Ejtőernyő

Az ejtőernyő olyan eszköz, mely légellenállása vagy formájából adódóan rajta keletkező felhajtóerő révén biztonságos földet érési sebességre csökkenti az egyébként szabadon eső test zuhanását.

Napjainkban több változata létezik, melyeknek mind más manőverezési vagy biztonsági képességei vannak:

Mentőernyő meghibásodott légijárműből, emberi élet mentésre szolgál, általában a pilóták és a repülőgép személyzete használja.
Tartalékernyő (néha hibásan: „mentőernyő”) kizárólag a sportejtőernyőknél használatos, a rendellenesen működő főejtőernyő leoldása után nyitják, életmentés céljából.
Sportejtőernyő sport vagy szórakoztatási célú használatra. Ide sorolható a célba ugró, kupolaforma-ugró, tandem, swoop, BASE ejtőernyők. (A sportejtőernyők – kivéve a BASE ernyőket – minden esetben két ernyőt, egy főernyőt és tartalékernyőt tartalmaznak, melyeknek méretei nagyjából megegyeznek.)
Teherernyő főként katonai célú terhek (pl. élelmiszer, gyógyszer, lőszer, haditechnikai eszközök stb.) biztonságos földre juttatására használatos.

Fajtái

Lebegtetés sportejtőernyővel

Fékezőernyő (lásd még: fékernyő)
Denevérszárny
Körkupolás ernyő
Légcellás, vagyis paplan ernyő
Siklóernyő
Teherernyő
Kite
Forgó ejtőernyő
Szalagejtőernyő
Tandem ejtőernyő: a fő és tartalék ernyőt közös tokban, egymás felett helyezik el. Elsősorban az ejtőernyőssportban használják.

Története

Sok ókori legenda és feljegyzés említ sikeres vagy valamely ok miatt sikertelen, textíliával vagy ernyőféleséggel fékezett ugrást.
1250-ben Roger Bacon matematikus fogalmazta meg az ejtőernyő fogalmát, valamint hogy homorú felületet célszerű használni a De mirabili Potestate artis et naturae („A természet titokzatos és csodálatos erőiről”) című művében.
1470 körül keletkeztek a ma a British Museumban őrzött, „Francesco dio Giorgio hagyaték”-nak nevezett kéziratok, melyeknek ábrái elsőként ábrázolnak ejtőernyőt.
1480 után Leonardo da Vinci foglalkozott a fékezett ugrások gondolatával, sikerült kiszámítania a szükséges ernyőméretet. Kutatásai feledésbe merültek.
1650-ben XIV. Lajos francia király sziámi követe részletesen beszámolt arról, hogy ott gomba alakú ejtőernyőkkel rendszeres ugrásokat hajtanak végre a bambuszfák tetejéről királyuk tiszteletére. Richart de La Trémouille, indiai nagykövet látta, amint bambusznádból és vászonból készült ejtőernyővel egy Gauhler nevű indiai szakács leugrott egy torony tetejéről.
1767-ből származik a feljegyzés, miszerint Franciaországban egy Vicent Lavini nevű rab a miolansi erődítmény tornyából saját maga készítette ernyőjével sikeresen a vár tövében levő mély patakba ugrott. Elfogták, de büntetését enyhítették.
1777-ben De Fontagne párizsi professzor egy repülő köpenyt készített, mellyel Jacques Doumier halálraítélt végzett sikeres ugrást hasaló testhelyzettel a párizsi fegyverraktár tetejéről.
1777-től kezdődően Joseph és Michel Montgolfier a hőlégballon feltalálói sikeres repülési, illetve állatokkal ejtőernyős mentő kísérleteket végeztek.
1797. október 22-én André-Jacques Garnerin egy hidrogénballonról leválva 600 méter magasságból sikeres ereszkedést hajtott végre az első nem merev vázas ernyővel.
1805. július végén Matvaj Kolesznyikov moszkvai kupec a moszkvaiak szórakoztatására léghajóból kutyákat és macskákat dobott le ejtőernyővel különböző magasságokból.
1853-ban Olaszországban Poitevin, egy léghajós feleség hajtott végre léggömbről ejtőernyős ugrást 1800 méter magasságból. 43 másodperces lebegés után ért földet, ami akkor világrekordnak számított.
1880-ban a francia Jovis úgy vélte, hogy az általa használt ejtőernyő katonai célokra is felhasználható, ezért egy katonai bizottság előtt Rouenban 1000 méterről bemutató ugrást hajtott végre. A sikeres ugrás ellenére a bizottságot nem tudta meggyőzni az ejtőernyő katonai hasznosításának lehetőségéről.
1889-től tartotta ejtőernyős, késleltetett nyitású bemutatóit Európa-szerte az USA-ból érkezett Charles Leroux. 239 ugrást hajtott végre.
1916-tól Käthe Paulus német repülő-akrobata hölgy gyártott nagy sorozatban olyan hajtogatott ernyőket, melyeket az ugró súlya húzott ki a tartóból. A hevederes automatikus nyitás elterjesztése Otto Heinecke léghajós érdeme.
1919-ben Leslie Leroy Irvin bemutatta az első kézi nyitású ejtőernyőt, melyet az USA hadseregének ejtőernyő-fejlesztő részlegében készített. Ekkor igazolódott, hogy a tartós szabadesést az ember túlélheti, sőt pozícióját, sebességét változtathatja.
1938-tól keltezhető az irányítható ejtőernyő, amikor „egy angol” szeleteket vágott ki a kupolából, illetve ezeket részlegesen visszahúzhatták a forduláshoz.

Az ejtőernyőzés fizikája

Az ugró függőleges sebessége:

első másodpercben kb. 5 m/s,
második másodpercben kb. 15 m/s,
harmadik másodpercben kb. 25 m/s, ami 90 km/h sebességnek felel meg,
negyedik másodpercben kb. 35 m/s és az
ötödik másodpercben kb. 45 m/s a zuhanás sebessége.
a hatodik másodperctől kezdve 50 m/s, úgynevezett maximális zuhanási "kritikus" sebességgel számolunk, amely kb. 180 km/h és ezzel a sebességgel zuhan az ejtőernyős egyenletesen tovább. A kritikus sebesség összefüggésben van a légnyomással, ami a magasság növekedésével csökken valamint a zuhanó test tömegével és felületével. (Pl: Felix Baumgartner 2012-ben ezért tudta átlépni a hangsebességet)

Az ejtőernyő teljes kinyílás utáni ereszkedési sebessége (amely ejtőernyő típusa szerint változik) 4–6 m/s-ra csökken le.

A hagyományos körkupolás ejtőernyő részei

A légcellás ejtőernyő főbb részei nyílás közben: 1. nyitóernyő
2. felkötő szalag
3. konténer
4. főernyő
5. csúszólap vagy *slider* (nem látható)
6. zsinórok
7. heveder
8. ejtőernyő tok-hevederzet

kupola a zsinórzattal
kupolahuzat
nyitóernyő: rugós; kézi belobbantású; pull-out; stabilizáló
Felfüggesztő rendszer
- D-csat
- Felszakadó heveder
- Fő körheveder
- Vállheveder
- Hátheveder
- Övheveder
- Combheveder a combcsattal
- Mellheveder a mellcsattal
- Leoldó zár hevederzethez tartozó része
Ejtőernyő tok
Kioldórendszer
- kioldó fogantyú (vagy gyűrű),
- kioldó huzal,
- kioldó kötél a karabinerrel,
- hajlékony gégecső (csövek),
- lerántó gumi
- rugós lerántó szalag
Leoldó zár

típusai: OSZK, PS-014, US patent, háromkarikás

Tárolásra, szállításra szolgáló hordtáska

Forgó ejtőernyő

A forgó ejtőernyő olyan ejtőernyő, amelynek kupolája a konstrukciós kialakításánál fogva kinyílás után forgást végez a függőleges tengelye körül, így légellenállása a nem forgó ejtőernyőhöz képest jelentősen nagyobb. Teherejtőernyőként, fékernyőként használják.

Kupolaformájuk alapján négy csoportra oszthatók:

Rés nélküli kupola: a forgatónyomatékot a kupola belépőélének alakja hozza létre, amelyet az egyenetlenül elosztott vagy változó hosszúságú zsinór biztosít.
Vezetőbordás kupola: lehet zsinór nélküli vagy zsinórral szerelt. A forgatónyomatékot a kupola végein lévő hurkok összefogásával kialakított, illetve a háromszög alakú vezetőbordák által létrehozott légcsavarforma biztosítja.
Azonos zsinórhosszú, tengely-szimmetrikus kupola: a kupolán zsebszerű vagy trapezoid kivágások, „fúvókák” vannak a legnagyobb átmérő közelében, az itt kiáramló levegő hozza létre a kupola forgatónyomatékát.
Különleges alakú és konstrukciójú kupola: e csoporton belül a legnagyobb autorotációs hatást és a legnagyobb légellenállást a legkisebb kupolafelület és nyílási terhelés mellett különböző konstrukciók segítségével érik el.

Szalagejtőernyő

Széles szalagokból összeállított kupolájú ejtőernyő. Első ízben 1944-ben alkalmazták Németországban a nagy sebességű repülőgépek pilótáinak mentésére. Az ejtőernyő nyílási folyamata nagy sebességen a szalagok egymáson való elcsúszása következtében lelassul, így csökken a nyíláskor fellépő dinamikus megterhelés („rántás”) mind az ejtőernyőre, mind a használójára. Napjainkban a szalagejtőernyőt fékernyőként alkalmazzák.

Légcellás ejtőernyő (paplanernyő)

Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!

Források

Vörösmeteor.hu: Az ejtőernyőzés története
Sződi Sándor: Az ejtőernyőzés áttekintése, története
Parachutist.hu Archiválva 2013. június 16-i dátummal a Wayback Machine-ben
Szabó József (főszerk.): Repülési lexikon, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1991, ISBN 963-05-6207-3

Kapcsolódó szócikkek

A Wikimédia Commons tartalmaz Ejtőernyő témájú médiaállományokat.

André-Jacques Garnerin

További információk

Magyar ejtőernyőzés

Ejtőernyők kezelése, használata, gyártása, vizsgálata és teljességi kimutatása; Térképészeti Intézet Ny., Bp., 1940
Alapfokú ejtőernyőskör oktatási tervezete; Magyar Szabadságharcos Szövetség, Bp., 1952
Roszul Mihály: Ejtőernyőugrás technikája; Magyar Repülő Szövetség, Bp., 1953
Magyar Repülő Szövetség és ejtőernyős orvosi vizsgálatának alkalmassági határozványa; Zuglói Ny., Bp., 1955
Utasítás az ejtőernyős kiképzés megszervezésére és az ejtőernyős ugrások végrehajtására; Magyar Önkéntes Honvédelmi Szövetség, Bp., 1956
J. Kriván: Ejtőernyős ugrás szabadeséssel; ford. Brém Vilmosné; Magyar Önkéntes Honvédelmi Szövetség, Bp., 1956
A. M. Lukin: Ejtőernyős sport; ford. Kökényesi Tamásné; Népszava, Bp., 1956
Ejtőernyős versenyszabályzat; Magyar Honvédelmi Sportszövetség, Bp., 1959
Utasítás az eje. ugrások végrehajtásához; MHSZ, Bp., 1959
Utasítás az ejtőernyős körök kiképzésére; Magyar Honvédelmi Sportszövetség, Bp., 1959
Sződi Sándor: Ejtőernyős-sport; Műszaki, Bp., 1965
Utasítás az ejtőernyős ugrások végrehajtására; Magyar Honvédelmi Sportszövetség, Bp., 1966
Selyemszárnyakon. Ismerkedés az ejtőernyőzéssel; írta Bácskai Györgyi et al.; Zrínyi, Bp., 1969
Aradi András: Ejtőernyős alapfokú tankönyv; Magyar Honvédelmi Szövetség Propaganda Ellátó Üzem, Bp., 1972
Árvai Zoltán: Ég és föld között. Ejtőernyők, ejtőernyősök; ill. Molnár Ottó; Zrínyi, Bp., 1980 (Haditechnika fiataloknak)
Farkashegyi félévszázad. A MÁV Sportrepülő Egyesület és az MHSZ MÁV Repülő- és Ejtőernyős Klub 50 éve; Közdok–MHSZ MÁV Repülő- és Ejtőernyős Klub, Bp., 1980
Tóth Loránd: Ejtőernyők, siklószárnyak; ill. Kiss István; Móra, Bp., 1987 (Kolibri könyvek)
Machalek István: Békés kék egén. Fejezetek a Békés megyei repülő-, ejtőernyős- és modellezősport történetéből, 1909–1989; fotóalbum összeáll. Csicsely Mihály; Magyar Honvédelmi Szövetség Békés Megyei Kvasz András Repülő-, Ejtőernyősklub, Békéscsaba, 1989
Dombi Lőrinc: Selyemkupolák. Fejezetek az ejtőernyő történetéből; Zrínyi, Bp., 1993
A miskolci sportrepülés története; szerk. Csorba László; Borsod Megyei Repülő Klub, Borsod Megyei Repülő Klub, Miskolc, 2001–2006
- 1. Kronológia, 1911–1950; 2001
- A miskolci sportrepülés, ejtőernyőzés és modellezés története. 2. Kronológia, 1950–1975; 2006
15 éves a Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetsége. Ejtőernyős emlékhelyek Magyarországon; szerk. Boda József, összeáll. Juhász József; MEBSZ, Bp., 2006
Adalékok a Csepel Repülőklub történetéhez. Az első negyven év, 1942–1982; szerk. Zörgő Tibor; Repülőklub Történelmi Emlékbizottsága, Bp., 2013
Pusztai János–Ványai László: 100 év a Tisza fölött. A szegedi repülés története. Százéves a Szegedi repülőtér. Repülés-helytörténet két részben. Katonai-, polgári-, kereskedelmi- és sportrepülés, sárkányrepülés, ejtőernyőzés, repülőmodellezés, veterán repülők; Szegedi Közlekedési Kft., Szeged, 2015
Boda József: Ejtőernyősök. Leventék, sorkötelesek és sportolók. A polgári ejtőernyőzés története Magyarországon; Zrínyi, Bp., 2015
Boldizsár Gábor–Gáll Gábor–Novák Béla: A magyar ejtőernyőzés 100 éve; Zrínyi, Bp., 2018

Katonai ejtőernyőzés

Tóth Loránd: Ejtőernyős deszant; ill. Molnár Ottó; Zrínyi, Bp., 1988 (Haditechnika fiataloknak)
Szabó Béla: Katonák ejtőernyővel; Zrínyi, Bp., 1989
Eric Bernard [Bernáth Erik]: Kommandósok, ejtőernyősök és a többiek. Betekintés a különleges egységek világába; Presztízs, Bp., 1991
Huszár János: Honvéd ejtőernyősök Pápán, 1939–1945. A Magyar Királyi "Vitéz Bertalan Árpád" Honvéd Ejtőernyős Ezred története; fotó Lukács László, Babos János; Jókai Kör, Pápa, 1993 (A pápai Jókai Kör kiadványa)
Huszár János: Honvéd ejtőernyősök története képekben, 1939–1945; Jókai Kör, Pápa, 1994 (A pápai Jókai Kör kiadványa)
Hájim Hermes: Amszterdam-hadművelet. A brit hadsereg zsidó ejtőernyősei Közép-Európában; sajtó alá rend. Ádám Péter, bev. Karsai László; Aura, Bp., 1994
Tóth Lóránd: Magyar kommandóskönyv. Rendőrkommandó, ejtőernyősök, fegyverek; Bereményi, Bp., 1995
Martin Pöppel: Mennyország és pokol. Egy német ejtőernyős hadinaplója; ford. Szilágyi Norbert; Hajja, Debrecen, 1999 (20. századi hadtörténet)
Chris McNab: Fallschirmjäger. A német ejtőernyős-haderő képes története a II. világháborúban; ford. Szilágyi Béla; Hajja, Debrecen, 2000 (20. századi hadtörténet)
Földi Pál: A krétai csata / A Monte Cassino-i csata. Német ejtőernyős akciók a második világháborúban; Anno, Bp., 2001
George Forty: A krétai csata; ford. Zsolnai Lajos; Hajja, Debrecen, 2002 (20. századi hadtörténet)
Zicherman István: Az orosz ejtőernyős alakulatok története; Anno, Bp., 2005
John Frost: Híd a messzeségben; ford. Novák Gábor; Gold Book, Debrecen, 2006
Farkas Jenő: Ejtőernyősök a Szent László hadosztályban; szerzői, Gödöllő, 2012
Fehér Endre: Főhajtással; társszerk. Forrai-Werling Márta, Balázs József; 2. bőv. kiad.; magánkiadás, Pécs, 2012
Levegőből harcba. A magyar katonai ejtőernyőzés története és változó feladatrendszere; összeáll. Boda József, Ruszin Romulusz; Zrínyi, Bp., 2012 (Katonák békében és missziókban)
Reszegi Zsolt: Légi huszárok. Az ejtőernyős csapatnem kialakulása és harcai 1938 és 1945 között; HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum–MNL Veszprém Megyei Levéltár Pápai Fióklevéltár, Bp.–Pápa, 2013 (A Pápai Levéltár kiadványai)
Nigel Thomas–Krunoslav Mikulan: A tengelyhatalmak haderői Jugoszláviában Ejtőernyős, Waffen-SS, 1944; ford. Berényi Gábor; Kossuth, Bp., 2014 (A második világháború katonái)
Földi Pál: Sasok harcban. Német ejtőernyős vadászok Krétán és Monte Cassinonál; 2. jav. kiad.; Csengőkert, Kistarcsa, 2014