Ugrás a tartalomhoz

A Császári-Királyi Hadsereg 1848-1849-ben

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Császári és Királyi Hadsereg 1848-ban szócikkből átirányítva)
A Császári-Királyi Hadsereg csapatzászlaja (k.k. Truppenfahne) 1806-ig, 1806-tól a ketfejű sas fölé a német-római császári korona (Reichskrone) helyett az osztrák császári korona került.
Az Osztrák Császárság (Kaiserthum Oesterreich) címere.

A Császári-Királyi Hadsereg (Kaiserlich-Königliche Armee) színvonala a 19. század közepén az európai nagyhatalmak szintjén állt. Rendelkezett egy csekély flottával az Adriai-tengeren, de erejének gerincét a szárazföldi fegyveres erők adták. A szárazföldi csapatoknál megtalálhatjuk mindhárom fő fegyvernemet: a gyalogságot, a lovasságot és a tüzérséget is. Ebben az évben, 1848-ban vált ki a császári-királyi haderőből az 1848–49-es honvédsereg alakulatainak zöme is. A Császári-Királyi Hadsereg 1848-ban Európa második legnagyobb létszámú hadereje volt az Orosz Császári Hadsereg (Ру́сская импера́торская а́рмия – Russzkaja imperatorszkaja armija) után.

Általános jellemzés

[szerkesztés]

A császári-királyi haderő állapota

[szerkesztés]

A Császári-Királyi Hadsereget a napóleoni háborúk befejező szakaszában (1813-1815) elért látványos katonai sikerei óta a legyőzhetetlenség nimbusza övezte. Élén elvben a korlátlan rendelkezési joggal bíró császár és király, mint legfőbb hadúr (Allerhöchster Kriegsherr) állt, az ő kezében összpontosult a legfelsőbb főparancsnokság (Allerhöchste Oberbefehl), feladatai ellátásában a Császári-Királyi Államtanács (k.k. Staatsrat) katonai szekciója, valamint katonai kabinetirodájának vezetője, aki egyben az uralkodó szárnysegédje segítette. A gyakorlatban a hadsereg legfőbb irányítója az öt tábornokból és civil tisztviselőkből álló Udvari Haditanács (Hofkriegsrat), élén az elnökkel (Präsident des Hofkriegsrates) volt, 1556-ban hozta létre I. Ferdidnánd a rendektől független kormányszékként. Az Udvari Haditanács alárendeltségébe tartozott a tizenkét területi alapon szerveződő főhadparancsnokság (k.k. Generalkommando), mint a birodalom alapvető katonai igazgatási egységei, ezek esetenként hadtestparancsnokságokként is működhettek, élükön egy-egy magas rangú, igen széles jogkörökkel rendelkező tábornokkal. 1848. június 1. napjával az Udvari Haditanács megszűnt, helyét és feladatát az újonnan felállított Császári-Királyi Hadügyminisztérium (k.k. Kriegsministerium) vette át élén a császári-királyi hadügyminiszterrel (k.k. Kriegsminister). A haderőt hagyományosan ezredekbe szervezték, de ez a gyalogság és a tüzérség esetében csak szervezési kereteket jelentett, a gyalogságot zászlóaljakban, a tüzérséget ütegekben kommandírozták; a lovasságnál alkalmazták az ezredszintű vezénylést. A lovasságot csatákban gyakran osztályokban, vagy századokban vetették be. A haderő létszáma (elvben) háborúban 450–500 000 fő körül mozgott, ez azonban csak papíron volt így, 1848 márciusában a haderő ~58%-a volt bevethető állapotban. A háború óriási ráfordítást igényelt, a birodalom pedig nagy államadóssággal rendelkezett (amit később csak jelentősen növelt az orosz intervenció költségtérítése), ezért a hadsereg és az erődök (kivéve a legfontosabbat, a Várnégyszöget) állapota is gyakran elég rossznak volt mondható, elég Arad vagy Lipótvár erődjére gondolnunk. A császári-királyi hadsereg jelentős, éppen legütőképesebb része Radetzky tábornagy vezetésével ebben az időben az itáliai fronton állomásozott, számos magyar nemzetiségű és/vagy sorozású alakulattal együtt.

Ranglétra

[szerkesztés]

A hadseregben szolgálókat négy csoportra lehet osztani:

  • Legénységi állományúak: a legalacsonyabb rangú a közvitéz, fölötte az őrvezető, tizedes majd őrmester (a lovasságnál strázsamesternek is nevezték). Nem voltak legénységi állományúak, de tisztek sem a tisztnövendékek (hadfiak, hadapródok vagy kadétok).
  • A tisztek közé tartoztak az (al)hadnagyok, főhadnagyok és századosok (lovasságnál kapitánynak is nevezték). Századosi rangban is megkülönböztettek 1. és 2. osztályú, vagyis fő- és alszázadost.
  • A törzstisztek közé az őrnagyok, alezredesek és ezredesek tartoztak, tehát akik a zászlóaljaktól (vagy lovasságnál osztályoktól) az ezred szintjéig vezették az alakulatokat.
  • A tábornoki karba tartozott a vezérőrnagy (Generalmajor), altábornagy (Feldmarschallleutnant (FML), tábornok: a gyalogságnál: gyalogsági tábornok (General der Infanterie (GdI), lovasságnál: lovassági tábornok (General der Kavallerie (GdK) a tüzérségnél: táborszernagy (Feldzeugmeister (FZM), végül tábornagy (Feldmarschall (FM).
Károly főherceg a vezérkarával 1809-ben. A császári-királyi, tábornoki karba tartozó tisztek 1848-1849-ben is hasonló egyenruhát viseltek.
Törzstiszt és adjutáns a császári-királyi főszállásmesteri törzsből (k.k. Generalquartiermeisterstab), 1835-ben.

Az alakulatok törzséhez tartoztak még az írnokok, számvevők, tábori lelkészek, orvosok is, noha ők rangot nem viseltek.

Szolgálati idő

[szerkesztés]
Sorozás helye Ezredek Szolgálati idő (1845 előtt)
Száma Létszáma
Osztrák Főhercegség 4 5800 18 év +13 évig a Landwehr
Belső-Ausztria 1 5800 18 év +13 évig a Landwehr
Szilézia 1 5800 18 év +13 évig a Landwehr
Stájerország 1 5800 18 év +13 évig a Landwehr
Illíria 3 5800 18 év +13 évig a Landwehr
Morvaország 4 5800 18 év +13 évig a Landwehr
Csehország 8 5800 18 év +13 évig a Landwehr
Galícia 13 5800 18 év +13 évig a Landwehr
Lombard-Velencei Királyság 8 4000 8 év
Magyarország és Erdély 15 3600 10 év

A különböző területekről bevonultatott újoncok szolgálati ideje hosszú ideig eltérő volt. Az ausztriaiak (a tiroliak kivételével), a cseh- és morvaországiak és a galíciaiak 18 évig szolgáltak, leszerelésük után további 13 évig a Landwehr-zászlóaljakban voltak szolgálatra kötelezhetők. A tiroliak és az itáliaiak nyolc évet szolgáltak, utána teljes felmentést kaptak. A magyarok szolgálati ideje változó volt: az 1830-ban és 1840-ben megajánlott újoncok szolgálati idejét tíz évben szabták meg. Ugyanakkor a közbeeső időszakokban vagy korábban besorozottak szolgálati idejét ezek a törvények nem érintették: ők gyakran életfogytig vagy rokkanttá válásukig szolgáltak. A szolgálati vétségeket, szökési kísérleteket sok esetben a szolgálat meghosszabbításával torolták meg: így a hadseregben nem voltak ritkák a 20-22 éve szolgáló katonák sem. 1845-ben az Udvari Haditanács az egész birodalom területén 8 évben szabta meg a katonai szolgálat idejét.

Hadszervezet háború idején

[szerkesztés]

Háború esetén igyekeztek a csapatokat hadi létszámra emelni, ami hol sikerült, hol nem. Az így kiegészített csapatokból gyalogos illetve lovas dandárokat szerveztek. Egy gyalogos dandárba 3-5 sorezredi, határőr, vadász- vagy gránátos zászlóalj (ált. vegyesen) tartozott. 1848-49-ben Jelasics hadseregében, illetve a délvidéki cs. kir. erőknél azonban előfordultak tisztán határőr zászlóaljakból álló dandárok is, a bécsi helyőrségben illetve 1849 tavaszán és nyarán az elit gránátos zászlóaljakból alakítottak dandárt. E gyalogdandárokba általában egy gyalogüteget osztottak be, de – főleg a kezdeti időszakban, illetve nem a fősereghez tartozó önálló dandárok esetében – egy-két (többnyire könnyűlovas) századot is találunk. A lovas dandárok többnyire 2 lovasezredből (12-16 lovasszázad) álltak, s szintén egy lovasüteget vagy röppentyűüteget osztottak be melléjük. A műszaki csapatokat hol beosztották a dandárokba, hol közvetlenül a hadtestparancsnok rendelkezése alá tartoztak.

2 vagy 3 dandárból alakítottak egy hadosztályt, ezek vagy gyalogos, vagy vegyesen gyalogos és lovasdandárok voltak. 1849 tavaszán a Jellačić-hadtestnél, majd júniusban a Haynau vezette főseregnél létrehoztak 1-1 tisztán lovashadosztályt is. 2 vagy 3 hadosztály alkotott egy gyalogságból, lovasságból, tüzérségből álló összfegyvernemi hadtestet, amely ezeken kívül a hadtestparancsnok közvetlen rendelkezése alá tartozó hadtest tüzértartalékkal is rendelkezett: ez utóbbi legalább 4 ütegből (24 löveg és/vagy röppentyű) állott. 2 vagy több hadtest, vagy ennek megfelelő erő alkotott 1-1 hadsereget. A szabadságharc összesen 2 hadsereg (a fő- és a Jelačić vezette déli hadsereg), valamint több önálló hadtest, hadosztály, dandár vagy különítmény működött a hadszíntéren. A hadseregek szintén rendelkeztek tüzértartalékkal, ami 10-13 ütegből állott. E szervezési elvektől az alkalomszerűen összeállított, önálló feladattal megbízott hadosztályok és dandárok esetében, valamint a délvidéki és erdélyi hadseregnél illetve hadtestnél gyakran eltértek. Az erdélyi hadtest esetében 1849. április végéig nem képeztek hadtest tüzértartalékot, hiányzott a dandárok hadosztályba szervezése is. A délvidéki szerb erőknél még dandárokat sem hoztak létre, s csak Jellačić hadseregének megjelenése után történt meg ezek megszervezése.

Fegyvernemek

[szerkesztés]

Gyalogság

[szerkesztés]

A gyalogság 3 csapatnemre, a sorgyalogságra (Linien-Infanterie), határőrökre és vadászokra oszlott. A fegyvernem legnagyobb részét az összesen 58 sorgyalogezred alkotta. Ezeket 1-69-ig számozták, de az 5. és 6. gyalogezredeket 1807-ben, a 46., 50. és 55. gyalogezredeket 1809-ben feloszlatták, s számukat 1849-ig nem töltötték be. (Az 5-6. gyalogezredekből szervezték meg az 1. és 2. helyőrségi ezredet, majd ezek feloszlatása után ezekből jött létre az 1-4. helyőrségi zászlóalj). A gyalogság teljes létszáma a tartalék századokat nem számítva békeidőben 285 000, hadilábon körülbelül 400 000 fő volt.[1]

Sorgyalogság (Linien Infanterie)

[szerkesztés]

A sorgyalogság uniformisa fehér frakkból, a német ezredeknél bő szárú kék pantallóból, a magyar ezredeknél szűk, vitézkötéses magyar nadrágból és fekete csákóból állt. Az egyes regimenteket az eltérő hajtóka- és gombszínek alapján különböztették meg. Az 58 sorgyalogezred közül négyet az Osztrák Főhercegségből, egyet Belső-Ausztriából egyet Sziléziából, egyet Stájerországból, hármat Illíriából, négyet Morvaországból, nyolcat Csehországból, tizenhármat Galíciából, nyolcat a Lombard-Velencei Királyságból, tizenötöt pedig Magyarország és Erdély területéről toboroztak és soroztak be. Valamennyi gyalogezredet – a magyarokat leszámítva – német gyalogságnak nevezték. A számuk szerint a magyar sorezredek a következőek: a 2., 19., 31., 32., 33., 34., 37., 39., 48., 51., 52., 53., 60., 61., 62. gyalogezred. Az ezredek békeidőben 2 hat-hatszázados és 1 négyszázados zászlóaljból, valamint két gránátos századból álltak. Háborúban a harmadik zászlóalj létszámát is hat századra emelték. Egy, két századból álló raktár- (depot-) osztályt, s itáliai és magyarországi ezredek kivételével egy 1. és egy 2. Landwehr-zászlóaljat is felállítottak. A századok létszáma a német gyalogságnál az 1-3. zászlóaljakban és az 1. Landwehr-zászlóaljban 218, a magyar ezredeknél 198 fő volt. 1848-ban volt olyan gyalogezred, amelynek 3 zászlóalja és 2 gránátos százada négy különböző helyen szolgált. Egy német ezred létszáma tehát hadilábon kb. 5800, az olaszoké 4000, a magyaroké 3600 főt számlált; a gránátos zászlóaljak létszáma 1100 fő körül volt.[2]

Elit gránátos zsászlóaljak (Grenadier Battaillons)
[szerkesztés]

A sorgyalogezredek gránátos századainak létszáma 175 fő volt; ezeket 3-3 (két esetben 2-2) ezredenként önálló gránátos zászlóaljakba (Grenadier-Bataillons) egyesítették, amelyek a parancsnok nevét viselték. Ezek közül öt, az Uracca (31., 51., 62. ezredekből), Baussnern (2., 32. 39. ezredekből), a Laiml (34., 37. 63. ezredekből), a Milpökh (19., 48., 60. ezredekből), és a Freisauf (33., 52., 61. ezredekből) nevű, parancsnokaikról elnevezett gránátos zászlóalj tartozott a magyarországi kiállításúak közé. A gránátosokat a nagyon magas termetű, kiemelkedő fizikai állóképességű katonák közül válogatták, elit jellegük kifejezéseként a gyalogság csákója helyett medvebőr kucsmát viseltek.[3]

Határőrgyalogság (k.k. Gränz Infaterie)

[szerkesztés]

A sorgyalogezredeknél jóval kisebb harcértékű, könnyűgyalogságként alkalmazott határőr gyalogezredek (k. k. Gränz-Infanterie-Regimente) nemcsak igazgatási, de területi egységet is jelentettek: egy-egy határőrezred területe megfelelt egy kisebb magyar megyéének. A katonai határőrvidék ezredeinek láncolata Dalmáciától a galíciai határig húzódott. A területet ezredekre osztották, s Bécsből az Udvari Haditanács közvetlenül rendelkezett velük a területi főhadparancsnokságok (Generalkommando) útján. A határőrvidék végleges szervezete 18 határőr gyalogezredből (ezek az 1. Likai, 2. Otosánci, 3. Ogulini, 4. Szluini, 5. Varasd-Kőrösi, 6. Varasd-Szentgyörgyi, 7. Bródi, 8. Gradiskai, 9. Péterváradi, 10. Első báni, 11. Második báni, 12. Német-bánsági, 13. Román-bánsági, 14. Első székely, 15. Második székely, 16. Első román, 17. Második román és a 18. Illír-bánsági), a titeli sajkás zászlóaljból, egy székely huszárezredből állt. A határőrvidék generalátusokra, ezeken belül ezred- és századkerületekre, a századkerületeken belül több családból álló házközségekre oszlott 1-1 önként választott családfő alatt. Minden házközség bizonyos mennyiségű földet kapott katonai hűbér gyanánt, s mindegyiknek bizonyos számú katonát kellett kiállítania. A századok létszáma 206 fő volt, ezek közül 20 fő lovas vagy gyalogos határvadász (szerezsán) volt. Minden ezrednek volt egy 3 ágyúból és 1 tarackból álló tüzérsége, amit az 50 főnyi, az ezredhez tartozó tüzérségi kiképzést kapott katona kezelt. A sajkás zászlóalj századainak létszáma 187 fő volt, s összesen 139 tüzérrel rendelkezett. A Határőrvidék katonai erejét jelképezi, hogy 1848-49-ben a cs. kir. oldalon maradt 16 ezred és a sajkás zászlóalj 91 zászlóaljat állított ki, amelyek közül 29 tábori, s 62 népfelkelő (Landwehr-) zászlóalj volt. A határőr gyalogezredek uniformisa barna frakkból, szűk, kék színű, vitézkötéses magyar nadrágból és fekete csákóból állt.[4]

Vadászok

[szerkesztés]

A különleges, elit gyalogsági alakulatok közé tartoztak a gránátosok mellett a vadászok. Feladatuk a felderítés, az előőrsi szolgálat, a felfejlődő ellenséges gyalogság nyugtalanítása volt. Különösen jól lehetett őket alkalmazni erdei és hegyi harcokban. A sor- és határőr gyalogság elöltöltős, huzagolatlan, szuronyos lőfegyverrel harcolt, ezért csak a sortüzük volt igazán hatásos. A vadászok huzagolt, elöltöltős fegyvereket kaptak. Ezek töltése ugyan nehezebb volt, de célzott lövést is le lehetett velük adni. A vadászalakulatok a 4. hat-hatszázados zászlóaljból álló tiroli vadászezredből (Császár-vadászok – Kaiserjäger, vagy Tiroler Jäger), valamint a 12. szintén hat-hatszázados tábori vadászzászlóaljból (Feldjäger-Batallion) álltak. A tiroli zászlóaljak századainak létszáma 185, a tábori vadászzászlóaljaké 246 fő volt. Háború esetén minden vadászzászlóalj felállított egy-egy tartalék századot is. 1849. február 28-án a cs. kir. hadügyminisztérium elrendelte, hogy az immár 8. osztállyal is kiegészített 8-8 százados 1-7., 9-10 és 12. vadászzászlóaljakat osszák ketté, s a 3-4. osztályokból szervezzenek újabb vadászzászlóaljakat 13-22. számmal. A 23. vadászzászlóaljat az erdélyi szász önkéntes vadászzászlóaljból, a 24.-et a bécsi önkéntes vadászokból, a 25. vadászzászlóaljat a 8., a 26.-at a 11. vadászzászlóalj 3-4. osztályaiból szervezzék meg. A tiroli vadászezredet hat négy-, és egy hatszázados zászlóaljra osztották.

Kiegészítő alakulatok

[szerkesztés]

A gyalogsághoz tartozott még az öt, 2-6. számú helyőrségi zászlóalj, amelyek többnyire öregebb és félrokkant katonákból álltak; ezek közül egy volt magyarországi kiegészítésű. Határőrizeti feladatot láttak el a Galíciához tartozó Bukovina területén felállított 1. és 2. kordonzászlóaljak, melyek 4-4 egyenként 256 főnyi századból álltak. (A 2. kordonzászlóaljat az 1. helyőrségi zászlóaljból szervezték át).

A császári és királyi hadsereg rendelkezett emellett műszaki csapatokkal: 8 árkász- és 6 aknászszázaddal, valamint 3 utászzászlóaljjal. Az árkász és aknászszázadok létszáma 150 fő volt. Az utászzászlóaljak közül kettő 6, egy pedig 4 századból állott. A műszaki csapatok összlétszáma kb. 4400 fő volt. Sem a tüzérségnél, sem a műszakiaknál nem találunk magyarországi kiegészítésűeket.

Lovasság

[szerkesztés]

A Császári-Királyi Hadsereg félelmetes hírű lovassága hagyományosan az egyik legjobb, ha nem egyenesen a legerősebb volt egész Európában. Az osztrák lovasságában egyaránt megtaláljuk a nehéz- és könnyűlovasságot. A nehézlovasság feladata a csatadöntő roham volt, míg a könnyűlovasság feladata a felderítés, a rajtaütésszerű támadás, az ellenséges gyalogság megbontása volt, de általában a könnyűlovasságot osztották be a tüzérség fedezésére is. A mellvérttel, páncélozott sisakkal ellátott, egyélű pallossal rendelkező vérteseket, valamint a dragonyosokat, svalizsérokat, ulánosokat az örökös tartományokból állították ki. Magyar csapatnemnek számított a huszárság, mert a birodalom valamennyi huszárezredét Magyarország adta. A többi lovasezredet a Magyarországon kívüli tartományokból újoncozták, a svalizsérokat a dragonyos- és vértesezredekkel együtt német lovasságnak nevezték. Az ulánusok kizárólag Galíciából származtak így lengyel lovasságnak nevezték őket. A lovasság összlétszáma tehát meghaladta a 63 000 főt.

Nehézlovasság

[szerkesztés]

A nehézlovasságot a vértesek (k.k. Kürassiere) és a dragonyosok (k.k. Dragoner) alkották. A nyolc vértes és hat dragonyos ezred mindegyike 6-6 századból állott, századonként 177 fővel. Az ezredek 2-2 százados osztályokra oszlottak, amelyeket az őket vezénylő törzstisztekről ezredesi, alezredesi és őrnagyi osztálynak neveztek. Háború esetén minden ezred felállított egy 193 főből álló tartalék századot. Az ezredek létszáma kb. 1270 fő, összesen 17 500 fő volt.[5]

Könnyűlovasság

[szerkesztés]

A könnyűlovasságot 4 ulánus (k.k. Ulanen), a 7 könnyűlovas (svalizsér, a francia szóból) és a 12 huszárezred alkotta. Az ezredek 2-2 százados osztályokra oszlottak, amelyeket az őket vezénylő törzstisztről ezredesi, alezredesi, valamint 1. és 2. őrnagyi osztálynak neveztek. Háború esetén minden ezred felállított egy 354 főből álló tartalék osztályt, kivéve a székely huszárezredet, amelynek századai 184 főből álltak, de a tartalék osztály csak 234 főből állt. Az ezredek létszáma hadilétszámon kb. 2000 fő, tehát összesen mintegy 46 000 fő volt.

A huszárezredek
[szerkesztés]
Hivatalos név Rövid név Toborzóközpont(ok) Állomáshely Csákó Dolmány és Mente Nadrág Gomb
Császári-királyi 1. I. Ferdinánd császár huszárezred 1. Császár-huszárezred Győr Eszék fekete sötétkék sötétkék sárga
Császári-királyi 2. I. Ernő Ágost hannoveri király huszárezred 2. Hannover-huszárezred Nagyszeben, Kolozsvár, Marosvásárhely Újpécs buzérvörös világoskék világoskék sárga
Császári-királyi 3. Habsburg-Estei Ferdinánd főherceg huszárezred 3. Ferdinánd-huszárezred Buda Sárospatak hamuszürke sötétkék sötétkék sárga
Császári-királyi 4. Sándor nagyherceg, orosz trónörökös huszárezred 4. Sándor-huszárezred Nagyvárad, Temesvár Bécs világoskék sötétzöld buzérvörös fehér
Császári-királyi 5. Károly Albert szárd-piemonti király, Joseph von Radetzky gróf altábornagy huszárezred 5. Radetzky-huszárezred Sopron Lodi buzérvörös sötétzöld buzérvörös fehér
Császári-királyi 6. I. Vilmos württembergi király huszárezred 6. Württemberg-huszárezred Debrecen Litvaberzseny fekete búzavirágkék búzavirágkék sárga
Császári-királyi 7. LXIV. Henrik reuss-köstritzi herceg huszárezred 7. Reuss-Köstritz-huszárezred Pécs Vicenza fűzöld világoskék világoskék fehér
Császári-királyi 8. Ferdinánd szász-coburg-gothai uralkodó herceg huszárezred 8. Koburg-huszárezred Pozsony Zhovkva buzérvörös sötétzöld buzérvörös sárga
Császári-királyi 9. I. Miklós orosz császár huszárezred (k.k. Husarenregiment Nikolaus I. Kaiser von Rußland Nr.9.) 9. Miklós-huszárezred Eszék Prossnitz fekete sötétzöld buzérvörös sárga
Császári-királyi 10. III. Frigyes Vilmos porosz király huszárezred 10. Vilmos-huszárezred Kassa, Eperjes Tarnopol fűzöld világoskék világoskék sárga
Császári-királyi 11. Székely határőr huszárezred 11. Székely határőr huszárezred Székelyföld Sepsiszentgyörgy fekete sötétkék sötétkék fehér
Császári-királyi 12. Magyarország nádora huszárezred 12. Nádor-huszárezred Pest, Jászkunság Saaz fekete búzavirágkék búzavirágkék fehér

Tüzérség

[szerkesztés]

A tüzérség szintén ezredekből állt, de ez csak szervezési keretet jelentett. Az összesen 5 tábori tüzérezred egyikét se egészítették ki Magyarországról. Minden ezred 18 századból állt, ezek közül 6 az első, 4-4 a 2-4. zászlóaljban szolgált. Egy tüzérezred összlétszáma 3817 fő volt. A röppentyűs kar (Raketen-Corps) három, a bombászkar (Bombardier-Corps) 5 századból állt. A tüzérség összlétszáma mintegy 20 345 főre rúgott.

Háború esetén az ezredek tábori ütegeket állítottak fel, amelyek 6-6 lövegből álltak. 1848-ban a császári-királyi hadsereg mintegy 200 ágyú- és 16 röppentyűüteggel rendelkezett. Az ütegek között voltak lovas és gyalogütegek. A hatfontos ütegek 4 hatfontos ágyúból és 2 hétfontos tarackból álltak, a tizenkét fontos ütegek 4 tizenkét fontos ágyúból és 2 hétfontos tarackból, a tizennyolc fontos ütegek 4 tizennyolc fontos ágyúból és 2 tízfontos tarackból álltak.

Ceremoniális díszalakulatok

[szerkesztés]

Az Osztrák Császárság öt, igen kis létszámú, a mindenkori uralkodó, a császár és király közvetlen kíséretét és a rezidenciák őrzését ellátó ceremoniális, díszalakulattal is rendelkezett. ezek jellegzetessége, hogy uniformisuk eltért a Császári-Királyi Hadsereg rendes egységeinek egyenruháitól, például egyesek közülük franciás epaulette-ket viseltek, amely nem volt rendszeresítve a hadseregben. Ezek az alakulatok: Magyar Királyi Testőrség (königlich-ungarische (k.u.) Leibgarde), k.k. Arcièren-Leibgarde, k.k. Trabantenleibgarde, k.k. Hofburgwache (később 1884-től: k.u.k. Leibgardeinfanteriekompanie), valamint 1849. szeptember 24-től felállításra került a Császári-Királyi Gárdacsendőrség (k.k. Garde-Gendarmerie – 1868. szeptember 18-tól a neve k.u.k. Leibgardereitereskadron). Ezek közül hagyományosan a két rangelső, legnagyobb tekintélyű alakulatok a Magyar Királyi Testőrség (k.u. Leibgarde), és a k.k. Arcièren-Leibgarde voltak

Császári-Királyi Haditengerészet (k.k. Kriegsmarine)

[szerkesztés]

A Császári-Királyi Hadsereg az 1849. évi nyári hadjárat során

[szerkesztés]

Orosz intervenciós hadsereg 1849-ben

A magyar szabadságharc sorsát eldöntő 1849. évi nyári hadjáratra a Császári-Királyi Hadsereg igen jelentős erőket vonultatott fel.

Dunai osztrák hadsereg

[szerkesztés]

A magyarországi császári-királyi erők, egyúttal a dunai osztrák hadsereg főparancsnoka Julius von Haynau táborszernagy, vezérkari főnök Raming alezredes, tüzér igazgató Hauslab tábornok, hadmérnök igazgató Platzer alezredes. Összesen: 70 zászlóalj, 76 lovas század és 288 löveg, állománya a betegek és szolgálatképtelenek nélkül: 55 890 gyalogos, 9740 lovas, 5003 tüzér, azaz 70 633 fő.

Déli hadsereg

[szerkesztés]

Déli hadsereg (parancsnoka Jellasics táborszernagy) a temesvári helyőrség nélkül: 41 1/3 zászlóalj, 35 1/2 lovas század, 168 tábori és 20 ostromlöveg, összesen 44 100 fővel.

Temesvár erődjének helyőrsége

[szerkesztés]

Temesvár erődjének helyőrségét a déli hadsereg állományához számíthatjuk: 6 és 1/2 zászlóalj, 6 és 1/2 lovasszázad, 213 löveg, összesen 8840 fő.

Erdélyi hadtest

[szerkesztés]

Erdélyi hadtest (parancsnoka Clam-Gallas altábornagy): 11 és 5/6 zászlóalj, 16 lovasszázad, 36 löveg, összesen 16 000 fő.

lovasszázad, összesen 10 000 fő.

További információk

[szerkesztés]

Források

[szerkesztés]
  • Bánlaky József: A magyar nemzet hadtörténelme XXI. kötet: Magyarország 1848/49. évi függetlenségi harcának katonai története
  • Hermann Róbert: 1848-1849 a szabadságharc hadtörténete ISBN 9639376213
  • Az 1848-49. évi szabadságharc története ISBN 9638218207
  • Barcy Zoltán, Somogyi Győző: A szabadságharc hadserege ISBN 9631318753
  • Militär-Schematismus des österreichischen Kaiserthumes.Aus der kais. kön. Hof- und Staats-Aerarial-Druckerei, Bécs 1847

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Militär-Schematismus des österreichischen Kaiserthumes.Aus der kais. kön. Hof- und Staats-Aerarial -Druckerei Bécs 1847, 88-292.o.
  2. Militär-Schematismus des österreichischen Kaiserthumes.Aus der kais. kön. Hof- und Staats-Aerarial -Druckerei Bécs 1847, 99-238.o.
  3. Militär-Schematismus des österreichischen Kaiserthumes.Aus der kais. kön. Hof- und Staats-Aerarial -Druckerei Bécs 1847, 239-240.o.
  4. Militär-Schematismus des österreichischen Kaiserthumes.Aus der kais. kön. Hof- und Staats-Aerarial -Druckerei Bécs 1847, 241-274.o.
  5. Militär-Schematismus des österreichischen Kaiserthumes.Aus der kais. kön. Hof- und Staats-Aerarial -Druckerei Bécs 1847, 293-314.o.