Császári és Királyi 11. Székely Határőr Huszárezred
 |
Ezt a szócikket át kellene olvasni, ellenőrizni a szöveg helyesírását és nyelvhelyességét, a tulajdonnevek átírását. Esetleges további megjegyzések a vitalapon. |
Az 11. "Székely Határőr" Huszárezred a Habsburg Birodalom haderejének részét képező lovasságnak volt a huszárezrede. Az 1867-es Kiegyezést követően az úgynevezett Közös Hadsereg egysége volt, mely katonai alakulatként tevékenykedett az Osztrák–Magyar Monarchia 1918-as felbomlásáig.
Az ezredet 1762-ben állították fel és 1769-ben kapta az össz lovasságra vonatkozó 47. Lovassági Ezred megnevezést.
Az 1798-as rendszer bevezetésével hivatalosan csak a sorszámot lehetett használni, de a gyakorlatban vegyesen használták a sorszámot az ezredtulajdonosi névvel történő megnevezést is.
1915-ben az összes ezred nevét megszüntették. Ezután az alakulat Császári és Királyi 11. Huszárezred néven szolgált. Ezt a gyakorlatban nem tudták kivitelezni, mivel a háború miatt bevezetett költségcsökkentés nem tette lehetővé új nyomtatványok és pecsétek készítését.
Története
[szerkesztés]A Székely Határőr Huszárezredet Mária Terézia magyar királynő állította fel 1762-ben, mint „Erdélyi székely határőr-huszárezred”-et (Székler Grenz-Husaren-Regiment). Az ezrednél meg ez évben megalakult 8 lovas század (2-2 egy escadront képezett) és azoknak tiszti kara. A huszárezred 1762 késő őszére már bevetésképes volt. A csapatzászlót 1762 decemberében kapták meg.
1769-ben a lovasezredeket megszámozták, az ezred neve 11. Székely Határőrző Huszárezred volt.
A székely huszárok először gróf Benyovszky Móric ezredes parancsnoksága alatt 1778-79-ben a bajor örökösödési háborúban tüntették ki magukat.
1788-ban az ezred a tatárokkal és janicsárokkal vívott számos ütközetben vett részt és az ellenség visszaszorításában nagy érdemeket szerzett. II. József pénzzel jutalmazta a székely huszárokat. A döntő ütközetre 1788. augusztus 12-én került sor, ahol a huszárok és gyalogosok közül 323-an haltak hősi halált. 1789. augusztus 26-án a törökök a törcsvári szorosban három órás harc után, gróf Gyulai Albert kapitány százada visszavetette az ellenséget és mindaddig feltartóztatta, amíg a gyalogság ismét harcra készen el nem helyezkedhetett a szorosban. Gyulai kapitány sebesülése dacára többször rajtaütött az ellenségen, ez által megmentette az ágyúkat. E tettéért Gyulai kapitányt a Katonai Mária Terézia-rend lovagkeresztjével tüntették ki. Rajta kívül még Vajna Gábor részesült e kitüntetésben. A tisztek és legénység pedig, akik részt vettek az ütközetben, egy hónapi fizetésüket kapták ráadásul. Szeptember 22-én Mărtineşti közelében nagy erőket felvonultató összecsapásra került sor. A csata után Coburg herceg II. Józsefnek küldött levelében ez áll: ,,nem tudom eléggé dicsérni Lajos alezredest és székely huszár osztályát”.
A székely huszárok harci erejének igazi megmérettetését a hosszú francia háború jelentette. A székelyföldi határőrezredek már 1793. tavaszán csatlakoztak a reguláris csapatokhoz. Az 1793-as harcokban való részvételért Szalló őrmestert Arany Vitézségi Éremmel tüntették ki, Konrád István őrmester, Gáspár Dániel, Vásárhelyi József és Kováts Ádám pedig Ezüst Vitézségi Éremben részesült.
1795-ben Heidelbergnél Dániel alezredes megállította a francia lovasság felderítő alakulatait. Az ellenség még azzal sem dicsekedhetett. Sajnos ez évben a huszárezred veszteségeket is szenvedett, 130 halottja és sebesültje volt.
1796-ban az ezred Oggersheimnél megfutamított egy ellenséges zászlóaljat és ismételt ellentámadásokkal megállította ellenség előrenyomulását. Dániel alezredes osztálya bevette Nürnberg városát és ez által megmentette a harácsolástól és gyújtogatástól. November 18-án súlyos veszteség érte az ezredet. Meghalt Borra József ezredes.
1799-ben az ezred hónapokig teljes előőrsi szolgálatot teljesített a Rajna mellett.
Az 1801-1805 közötti időszak harci cselekmények nélkül telt el. Az 1805-ben az ezred Paltenbrunnál megütközött egy 2000 főt és 4 ágyút számláló ellenséggel.. A súlyosan sebesült báró Geringer ezredes életét három huszár mentette meg.
1809-ben a székely huszárokat Lengyelországba vezényelték. Május elején a székely huszárok elfoglalták a Napóleonnal szövetkezett Lengyelország fővárosát, Varsót. Harcoltak Lembergnél s Tarnopolnál.
1813. elején az ezred Kelet-Galíciában biztosító műveletekben vett részt. Júliusban három osztály az osztrák-bajor határra települt át, hogy a bajorok betörése ellen biztosítsák az Habsburg Birodalmat. Október 31-én a hanaui utcai harcokban is részt vett az ezred. 1813. december 24. súlyos vereséget szenvedtek; 42-en haltak meg a Saint Croix-nál folyó ütközetben.
1814. elején átlépték a francia határt, és április 1-én bevonultak Párizsba. Június 3-án vonták ki az ezredet Franciaországból. Az út hosszú volt, és 1815 novemberében érkeztek Magyarországra.
A huszárezred a törökök és franciák elleni háborúban mintegy kétszáz ütközetben vett részt, több mint ezer halottja és sebesültje volt.
1848. tavaszán a huszárezredek harmada, négy ezred (1., 2., 3., valamint a 11. huszárezred) állomásozott csak Magyarországon. Az ezred kettészakadt: két román legénységű százada a császári, a maradék hat század magyar oldalon harcolt. A román századokat leszámítva a huszárezred részt vett az 1848-49-es szabadságharcban. A tisztek több mint fele végig szolgálta a szabadságharcot és az erdélyi hadsereg jelentős beosztásait ők töltötték be.
Egy osztály már 1848 augusztusában a hadszíntérre került. A Bácskában harcolt a szerb felkelők ellen november elejéig. Erdélybe csak decemberében kerültek vissza Bem hadtestéhez. Kiss Sándor őrnagy vezénylete alatt valamennyi jelentős ütközetben részt vettek Erdély teljes felszabadításáig.
- Az erdélyi határőrvidék megszűnése, átalakítás
1850. január 21-én megszűnt az erdélyi határőrvidék és az erdélyi székely határőr huszárezred 89 éves fennállása után 11. huszárezreddé alakult át.
1859 áprilisában az ezred Veronába vonult. Miután megkötötték a békeszerződést az ezred Cillin át új helyőrségébe, a Lajta menti Bruckba menetelt. Majd 1860-ban Klagenfurtba helyezték át, azután pedig 1864-ben Pordenonéba, Észak-Olaszországba került.
1866-ban az ezred a Déli Hadsereghez beosztva Vicezába került. A 11. huszárezred Bujanovics lovasdandár kötelékébe került, amelynek parancsnoka maga aggteleki Bujanovics Ágost ezredes volt. A huszárok részt vettek a custozzai csatában is.
A 11. huszárezred legkimagaslóbb teljesítményét viszont a versai csata során mutatta be. A csata napján hajnali 3 órától a késő esteli órákig a lovakat itatni, etetni és nyergelni nem tudták, a huszárok pedig étlen-szomjan verekedtek ezen a forró júniusi napon. Az ezred egyes kisebb osztagai, az előző napok terhes portyázó szolgálata miatt, közel 40 óráig voltak szolgálatban, éjjel és nappal egyhuzamban, s amikor a csata hevében újból és újból rohamra került a sor.
Az ellenséggel való összecsapás hevében ugyanis Bujanovics ezredes Krisztiány hadnaggyal és 30 huszárral megrohanta az olaszok egy ütegét, amelyet a gyalogság is fedezett. Rohamuk azonban a rájuk irányított ellenséges tűzben összeomlott. Bujanovics maga is igen súlyosan megsebesült, lovát pedig kilőtték alóla. A huszárok közül csak Krisztiány hadnagy és egy huszár tudott behatolni az ellenséges üteg ágyúi közé, és lefegyverezték az olasz csapatokat. Ekkor az olaszok Krisztiányt le akarták szúrni, de a közelben tartózkodó Bixio olasz tábornok odarohant, megmentette a vitéz magyar huszártiszt életét és kardját ezekkel a szavakkal adta vissza neki: „Vegye vissza a kardját, mert megérdemli, hogy tovább viselje.” Bujanovics ezredest I. Ferenc József, Albrecht főherceg javaslatára tábornokká léptette elő Bujanovics ezredest. A versai hídért vívott harcokban tanúsított hősies magatartásuk miatt az ezred 18 tisztje, 18 altisztje és 15 huszárja kapott kitüntetést.
A versai csata emlékére az ezred tiszti kara megalapította a Versai-alapítványt és minden év július 26-át, mint ezred-emléknapot mindig megünnepelte.
A békekötés után az ezred Brandeisba került, innen 1869-ben Saazba, 1878-ban Győrbe, 1884-ben Bécsbe, 1889-ben Szombathelyre.
A Porosz–osztrák–olasz háborút követően beköszöntött egy több évtizedes béke korszaka. Az ezred legénységét 1898. óta Vas és Zala megyéből sorozták.
1889-ben Szombathely városában díszes ünnepség keretében átadásra került az Osztrák–Magyar Monarchia egyik legkorszerűbb laktanyája, amit I. Ferenc Józsefről nevezték el és október 22-én, a 11. huszárezred tulajdonosa, Josef Windischgrätz, illetve Frigyes főherceg jelenlétében avatta fel. A huszárok 1912. tavaszáig, Galíciába helyezésükig maradtak a városban.
A szombathelyi 11. huszárezred I. Ferdinánd bolgár fejedelem személyében új tulajdonost kapott, aki ifjúkorában pár esztendeig az ezrednél szolgált. Kinevezése után 1908 szeptemberében meg is látogatta ezredét, s két napot (szeptember 24-25.) Szombathelyen töltött.
Az ezredet 1912-ben Łańcutba helyezték át, de az ezredtörzs és a sorozó bizottság itt maradt egészen az ezred felszámolásáig (ami 1918 novemberében következett be).
A huszárezred eleinte ezred kötelékben harcolt, majd hadosztály közvetlen huszárosztályként felosztva. A háború vége felé gyalogosként vetették be az ezredet. Majd 1918-ban a felszámolták a győztes hatalmak nyomására.
Megszüntetése
[szerkesztés]1918 őszén az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlását követően Magyarország kikiáltotta függetlenségét. A frontokon harcoló alakulatokat hazaszállították és a fegyverszüneti egyezmény értelmében felszámolták őket. Ez a sors jutott a nagy múltú Székely Határőr Huszárezred számára is. A hivatalos források szerint viszont a Császári és Királyi Hadügyminisztérium alá tartozott és mivel Magyarország függetlenné vált, nem hívhatta volna haza a többnyire magyar sorállománnyal rendelkező ezredet, hogy megszüntethesse. Ezt csakis a K.u.K. Hadügyminisztérium tehette volna meg. Nem tudni pontosan, hogy ez valaha meg is történt-e.
1919-ben a megalakuló nemzeti hadseregben egy 11. huszárszázad is részt vett. Ezt Keszthelyre helyezték és 1921-ben megszűnt.
Hadkiegészítő körzetek
[szerkesztés]Az ezredet a következő területekről egészítették ki:
- 1762-től a székelyek által lakott megyékből töltötték fel: Csík vármegye, Háromszék vármegye, Torda-Aranyos vármegye, illetve Hunyad vármegye
- 1770-ben a havasalföldi dragonyos ezred körzetével megnövelték a területet
- 1853 Nagykikinda
- 1857-1860 Temesvár
- 1860-1867 Szeged
- 1867-1873 Szatmárnémeti és Nyíregyháza
- 1873-1883 Losonc és Esztergom
- 1883-1889 Komárom, Esztergom, Pozsony, ezt követően a pozsonyi V. hadtest katonai kerületéből
Békehelyőrségek
[szerkesztés]Erdélyi határőr huszárezredként:
- 1762-1851 Sepsiszentgyörgy
Sorezredként:
- 1851 Gródek
- 1852 Zolkiew
- 1854–1859 Tarnopol
- 1859 Bruck an der Leitha
- 1860 Klagenfurt
- 1863 Udine és Pordenone
- 1866 Vicenza, és Brandeis
- 1869 Saaz
- 1878 Győr
- 1884 Bécs
- 1889 Szombathely
- 1914 Törzs, I. osztály: Landshut (Galícia) – II. osztály: Przemyśl
Ezred tulajdonos
[szerkesztés]- 1762–1851 erdélyi székely határőr huszárezredként tulajdonos nélkül (Székely határőr huszárezred)
- 1850 Alexander Friedrich Karl von Württemberg altábornagy
- 1885–87 betöltetlen
- 1887 herceg Joseph zu Windischgrätz altábornagy
- 1908 I. Ferdinánd bolgár cár
1914. júliusi alárendeltségi állapot
[szerkesztés]- IV. Hadtest – 6. Lovassági Hadosztály – 14. Lovasdandár
- Nemzetiség: 96% magyar – 4% egyéb
- Ezredparancsnok: bunyai Szívó Sándor ezredes
- Ezredvezénylő nyelv: magyar
- Egyenruha: sötétkék atilla fehér gombokkal és hamuszürke csákó takaróval
Szervezete
[szerkesztés]A XVIII. századi folyamatos hadseregreformok során a lovasságnál az ezredeket négy osztályra, ezen belül nyolc svadronra tagolták. Kialakítottak egy tartalék svadront is 186 fővel, elsősorban az újoncok kiképzésére. Az addigi 2 század = lovassági szervezést felváltotta az immár 2 svadron = divízió szervezés. Vagyis a lovasságnál eltüntették az addig a gyalogságtól átvett kompánia (század) megnevezést és a lovassági század svadron nevet nyert, míg az addigi kétszázadnyi harcászati egység, a svadron új megnevezése divízió (osztály) lett. Szabályozták az ezredlétszámokat, a zászlók alakját, az egyenruha formáját, de a szín ezredről ezredre változott. A fegyverzet továbbra is kard, két pár pisztoly, később rövid karabély. A vezényleti nyelv német maradt, de a nem magyar származású ezredtulajdonosok, illetve ezredparancsnokok döntő többsége – tekintettel, hogy huszárjaikkal magyarul tudjanak beszélni – megtanulták a nyelvet, ha törve is, de megértették magukat.
1860-tól az ezred 2 osztályból állt, ami továbbá három-három századból. Így került bevetésre az első világháborúban.
Az egyes osztályokat a vezetőjükről nevezték el:
- az 1. osztály volt az ezredesi-osztály
- a 2. osztály volt az alezredesi-osztály
- a 3. osztály volt az 1. őrnagyi-osztály
- a 3. osztály volt a 2. őrnagyi-osztály
1798-ig az ezredeket tulajdonosuk neve szerint hívták, akiknek ténylegesen vezetniük is kellett az alakulataikat. Minden tulajdonos váltással az ezred új nevet kapott. 1798-at követően hivatalosan csak számozással illették az alakulatokat, de bizonyos esetben, illetve beszédben az éppen aktuális ezred tulajdonos nevén nevezték. Pont ezek miatt az állandó átnevezések kapcsán nehezen követhető az osztrák-magyar huszárezredek története.
Kapcsolódó szócikkek
[szerkesztés]Források
[szerkesztés]- Ságvári György–Somogyi Győző: Nagy huszárkönyv. Magyar Könyvklub, 1999
- Zachar József: A magyar huszár. Corvina, 2000
- Obstlt. Alphons Frhr. v. Wrede: Geschichte der K.u.K. Wehrmacht von 1618 bis Ende des XIX Jh. Bécs, 1898–1905
- Georg Schreiber: Des Kaisers Reiterei. Österreichische Kavallerie in 4 Jahrhunderten. Mit einem Geleitwort von Alois Podhajsky. Speidel, Bécs, 1967
- B. M. Buchmann: Österreich und das Osmanische Reich. WUV-Univ. kiadó, Bécs, 1999
- Allmayer-Beck/Lessing: Die k.u.k. Armee 1848–1918. Bertelsmann, München, 1974
További információk
[szerkesztés]- I. Ferdinánd bolgár király nevét viselő 11-es huszárezred háborús emlékkönyve; kieg. szerk. Jagadics Péter; Szülőföld, Gencsapáti, 2017
- Süli Attila: A 11. (székely) huszárezred az 1848-49-es forradalomban és szabadságharcban; Tortoma, Barót, 2019
Fordítás
[szerkesztés]- Ez a szócikk részben vagy egészben az k.u.k. Husarenregiment „Ferdinand I. König der Bulgaren“ Nr. 11 című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.