Ugrás a tartalomhoz

1701-es örökösödési törvény

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Act of Settlement szócikkből átirányítva)

Az 1701-es örökösödési törvény (angolul Act of Settlement) az angol trónöröklés rendjét szabályozó, az angol parlament által 1701-ben elfogadott törvény. A törvény egyfelől kizárta a Stuart-ház katolikus ágának öröklését, másfelől pedig korlátokat állított a zsarnoki királyi hatalom elé. A mindenkori angol uralkodó trónra lépésével elfogadja az ebben a törvényben foglalt hatalmi korlátokat. Mivel a királyi hatalom ellensúlyait fogalmazza meg, az 1689-es Bill of Rightsszal kezdett „forradalmi rendezés” (revolutionary settlement) része.

A trónöröklés rendje

[szerkesztés]
Act of Settlement

A dicsőséges forradalomra azért került sor, mert a Parlament meg akarta akadályozni, hogy II. Jakab katolikusnak tartott fia legyen a protestáns Anglia következő uralkodója. Emiatt meghívták a trónra II. Jakab Mária nevű leányát férjével, III. Vilmossal — azzal a kikötéssel, hogy gyermektelenségük esetén II. Jakab másik, Anna nevű leánya és az ő leszármazottai örököljék a trónt a Stuart-ház katolikus ága helyett.

Mivel I. Anna (1702-1714) is gyermektelen maradt, a Parlament már gondoskodni igyekezett arról, hogy a törvényes öröklésnél ne a szóba jöhető protestánsoknál kedvezőbb helyzetű katolikus Stuartok kerüljenek trónra. 1701-ben evégett felkérték III. Vilmost, iktassa törvénybe, hogy Anna majdani gyermektelensége esetén a Stuart-ház braunschweig-hannoveri ágához tartozó Zsófia hercegnő (I. Jakab unokája), illetve az ő leszármazottai legyenek a trón várományosai.

Ez – mint Hahner Péter kiemeli – a vérségi elv elég szabados értelmezése volt, ami miatt a Parlamentnek több lehetősége nyílt a király esetleges zsarnoki hatalmának korlátozására.

Hatalmi korlátok

[szerkesztés]

Az uralkodó személyére, illetve az állami hivatalok, parlamenti helyek betöltéséhez előírt feltételek célja az angol forradalom rossz tapasztalatainak orvosolása.

Az uralkodó emiatt csak az anglikán egyház tagja lehetett. Külföldi származású betölthette a trónt, de külhoni birtokai érdekében nem indíthatott háborút a Parlament beleegyezése nélkül, sőt, az ország területét sem hagyhatta el anélkül. Korábban ugyanis a kivégzett I. Károly, majd II. Jakab, illetve a dicsőséges forradalom után a Stuart-házból származó trónkövetelők és híveik (jakobiták) külföldre szöktek vagy próbáltak szökni, hogy dinasztikus kapcsolataikat felhasználva Anglia ellen törjenek. Ez a korlátozás meglepő jelentőséget kapott a normandiai partraszállásnál, mivel VI. György király szeretett volna az első csapatokkal partra szállni – Churchill pedig erre a cikkelyre hivatkozva akadályozta meg, hogy az uralkodó túlzott veszélyt vállaljon.

A Parlament előírta, hogy egyes tisztségek betöltői csak angolok lehetnek, a parlament tagjai pedig csak a királytól független személyek. Ezzel azt akarták lehetetlenné tenni, hogy az uralkodó külföldiekkel, királyi kegyencekkel töltse föl a rendi intézményeket. Így jártak el például a Habsburgok is a Magyar Királyságban, jórészt azzal, hogy számos külföldit magyar nemessé tettek, ezzel is „hígítva a sűrű magyar vért”: ezzel látszólag érintetlenül hagyták a rendi alkotmányt, viszont a főhivatalnokok a király lekötelezettjeiként elsősorban az ő centralizáló politikáját támogatták.

A királyi önkény legfőbb ellensúlya a bíróságok függetlensége volt, emiatt a törvény előírta, hogy a bírák csak olyan személyek lehetnek, akik függetlenek az uralkodótól, és amíg jól viselik magukat (quam diu se bene gesserint), hivatalukból elmozdíthatatlanok. Függetlenségüket az állami fizetés is garantálta. A bírák túlzott függetlenségének zsarnoki vonásai csökkentendő a törvény kikötötte, hogy a bírákat a Parlament két házának együttes jóváhagyása hivatalukból elmozdíthatja.

Részlet a törvényből

[szerkesztés]

A Parlament két háza törvényt hozott a király jóváhagyásával:

Hogy bárki kerüljön ezentúl a korona birtokába, csatlakozzék úrvacsora által a törvényileg hivatalossá tett Anglikán Egyházhoz.

Hogy ha a korona és e birodalom legelső méltósága olyan személyre száll, aki nem az Angol Királyság szülötte, ez a nemzet a parlament hozzájárulása nélkül nem kötelezhető arra, hogy olyan birtokok vagy területek védelméért háborúzzon, amelyek nem tartoznak az angol koronához.

Hogy akikre ezentúl a korona száll, a parlament hozzájárulása nélkül nem hagyhatják el Anglia, Skócia vagy Írország területét.

Hogy a jelen törvényben foglalt korlátozások hatályba lépésétől kezdődően minden, a királyság jó és helyes kormányzásával kapcsolatos ügy és dolog, amely az ország törvényei és szokásai szerint a Titkos Tanács hatáskörébe tartozik, kizárólag ott tárgyaltasson, és az ilyen jellegű határozatok a Titkos Tanács hozzájárulásával hozassanak és írassanak alá.

Hogy az említett korlátozások hatályba lépésével senki, aki nem Angliában, Skóciában, Írországban vagy a hozzájuk tartozó birtokokon született (ideértve azt az esetet is, ha honosították, kivéve, ha angol szülőtől született), nem lehet tagja sem aTitkos Tanácsnak, sem a parlament bármely házának, nem lehet polgári vagy katonai tisztsége vagy bizalmi állása, nem bérelhet földet sem ő, sem megbízottja.

Hogy nem lehet az alsóház tagja olyan személy, aki a királynak hivatalban vagy jövedelmező állásban szolgál, vagy a koronától járadékot húz.

Hogy miután az említett korlátozások hatályba lépnek, a bírák megbízatása legyen quam diu se bene gesserint, és biztosíttassék számukra fizetés, de a parlament két házának kívánalmára legyenek törvényesen elmozdíthatók.

Hogy a parlament alsóházának vádemelése ellenében ne lehessen Anglia nagypecsétjével kegyelemért folyamodni.
– Szöveggyűjtemény, 93. old.

Jegyzetek

[szerkesztés]

Források

[szerkesztés]

Kapcsolódó cikkek

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=1701-es_örökösödési_törvény&oldid=27366723”