Ugrás a tartalomhoz

Héttorony irodalmi magazin

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(7torony szócikkből átirányítva)
Héttorony Antológia 2007
Héttorony Antológia 2007

A Héttorony irodalmi magazint (7torony.hu) 2006-ban alapította Verő László költő, irodalomszervező.

Verő László 2007-ben bekövetkezett korai halála miatt az özvegye vette át az irodalmi magazin működtetését, amely rövidebb szünet után gazdára és patrónusra talált Serfőző Attila személyében, aki a magazin tulajdonos-főszerkesztője lett.[1]

Alapítása

[szerkesztés]

Verő László az 1986-ban alapított Héttorony Könyvkiadó tulajdonosa és vezetője volt. A kiadó működésének tíz éve alatt több mint száz kötetet adott ki. A maximalista Verő László felemelte a hangját a jobb minőségű irodalom publikálása mellett, ami miatt sokszor összeütközésbe került sok frissen alakult portállal is. Ennek eredményeként hozta létre saját internetes portálját a Héttorony Irodalmi Magazint, amely 2016-ban ünnepelte 10. évfordulóját Debrecenben. A Torony alapítói közt mind ott volt, aki ma az internetes irodalomban számít, tehetsége, stílusa, karizmája megkérdőjelezhetetlen.[2]

A Héttorony Irodalmi Magazin egyik értéke, hogy az anyaországtól távol élő magyar alkotókat is összetartja (Kanadától Szilágyságig).

Tagjai

[szerkesztés]

Más irodalmi portáloktól eltérően az alkotók ajánlásra vagy főszerkesztői meghívóval kerülhetnek be, a publikálás sem automatikus, a szerkesztők döntik el, hogy egy adott írás megüti-e a mércét. Szigorúan szerkesztett, ám a szerkesztők sokkal inkább segítik az alkotókat, mint kritizálják. A szerzők sok segítséget kapnak a szerkesztőktől írásaik csiszolásához, számos fiatal, mára beért, alkotó kezdte a publikálást a „Toronyban”.[3] Az egyik legkiegyensúlyozottabb és legigényesebb közösségi irodalmi portál, komoly archívumokkal.[2]

Az internetes irodalmi portál tagjai a világ minden pontjáról bejelentkezhetnek és küldhetik írásaikat. Több mint 600 nyilvántartott tagjuk van, 27-en már magasabbról figyelik a toronylakókat – ahogy az alapító is.[4] Az itt publikáló szerzők közül sokaknak jelent meg önálló kötetük, s öt (2007, 2009, 2010, 2014, 2016) 7torony-antológia is napvilágot látott.[5] A Vitéz Ferenc[6] által szerkesztett Néző Pont irodalmi folyóirat minden száma digitalizálva van az MTA könyvtárban.[7] Abban rendszeresen megjelennek 7torony-szerzők művei.

A Héttorony Találkozók

[szerkesztés]

A "héttornyosok" korábban évente kétszer,[1] az utóbbi években 7Torony Találkozó[8] néven rendeznek találkozókat az ország más-más városaiban, ahol az alkotók egy felolvasóest keretében az online műhelyen kívül is megmutatják alkotásaikat.[3] A toronytalálkozókat Verő László indította el 2006 szeptemberében, és azóta sok felolvasóesetet rendeztek az ország legkülönbözőbb helyszínein (Budapest - Verő-kert, Győr, Debrecen, Szeged, Komárom, Kecel, Gödöllő, Baja, Nyíregyháza, stb).[5] A 2017-es találkozót november 9–én rendezték, szervezője a szegedi Jagos István Róbert és Kovács Ágnes volt, amelynek programjában a szerzők felolvasták műveiket és átadásra került a Verő László-díj.[3]

A Verő László-díj

[szerkesztés]

Az irodalmi magazin alapítójának emlékére minden évben, líra, próza és posztumusz kategóriában, Verő László-díj (emlékérem) kerül átadásra.[9]

Verő László-díjasok

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. a b 7torony-est Baján. montazsmagazin.hu, 2012. október 7. (Hozzáférés: 2018. március 1.)
  2. a b Héttorony online irodalmi magazin. ArtLinkCenter. (Hozzáférés: 2018. március 1.)
  3. a b c KIK Műhely – Új civil társaság a szegedi fiatalok közösségéért. szegedma, 2017. szeptember 7. (Hozzáférés: 2018. március 1.)
  4. A 7torony tagjai. [2018. március 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. március 1.)
  5. a b (2014. február) „Vendég:A Héttorony Irodalmi Magazin”. Néző Pont IX (55), 5–15. o. 
  6. Vitéz Ferenc”, Magyar Írószövetség, 2016. július 22. (Hozzáférés: 2018. március 2.) (hu-HU nyelvű) 
  7. Néző pont (magyar nyelven). epa.oszk.hu. (Hozzáférés: 2018. március 2.)
  8. Héttorony találkozó és irodalmi est (magyar nyelven). www.facebook.com. (Hozzáférés: 2018. március 2.)
  9. Héttorony - Pápay Aranka - Emlékeztető az eddigi Verő László díjasainkra. www.7torony.hu. [2018. február 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. február 28.)
  10. A Héttorony irodalmi magazin zenés felolvasóestje. muvesz-vilag.hu. (Hozzáférés: 2018. március 2.)
  11. Kisslaki László | Kéthelyért Egyesület (magyar nyelven). www.kethelyert.hu. (Hozzáférés: 2018. március 3.)
  12. Hetedhéthatár | Kisslaki László (hu-HU nyelven). hetedhethatar.hu. (Hozzáférés: 2018. március 3.)
  13. Pápay Aranka regényíró, aki daccal, szívvel, kerekesszékben éli mindennapjait”, Montázsmagazin, 2013. november 26. (Hozzáférés: 2018. március 3.) (hu-HU nyelvű) 
  14. Magyarul Bábelben - irodalmi antológia :: Rossner Roberto oldala, Magyar Fordítások Angol nyelvről (magyar nyelven). www.magyarulbabelben.net. (Hozzáférés: 2018. március 3.)
  15. (2012. október 20.) „Nagy Horváth Ilona a Pax TV Kortárs Költők c. műsorában”. [2018. március 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. március 2.) 
  16. Bige Szabolcs Csaba alkotásai | ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza (magyar nyelven). www.artpresszo.hu. (Hozzáférés: 2018. március 3.)
  17. Magyarul Bábelben - irodalmi antológia :: Koosán Ildikó oldala, Magyar életrajz (magyar nyelven). www.magyarulbabelben.net. (Hozzáférés: 2018. március 3.)
  18. Tumpeck György költő Kanadában él - Montázsmagazin”, Montázsmagazin, 2015. február 10. (Hozzáférés: 2018. március 3.) (hu-HU nyelvű) 
  19. Fitó Ica írásai / Csendhangok. csendhangok.blogspot.hu. (Hozzáférés: 2018. március 3.)
  20. kikoto, dokk, irodalmi: DOKK - Bátai Tibor. dokk.hu. (Hozzáférés: 2018. március 3.)
  21. Zajácz Edina (hu-HU nyelven). ahetedik.hu. [2018. március 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. március 3.)
  22. Thököly Vajk - Előadások. www.magyarvagyok.hu. (Hozzáférés: 2018. március 3.)
  23. Életútinterjú Bányai Tamás íróval, költővel, aki Amerikából tért vissza Magyarországra - Montázsmagazin”, Montázsmagazin, 2016. november 12. (Hozzáférés: 2018. március 3.) (hu-HU nyelvű) 
  24. User, Super: Arcél önvallomással – Beszélgetés Jagos István Róbert költővel (hu-HU nyelven). www.szozat.org. (Hozzáférés: 2018. március 3.)

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]