Anne Dacier
 |
Ez a szócikk feltüntet forrásokat, de azonosíthatatlan, hol használták fel őket a szövegben. Önmagában ez nem minősíti a szócikk tartalmát: az is lehet, hogy minden állítása pontos. Segíts lábjegyzetekkel ellátni az állításokat! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye |
| Anne Dacier | |
 | |
| Született | Le Fèvre 1645. augusztus 5. Grandchamp[1] |
| Elhunyt | 1720. augusztus 17. (75 évesen)[2] Párizs[3] |
| Állampolgársága | francia |
| Házastársa | André Dacier |
| Szülei | Tanneguy Le Fèvre |
| Foglalkozása | filológus |
 | |
| Anne Dacier aláírása | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Anne Dacier témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Anne Le Fèvre Dacier vagy Anne Dacier (Grandchamp, 1645. augusztus 5. – Párizs, 1720. augusztus 17.) francia tudós, fordító, kommentátor és a klasszikusok, köztük az Iliasz és az Odüsszeia szerkesztője volt, akit életében "Madame Dacier" néven is ismertek. Anne Dacier igyekezett az ókori irodalmat népszerűsíteni, és nagy latin és görög nyelvtudását erre a célra, valamint saját anyagi támogatására használta fel, és kiadványok és fordítások sorát készítette, amelyekből megélhetését biztosította.
Ő volt Gilles Ménage Historia mulierum philosopharum című művének dedikáltja, amelynek róla és Anna Maria van Schurmanról szóló jellemzése a következő évszázadokban vezető példaként szolgált a női oktatás mellett érvelő értekezésekben.
Életpályája[szerkesztés]
Fiatalkora[szerkesztés]
Születésének pontos dátuma nem ismert, és a források eltérően vélekednek a születési évéről: míg Frade és Wyles, valamint Conley is 1647-et javasolja születési éveként, az Encyclopædia Britannica 1654-et, a Katolikus Enciklopédia pedig 1651-et. Az egyetlen ismert, 1854-ben készült portré szerint 68 éves korában halt meg, ami 1651-1652-re utal. Eliane Itti 1645 mellett érvel, az Is-sur-Tille-i plébánia anyakönyve alapján, amely 1645. december 24-re tenné keresztelésének időpontját. Dacier először a Touraine-i Preuilly-ben nevelkedett, ahol nővére, Marguerite is született. Gyermekkora hátralévő részét a franciaországi Loire-vidéki Saumurban töltötte, ahol apja, Tanneguy Le Fèvre latinra és ógörögre is tanította.
1662. október 29-én feleségül ment Jean Lesnier II-hez. 1669 januárjában született egy fiuk, Taneguy, aki azonban három héttel később meghalt. A házaspár 1670 körül különvált. 1683-ban feleségül ment apja egyik tanítványához, André Dacier-hez (aki szintén klasszikus tanulmányokkal és fordításokkal foglalkozott, bár munkásságát az enciklopédia szerkesztői jóval gyengébbnek tartják az övénél).
Klasszikus kiadások és fordítások[szerkesztés]
Apja 1672-ben meghalt, ezt követően Párizsba költözött, magával vitte Kallimachus kiadásának egy részét, amelyet 1674-ben publikált. További munkájához apja egyik barátja, Pierre-Daniel Huet révén jutott, aki akkoriban a Dauphin segédtanára volt, és aki a latin klasszikusok kiadásainak Ad usum Delphini sorozatáért (közismert nevén a Delphin Classics) volt felelős. Megbízta őt a Publius Annius Florus (1674), a Dictys Cretensis (1680), a Sextus Aurelius Victor (1681) és az Eutropius (1683) sorozat kiadásainak elkészítésével.
1681-ben jelent meg Anakreón és Szapphó prózai változata, a következő években pedig Plautus Amphitryon, Epidicus és Rudens (1683), Arisztophanész Plutus és Felhők (1684, Arisztophanész első francia nyelvű fordításai) és Terence hat komédiájának prózai változata (1688). 1684-ben férjével Castres-ba vonult vissza, azzal a céllal, hogy teológiai tanulmányoknak szenteljék magukat. 1685-ben Dacier-éket XIV. Lajos francia király nyugdíjjal jutalmazta a római katolikus hitre való áttérésükért. 1691-ben Anne és André Dacier két fordításon dolgozott együtt: Marcus Aurelius Elmélkedései (1691) és Plutarkhosz első hat párhuzamos élete (1694).
1699-ben jelent meg az Iliasz prózai fordítása, amely meghozta számára azt a megbecsülést, amelyet a francia irodalomban élvezett. 1699-ben jelent meg az Iliasz prózai fordítása, amelyet kilenc évvel később az Odüsszeia hasonló fordítása követett, amelyet Alexander Pope is hasznosnak talált. Dacier viszont 1724-ben megjelentette az előbbi Pope fordításához fűzött megjegyzéseit (1715-1720), ami Angliában is hírnevet szerzett neki.
Vita[szerkesztés]
Az Iliasz, amely sok francia irodalmár (köztük Antoine Houdar de la Motte) számára először tette ismertté Homéroszt, híres irodalmi vitát váltott ki. La Motte 1714-ben kiadta az Iliasz saját ízlésének megfelelően rövidített és módosított költői változatát, valamint egy Discours sur Homère című írást, amelyben kifejtette, hogy miért nem felel meg Homérosz az ő kritikai ízlésének. Mme Dacier ugyanebben az évben válaszolt erre Des causes de la corruption du goűt ("Az ízlés romlásának okairól") című művében. Homérosz védelmében Dacier "saját filozófiai esztétikáját fejlesztette ki. Ragaszkodik az ízlés központi szerepéhez, amely egy adott kultúrán belül a civilizáció erkölcsi és művészi szintjének mutatója."
La Motte könnyed vidámsággal és rosszmájúsággal folytatta a vitát, és abban a szerencsében volt része, hogy nézeteit Jean Terrasson abbé is támogatta, aki 1715-ben két kötetet készített Dissertation critique sur L'Iliade címmel, amelyben azt állította, hogy a tudomány és a filozófia, különösen René Descartes tudománya és filozófiája annyira kifejlesztette az emberi elmét, hogy a XVIII. század költői mérhetetlenül magasabb rendűek az ókori görögöknél.
Ugyanebben az évben Claude Buffier kiadta a Homère en arbitrage című művét, amelyben arra a következtetésre jutott, hogy mindkét fél valóban egyetértett abban a lényegi kérdésben, hogy Homérosz a világ egyik legnagyobb zsenije, és hogy egészében véve egyetlen más költeményt sem lehet az övéhez képest előnyben részesíteni; nem sokkal később (1716. április 5-én) pedig Jean-Baptiste-Henri de Valincour házában Dacier asszony és La Motte vacsoránál találkoztak, és Homérosz egészségére ittak.
Mint sok más XVIII. századi értelmiségi nő, ő is szembesült a szexizmussal és a munkásságát ért kritikákkal élete során. A felvilágosodás filozófusa, Immanuel Kant a Megfigyelések a szép és magasztos érzéséről című művében kritikával illette a korabeli tanult nőket, köztük Madame Dacier-t is, mondván: "Egy nő, akinek a feje tele van görögökkel, mint Madame Daciernek, vagy aki vitákat folytat a mechanikáról, mint Marquise du Châtelet, akár szakállat is viselhetne; mert az talán jobban kifejezné a mélység mimikáját, amelyre törekszik."
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ BnF források (francia nyelven)
- ↑ Francia Nemzeti Könyvtár: BnF források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
- ↑ Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. december 31.)
Források[szerkesztés]
- Frade, Sofia (2016). "Ménage's Learned Ladies: Anne Dacier (1647-1720) and Anna Maria van Schurman (1607-1678)". In Wyles, Rosie; Hall, Edith (eds.). Women Classical Scholars: Unsealing the Fountain from the Renaissance to Jacqueline de Romilly. Oxford: Oxford University Press. ISBN 9780198725206.
- "Ménage's Learned Ladies: Anne Dacier (1647–1720) and Anna Maria van Schurman (1607–1678)". Ménage's Learned Ladies – Anne Dacier (1647–1720) and Anna Maria van Schurman (1607–1678) – Oxford Scholarship. 22 November 2017. doi:10.1093/acprof:oso/9780198725206.003.0004. ISBN 978-0-19-872520-6. {{{title}}}: |website= ignored (help)
- Delisle, Jean (1 January 2002). Portraits de traductrices. University of Ottawa Press. p. 14. ISBN 978-2-7603-0546-5.
- Eliane Itti, "L’acte de baptême d’Anne Le Fèvre (Mme Dacier) : Is-sur-Tille, 24 décembre 1645", Cahiers du centre de généalogie protestante 142, 2008/2, pp. 90–103
- Lettres de Jacques Richier de Cerisy à Élie Bouhéreau, des 30 IX et 28 X 1662 (Dublin, Marsh's Library, Fonds Élie Bouhéreau, 44. Z 2.2.14).
- "The Encyclopedia Britannica". Encyclopædia Britannica. 24 November 2017.
- One or more of the preceding sentences incorporates text from a publication now in the public domain: Chisholm, Hugh, ed. (1911). "Dacier, André s.v. Anne Lefevre". Encyclopædia Britannica. Vol. 7 (11th ed.). Cambridge University Press. pp. 727–728. This cites:
- C. A. Sainte-Beuve, Causeries du lundi, vol. ix.
- J. F. Bodin, Recherches historiques sur la ville de Saumur (1812–1814)
- P. J. Burette, Éloge de Mme Dacier (1721)
- Mémoires de Mme de Staël (1755)
- E. Egger, L'Hellénisme en France, ii. (1869)
- H. Rigault, Histoire de la querelle des anciens et des modernes (1856).
- The Feminist Companion to Literature in English, eds Virginia Blain, Patricia Clements and Isobel Grundy (London: Batsford, 1990), p. 259.
- John J. Conley in Internet Encyclopedia of Philosophy Retrieved 5 December 2015. This provides a thorough account of Dacier's thinking.
- Kant, Immanuel (2011). Frierson, Patrick R. (ed.). Observations on the feeling of the beautiful and sublime and other writings. Cambridge texts in the history of philosophy. Cambridge: Cambridge Univ. Press. pp. 33–37. ISBN 978-0-521-71113-5.