Együttélés
Együttélés | |
Adatok | |
Alapítva | 1990 |
Feloszlatva | 1998 |
Utódpárt | Magyar Koalíció Pártja |
Ideológia | kisebbségvédelem kereszténydemokrácia |
Politikai elhelyezkedés | jobboldal |
Szlovákia politikai élete |
Az Együttélés Politikai Mozgalmat 1990. február 27-én jegyezte be a Cseh és március 1-én a Szlovák Belügyminisztérium. A rendszerváltás után a csehszlovákiai magyarok egyik politikai pártja volt.
Története
[szerkesztés]1990. március 31-én Pozsonyban tartották az alakuló kongresszust. Elnöke Duray Miklós, alelnöke Stanislaw Gawlik és id. Gyimesi György, főtitkára Gyurcsík Iván lett.[1] A párt a konzervatív és liberális eszmerendszert egyaránt magáénak valló, nemzeti elkötelezettségű mozgalomként indult. Az 1990-es parlamenti választásokon a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalommal koalícióban vett részt, és négy képviselője jutott be a prágai Szövetségi Gyűlésbe, hét pedig a pozsonyi Szlovák Nemzeti Tanácsba. 1992-ben a MKDM-el, illetve a Magyar Néppárttal közösen indult a parlamenti választásokon, és hét mandátumhoz jutott a Szövetségi Gyűlésben, kilenchez pedig a Szlovák Nemzeti Tanácsban. 1994-től részt vett a Magyar Koalíció munkájában, ennek tagjaként indult a parlamenti választásokon és kilenc mandátumot szerzett. 1998-ban a Magyar Koalíció Pártja keretében egyesült a másik két magyar politikai tömörüléssel.
A párt elnökei
[szerkesztés]Kép | Név | hivatal kezdete | hivatal vége |
---|---|---|---|
Duray Miklós | 1990 | 1998 |
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Popély Árpád - Simon Attila 2009: A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok 1989-1992. Somorja, I/ 791.
Külső linkek
[szerkesztés]Irodalom
[szerkesztés]- A (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig
- Pogány Erzsébet 1995 (szerk.): Az Együttélés öt éve. Eseménynaptár és dokumentumgyűjtemény 1990–1995.