Arisztophanész
| Arisztophanész | |
 | |
| Született | i. e. 445[1][2] Athén[3] |
| Elhunyt | i. e. 385 (59-60 évesen)[4][5][1][2][6] Athén[7][8] |
| Állampolgársága | athéni |
| Gyermekei | Araros |
| Szülei | Philippus |
| Foglalkozása | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Arisztophanész témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Arisztophanész (ógörögül: Ἀριστοφάνης), (Kr. e. 446 k. – Kr. e. 386) athéni komédiaköltő, az attikai ókomédia legkiemelkedőbb alkotója.
Élete
[szerkesztés]Apja a Pandionisz phülébe tartozó Philipposz volt. Arisztophanész az első darabját Kr. e. 427-ben vitte színpadra, legutolsó darabját, a Plutoszt pedig 388-ban. Három fia kevésbé jelentős komédiaköltők. Kapcsolatban állt korának athéni intellektuális és politikai elitjével.
Az ókomédia
[szerkesztés]
Arisztophanész nevét az attikai ókomédiával együtt szokták tárgyalni. Ennek oka kettős. Egyfelől az ókomédia kiemelkedő alakjának tartották már az ókorban is, másrészről pedig az ókomédiák közül az ő művei maradtak fenn leginkább értékelhető állapotban. Arisztophanész darabjain ezért az ókomédia műfaji jellegzetességeit szokták hagyományosan bemutatni.
Dionüszosz isten kultuszának egyik részeként Kr.e. 534-től évenkénti tragédia-, 486-tól komédiaversenyek kezdődtek Athénban. A komédiaversenyeket főleg a Lénaia, míg a tragédiákat a Dionüszia athéni ünnepen tartották. A komédiák jellegzetessége a humoron túl az volt, hogy – a kizárólag mitologikus témájú tragédiákkal szemben – a kortárs polgárok, illetve kisemberek problémáit is színre lehetett vinni bennük. Így Arisztophanész darabjaiban megjelenhetett a háborúpárti demagóg politikus Kleón, a filozófus Szókratész, valamint Euripidész, Szophoklész, Aiszkhülosz, Agathón drámaírók.
Az ókomédia formája kötött volt.
Részei:
1. prologosz: monológ vagy dialógus, a darab témája
2. parodosz: a kar bevonulása
3. agón: tulajdonképpen a darab nagyobb része agón, vagyis a szereplők szópárbaja, illetve az általuk képviselt nézetek ütközése
4. parabaszisz: ebben a részben a költő vagy személyesen vagy a karon keresztül közvetlenül szólítja meg a nézőket, fejt ki életbölcsességet
5. exodosz: a kar és a szereplők kivonulása, zárszó
Az ókomédia témája – ellentétben a Menandrosz által fémjelzett újkomédiával – a poliszt, a közösséget érintő nagy sorskérdések kapcsán nézőpontok összeütköztetése, humoros formában. Az ókomédia témája tehát – köszönhetően a közös gyökereknek – hasonlóan komoly, mint a tragédiáé, csak a kifejezésmód humoros.
Az ókomédia egyéb alkotóiról és műveikről csak sejtéseink lehetnek. Név szerint ismerjük Amipsziasz, Arisztomenész, Khionidész komédiaköltőket.
Arisztophanész munkássága
[szerkesztés]Arisztophanész állítólag négy alkalommal nyerte el az első, háromszor a második, és egyszer a harmadik díjat. Szemben állt korának szélsőséges demagógjaival, különösen Kleónnal. A peloponnészoszi háború idején Arisztophanész komédiái a szenvedő kisember békevágyának, a politikusokkal szembeni bizalmatlanságának adnak hangot. Korának számos athéni személyisége felismerhető műveiben. 44 komédiát írt, ezekből 11 maradt fenn napjainkig. Gyakran parodizálja a kortárs tragédiaírók műveit.
Ars poeticájáként hagyományosan az Akharnaibeliek sorait szokták bemutatni:
_01.jpg)
Mióta komédia kar feje lett, és mestere, a mi tanítónkSoha nem fordult a közönséghez, dicsekedni minő ügyes ember;
De mivel sok irigy gáncsolja, a „korán” ítélő népű Athénben,
Hogy csúffá teszi a közönséget, s a várost játssza ki nyilván:
Most erre felelnie kell, „későn megbánó” Athénnek.
Azt mondja tehát a költő, hogy sok irántatok érdeme inkább,
Ki megóvott, hogy ne igen tudjon rászedni vidéki követség,
S ne örüljetek a hízelgésnek, pipogyán szájtátva közügyben ...
... mert igazat mond ő ezután is,
Vígjátékaiban, s jóra tanít, és boldogságra vezérel;
Nem hízeleg, és dijjat sem ígér; nem szed rá cifra cselekkel,
Ármányt se kohol, s nem főz le, hanem mindég a jóra tanít
Művei
[szerkesztés]A lovagok – előadták 424-ben, első díjat nyert. Arisztophanész maga is fellépett benne Kleón szerepében. Címe állítólag onnan származik, hogy a lovagok és nemes családok fiai maguk vállalkoztak arra, hogy e darabban a kart játsszák. A darabban Kleón Paphlagón („Pöfögő”) néven a Démosz (a megszemélyesített nép) mindenható szolgája. Rabtársaival azonban rosszul bánik, ezért azok felbiztatnak egy hentest, Agorakritoszt, aki lepipálja Kleónt az ígérgetésben és ezzel Kleónt kiüti a nyeregből.
A felhők – előadták 423-ban. Szókratész és az általa képviselt új, mindent megkérdőjelező művelődési ideál paródiája. Egy tyúkkosárban felfüggesztve ülve Szókratész, miközben a felhőket tanulmányozza, Sztrepsziadész polgárnak ad tanácsokat attól, hogyan meneküljön meg a hitelezőitől. Az utóbbi azonban nem érti Szókratészt, ezért fiát, Phidippidészt küldi maga helyett. A fiú annyira félreérti Szókratészt, hogy az új bölcsesség jegyében elveri atyját. Az apa erre bosszúból felgyújtja Szókratész házát.
A darazsak – előadták 422-ben, második[9] díjat nyert. Az athéniek, különösen a héliaia nevű, a polgárokból választott esküdtbíróság tevékenységét parodizálja ki. Mivel a bíráskodásért napi díj járt, ezért az athéniek túlzottan hajlamosak voltak a pereskedésre. A kar bírákból áll, akik hegyes fullánkú darazsaknak vannak feltüntetve, és egy sajttolvaj kutya fölött szabályos törvénykezést folytatnak, tanúkkal, bírákkal.
A béke – előadták 421-ben. Trügaiosz polgár, megunván a peloponnészoszi háborút – egy ganajbogáron az égbe emelkedik, és lehozza onnan a rég óhajtott békét, melynek tiszteletére aztán a földön ünnepet rendeznek.
Az Akharnaibeliek – előadták 425-ben. A dráma onnan kapta nevét, hogy a kar az Akharnai falubeli szénégetőkből áll. Ezek egyike Dikaiopolisz, aki összevitatkozik a háborús párt vezérével, Lamakhosszal (Kleón), és végül meggyőzi polgártársait a béke szükségességéről.
A madarak – előadták 414-ben, második díjat nyert. Két elégedetlen athéni polgár, Piszthetairosz és Euelpidész a madarak segítségével a levegőben építenek új várost, Felhőkakukkvárt. Ez a város megakadályozza az isteneknek bemutatott áldozatok füstjének az égiekhez való felszállását. Az emiatt éhínségre jutó istenek kénytelenek szerződést kötni Piszthetairosszal. Ebben átengedik neki Baszileiát, a világuralom megszemélyesítőjét, akivel aztán össze is házasodik.
A békák – előadták 405-ben, első díjat nyert. Dionüszosz, a drámai ünnepek istene, szolgájával, a szamáron ülő Xanthiasszal leszáll az alvilágba, hogy felhozza onnan az ünnepségeihez méltó tragédiaköltőt. Az Alvilágban éppen Aiszkhülosz „Hajószegpántolt nagyszavakkal” és Euripidész, „a szavak szájas boncmestereként” versenyeznek arról, hogy melyikük a jobb drámaíró. Dionüszosz végül Aiszkhüloszt tartja győztesnek, ezért őt hozza föl az Alvilágból. A darab a Holtak Folyóján, a Sztüxön átkelő Dionüszoszt „brekeke koax koax” hangokkal kísérő karról kapta a nevét.
Lüszisztraté – előadták 411-ben. Az athéni és a spártai nők Lüszisztraté athéni és Lampithó spártai nők vezetésével elhatározzák, hogy addig nem engedik be férjüket ágyaikba, míg azok békét nem kötnek a peloponnészoszi háborúban. Az athéni nők ezért még az Akropoliszt is megszállják. A darab végén az álló falloszú katonák kénytelenek kiegyezni egymással.
A nők ünnepe – előadták szintén 411-ben. A nők a Theszmophoria ünnepén, melyen férfinak nem volt szabad megjelennie, Euripidészt halálra akarják ítélni. Az ünnepen jelen van Euripidész egyik rokona, Mnészilokhosz, aki női ruhában védelmébe veszi a költőt. A nők azonban leleplezik Mnészilokhoszt, akire emiatt halál vár. Euripidész azonban végül megígéri, hogy nem fogja a nőket gyalázni, ezért Mnészilokhosz megmenekül.
A nőuralom – előadták 392-ben. Az athéni nők Praxagora vezetésével, férfiruhában, szakállasan gyűlésbe vonulnak, ahol kimondják a vagyon- és nőközösséget.
Plutosz – előadták 388-ban. Plutosz isten (a gazdagság istene) megvakult. Szolgái elherdálják vagyonát. A szegény, de becsületes Khremüllosz segítségével azonban meggyógyul, és ezután jobban odafigyel arra, hogy kit részesít gazdagságban. Így a jóravaló emberek meggazdagodnak, a hitványak viszont elszegényednek. Érdekesség, hogy 408-ban Arisztophanész már színre vitt egy Plutosz nevű darabot, annak azonban más volt a tartalma.
Utóélet
[szerkesztés]A felhőkben megmutatkozó ábrázolása állítólag hozzájárult a Szókratésszel szembeni vádakhoz, melyek annak kivégzéséhez vezettek. Erre utal legalábbis, hogy Platón hivatkozik A felhők Szókratész-paródiájára, mikor Szókratész előadja védőbeszédét:
Láttatok ilyesmit magatok is Arisztophanész vígjátékában. Ott valami Szókratészt léptetnek föl, aki azt mondogatja, hogy a levegőben sétál, és sok más butaságot is összelocsog, amiből én éppenséggel semmit sem értek. Ezt pedig nem azért mondom, mintha lenézném az ilyenfajta tudományt, ha valaki ilyen tekintetben valóban bölcs – nehogy Melétosz még ezért is perbe fogjon! –, hanem azért, athéni férfiak, mert semmi közöm sincs az egészhez.
Magyarra Arany János fordította Arisztophanész fennmaradt műveit. A pereskedők (Les Plaideurs), Jean Racine egyetlen komédiája, Arisztophanész Darazsak (Σφῆκες) c. művén alapul. 2009-ben és 2010-ben Horvátországban botrányt kavart Alföldi Róbert rendező plakátja, mely a Lüszisztratét egy marcipánból készült fallosszal reklámozta.
Fontosabb kiadások magyarul
[szerkesztés]- A békák. Vígjáték; ford. Veress Ignác; bőv. kiad.; Aigner, Bp., 1875 (Magyar könyvesház)
- Aristophanes vígjátékai, 1–3.; ford. Arany János; MTA, Bp., 1879–1880
- Aristophanes vígjátékai, 1–2.; ford. Arany János, bev. Gyulai Pál, életrajz, glosszárium Ponori Thewrewk Emil; Franklin, Bp., 1902
- Három komédia / Az acharnaebeliek / A béke / Lysistrate; ford. Arany János, bev. Trencsényi-Waldapfel Imre, jegyz. Arany János, Töttössy Csaba; Szépirodalmi, Bp., 1954
- Lüszisztraté. Komédia; ford., antik mű modern színpadi változata, utószó, jegyz. Devecseri Gábor; Európa, Bp., 1959 (Világirodalmi kiskönyvtár)
- Béke. Komédia; ford. Devecseri Gábor; Akadémiai, Bp., 1963 (Az Ókortudományi Társaság kiadványai)
- Arisztophanész vígjátékai; ford. Arany János, jegyz. Kövendi Dénes; Magyar Helikon–Európa, Bp., 1968 (Helikon klasszikusok)
- Arisztophanész vígjátékai; ford. Arany János, utószó Szepessy Tibor, jegyz. Arany János, szöveggond. Kövendi Dénes; Európa, Bp., 1988 (A világirodalom klasszikusai)
- Lüszisztraté; ford. Trencsényi Waldapfel Imre; Interpopulart, Szentendre, 1993 (Populart füzetek)
- Lüszisztraté; ford. Devecseri Gábor, átdolg. Szepes Erika; Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp., 1995 (Felfedezett klasszikusok)
- Arisztophanész vígjátékai; ford. Arany János, szerk., jegyz. Bolonyai Gábor, utószó Kövendi Dénes; Osiris, Bp., 2002 (Osiris klasszikusok)
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b Enciclopedia on line (olasz nyelven). (Hozzáférés: 2022. július 25.)
- ↑ a b Machiavelli. Enciclopedia machiavelliana (olasz nyelven). Institute of the Italian Encyclopaedia, 2014. (Hozzáférés: 2022. július 25.)
- ↑ Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. december 10.)
- ↑ Краткая литературная энциклопедия (orosz nyelven). The Great Russian Encyclopedia, 1962
- ↑ EB-11 / Aristophanes
- ↑ Enciclopedia dei ragazzi (olasz nyelven). Institute of the Italian Encyclopaedia, 2004. (Hozzáférés: 2022. július 25.)
- ↑ Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. december 30.)
- ↑ Aristophanes
- ↑ Aristophanes vígjátékai 1. kötet, MTA, 1880, 201. o.
Források
[szerkesztés]- Castiglione László: Az ókor nagyjai. Budapest: Akadémiai Kiadó. 1978. ISBN 963-05-1500-8
- Trencsényi-Waldapfel Imre: Arisztophanész. Klasszikus Arcképek V. Budapest: Akadémiai Kiadó. 1964.
- Arisztophanész: Arisztophanész vígjátékai.Gondozta Bolonyai Gábor. Budapest: Osiris Kiadó. 2002. ISBN 9633891965
Külső hivatkozások
[szerkesztés]- Arisztophanes: Arisztophanes vígjátékai. Budapest: Magyar Tudományos Akadémia. 1879–1880.
