Ugrás a tartalomhoz

Birkózás az 1896. évi nyári olimpiai játékokon

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Birkózás – férfi kötöttfogás az 1896. évi nyári olimpiai játékokon szócikkből átirányítva)
Birkózás
az I. nyári olimpián
Adatok
HelyszínPanathinaikó Stadion, Athén
Dátumáprilis 1011.
Résztvevők5 résztvevő
4 nemzetből
Versenyszámok
 Férfi
Egyéni1 
Magyar szereplés
Magyar résztvevők1 fő

1904 → 

Az 1896. évi nyári olimpiai játékokon a birkózásban egyetlen versenyszámban osztottak érmeket. A szervezés és az előkészületek a Birkózó és Torna Albizottság égisze alatt zajlottak.

A Panathinaikó Stadionban tartott versenyen nem voltak súlyhatárok, azaz minden versenyző (legyen az bármekkora is) egy csoportban volt. A szabályrendszer szinte teljesen azonos volt a mai kötöttfogású birkózás szabályaival, azzal a két különbséggel, hogy nem volt időkorlát, illetve szabad volt a lábfogás (nem úgy, mint most). Eltekintve a két görög versenyzőtől, az összes többi atléta már korábban részt vett más sporteseményen. A versenyt április 10-én rendezték, kivéve a döntő folytatását, ami átcsúszott április 11-ére.

A versenyt a német Carl Schuhmann nyerte. A magyar színeket birkózásban egy versenyző képviselte. Tapavicza Momcsilló kikapott a negyeddöntőben, így nem jutott tovább, és a 4. helyen végzett.

Éremtáblázat

[szerkesztés]

A táblázatban a rendező ország csapata eltérő háttérszínnel, az egyes számoszlopok legmagasabb értéke vagy értékei vastagítással kiemelve.

Az 1896. évi nyári olimpiai játékok éremtáblázata birkózásban Olimpia
Ország Arany Arany Ezüst Ezüst Bronz Bronz Összesen
1.  Németország (GER) 1 0 0 1
2.  Görögország (GRE) 0 1 1 2
Összesen 1 1 1 3

Magyarországnak és Nagy-Britanniának is indultak versenyzői, de ők érmet nem nyertek.

Érmesek

[szerkesztés]

Ezeket az érmeket a Nemzetközi Olimpiai Bizottság utólag ítélte oda, mivel akkor egy ezüstérmet adtak a győztesnek, és a többi helyezettet nem díjazták.

A táblázatban a rendező ország versenyzői eltérő háttérszínnel kiemelve.

1Aranyérem Arany 2Ezüstérem Ezüst 3Bronzérem Bronz
Carl Schuhmann
 Németország (GER)
Jeórjiosz Cítasz
 Görögország (GRE)
Sztéfanosz Hrisztópulosz
 Görögország (GRE)

Összefoglaló

[szerkesztés]
Negyeddöntők

Az első mérkőzés a görög Sztéfanosz Hrisztópulosz és a magyar Tapavicza Momcsilló között zajlott. A két atléta majdnem egyforma magas és nehéz volt, ezért a küzdelem nagyon kiegyenlített volt, azonban Tapavicza szép lassan elfáradt és kikapott.

A második összecsapáson a német tornászbajnok Carl Schuhmann csapott össze a brit súlyemelő bajnokkal, Launceston Elliottal. Schuhmann könnyedén győzött. A görög Jeórjiosz Cítasz erőnyerőként mérkőzés nélkül jutott tovább.

Elődöntők

Az egyetlen tényleges elődöntőt a két görög birkózó vívta. A mérkőzés Cítasz számára győzelmet és egy vállsérülést hozott. Ezzel Hrisztópulosz szerezte meg a bronzérmet. Schuhmann erőnyerő volt, így mérkőzés nélkül jutott a döntőbe.

Döntő

A döntőben Cítasz találkozott Schuhmann-nal. Már majdnem 40 perce küzdöttek egymással, mikor a bírók félbeszakították és elhalasztották a mérkőzést másnapra, ugyanis a nap már lemenőben volt. Másnap reggel folytatódott a küzdelem, és Schuhmann hamarosan megszerezte a győzelmet.

Birkózó és Torna Albizottság

[szerkesztés]

Ágrajz

[szerkesztés]

Végeredmény

[szerkesztés]
Helyezés Versenyző
1Aranyérem Arany  Carl Schuhmann (GER)
2Ezüstérem Ezüst  Jeórjiosz Cítasz (GRE)
3Bronzérem Bronz  Sztéfanosz Hrisztópulosz (GRE)
4.  Tapavicza Momcsilló (HUN)
 Launceston Elliot (GBR)

Források

[szerkesztés]