, 1882
Faj: E. pelecanoides
Tudományos név
Eurypharynx pelecanoides
Vaillant, 1882
Szinonimák
  • Euripharynx pelecanoides Vaillant, 1882
  • Eurypharynx richardi Roule, 1914
  • Gastrostomus bairdii Gill & Ryder, 1883
  • Gastrostomus pacificus Bean, 1904
  • Leptocephalus pseudolatissimus Bertin, 1936
  • Macropharynx longicaudatus Brauer, 1902
Hivatkozások
Wikifajok
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Pelikánangolna témájú rendszertani információt.

Commons
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Pelikánangolna témájú médiaállományokat és Pelikánangolna témájú kategóriát.

A pelikánangolna (Eurypharynx pelecanoides) a sugarasúszójú halak (Actinopterygii) osztályának pelikánangolna-alakúak (Saccopharyngiformes) rendjébe, ezen belül az Eurypharyngidae családjába és az Eurypharynx nemébe tartozó egyetlen faj.

Előfordulása

[szerkesztés]

A pelikánangolna mindhárom főbb óceán trópusi és mérsékelt öveiben előfordul, azonban 500-7625 méteres mélységek között; általában 1200-1400 méter mélyen található meg. A kutatók a Csendes-óceán keleti részén, főleg az Amerikai Egyesült Államokbeli Kaliforniától egészen Peruig találják meg.

Megjelenése

[szerkesztés]

Az eddig kifogott példányok közül a legnagyobb hímek elérték a 100 centiméteres hosszúságot, de az átlagos méretük 55 centiméter. Sem hátúszó- és sem farok alatti úszótüskéi nincsenek. A szája igen hatalmas; ezt az állkapocsnak egy hátrahajló nyúlványa is elősegíti. A szájának az alsó töve, gyakran a hal hasi részének közepétől vagy annál is hátrábbról kezdődik. A száját alkotó bőre is jól ki tud nyúlni. A farokúszója hátrafelé haladva, egyre vékonyabb lesz; nagy részén világítószervek találhatók, tehát képes a biolumineszcenciára. Nincsenek pikkelyei. Az oldalvonalán nem pórusok vannak, hanem kis, csoportokba tömörülő csőnyúlványok.

Életmódja

[szerkesztés]

Mélytengeri ragadozó hal, amely főleg úszórákokkal táplálkozik, de étrendjét kiegészítheti csontos halakkal, fejlábúakkal és más gerinctelenekkel.

Szaporodása

[szerkesztés]

Ez a hal ikrák által szaporodik. Az ikrák szabadon lebegnek a vízben. Úgy az ikra, mint az ivadék része a környezetét alkotó planktonnak. Egyes kifogott példányok, mindkét nemből, valamint a nőstényekben talált ikrák vizsgálata, arra hagy következtetni, hogy ez a mélytengeri halfaj egyszer szaporodó; vagyis az első szaporodása után nemsokára elpusztul.

Képek

[szerkesztés]

Források

[szerkesztés]