Ugrás a tartalomhoz

2011–2012-es jemeni forradalom

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(2011-es jemeni felkelés szócikkből átirányítva)
2011–2012-es jemeni felkelés
Arab tavasz
Ellenzéki tüntetők Szanaa utcáin
Ellenzéki tüntetők Szanaa utcáin
Dátum2011. február 3.–2012. február 27.
HelyszínJemen
Casus belliAli Abdullah Száleh diktatórikus rendszere elleni lázadás
EredménySzáleh elnök távozott a hatalomból.
Harcoló felek
ellenzéki tüntetők, átállt katonák, ellenzéki törzsek Jemen kormánya
Parancsnokok
Szadik al-Ahmar
Ali Mohszen al-Ahmar		Ali Abdullah Száleh
Ahmed Száleh
Haderők
ismeretlenismeretlen
Veszteségek
bizonytalanbizonytalan
Összesen mintegy 2000 fő vesztette életét.
A Wikimédia Commons tartalmaz 2011–2012-es jemeni forradalom témájú médiaállományokat.
2011-es jemeni felkelés
Sablon:A 2011-es jemeni felkelés
Jemen az arab világban, az Arab-félsziget déli felén, az Arab-tenger partján.

A 2011–2012-es jemeni tüntetések a tunéziai felkelés után, a fiatalok forradalmával[1] és más megmozdulásokkal egyszerre kirobbanó megmozdulás 2011-ben. A résztvevők egyszerre tüntettek az alkotmány tervezett módosítása, a munkanélküliség, a gazdasági helyzet[2] és a korrupció ellen.[3] Végső követelésük Ali Abdullah Száleh elnök lemondása lett.[4][5][3]

Január 27-én Szanaában több mint 16 000 tüntető vett részt egy megmozduláson.[6] Tavakkul Karmán február 3-ra meghirdette a düh napját.[7]

Előzmények

[szerkesztés]

Jemenben az egyik legalacsonyabb az emberi fejlettségi index értéke az arab országok között.

Jemennek akkoriban gondjai voltak az al-Káida Arab-félszigeten tevékenykedő szárnyával.[8] A problémát tovább nehezíti, hogy a déli országrész el akar szakadni. (Az országnak ebből a részéből származik Oszáma bin Láden.) A felkelők az egykori Dél-Jement akarják újból létrehozni. Mindezen felül az ország északi részén a függetlenedni vágyó síita hútik lázadoznak.

Ali Abdullah Száleh 32 éve Jemen elnöke.

Ali Abdullah Száleh már több mint 30 éve az ország első embere.[1] Sokak szerint fiát, Ahmed Száleht választotta ki, hogy halála után ő kövesse az ország élén.[9] Az ország majdnem felének napi legfeljebb 2 dollárból kell megélnie. A lakosság egyharmada krónikus éhségtől szenved.[10] Jemen a Transparency International korrupciós listáján a 146. legtisztább ország helyét foglalja el.[11] A kormányzat gyengeségét mérő listán 2010-ben a15. helyen volt.[12]

Jelenleg a parlament előtt fekszik egy javaslat, mely az ország alkotmányát kívánja módosítani. Az ellenzék ez ellen hevesen tiltakozik. A tervezet értelmében Saleh élete végéig betölthetné az elnöki posztot. Sürgette az ellenzéket, hogy vegyenek részt az április 27-re tervezett választásokon. Ezzel el lehetnek kerülni a politikai öngyilkosságot.

A hatalmon lévő parlament mandátumát az ellenzék és a Általános Nemzeti Kongresszus egyetértésével 2009. februárban két évvel meghosszabbították. A megállapodás értelmében ezalatt kidolgoznak egy folyamatot, melynek a végére az elnöki rendszerből egy arányos képviseletre alapuló irányítási szisztémát vezetnek be. Ennek érdekében azonban még mindig nem tettek semmit.[13]

A rózsaszín szín

[szerkesztés]

A jemeni tüntetők a jázminos forradalomra emlékezve és békés szándékukat kifejezve rózsaszín szalagot hordtak.[10] Shawki al-Qadi, törvényalkotó, az ellenzék egyik vezére azt mondta a színről, hogy ezzel a szeretetet és a békességet akarják jelképezni.[14]A rózsaszín szalagok túlsúlya a megmozdulás szervezettségét is megmutatta.[14]

Tüntetések

[szerkesztés]

Január közepén

[szerkesztés]

2011. január közepétől több ezer jemeni tüntetett Szanaa utcáin.[13][15][2] a kormány ellen,[5] Ezeknél még keményebbnek számítottak az ország déli részén érzékelhető megmozdulások.[5] Ezek a tüntetések az első komoly fellépések, melyek kikezdik Ali Abdullah Száleh elnök hatalmát.[4] A tüntetők leggyakrabban az elűzött tunéziai elnökhöz, Zín el-Ábidín ben Alihoz hasonlítják, és a korrupcióra,[3] valamint az elmaradt jemeni gazdaságra[4] utalnak. Jemen északi és déli részén is tüntettek. Leginkább az ellen vonultak az utcákra, hogy tiltakozzanak a kormány alkotmánymódosító javaslata, a munkanélküliség és a gazdasági helyzet ellen.[2] Január 20-án több ezren tüntettek Taizz kormányzóság központjában.[2] Ádenben 18-án, 19-én és 20-án is voltak megmozdulások.[15][2] Adenben kerekeket gyújtogattak, utakat zártak el, és legalább heten megsebesültek.[15] Szanaában január 20-án csillapodott a tüntetések hevessége.[2]Két tüntető megjelent a főváros egyetemén, és eg transzparenst lógattak ki. Azon a következő szöveg szerepelt: „Menj el, mielőtt téged küldenek el.” Ezt a Reuters úgy értelmezte, mint a Salehhez hasonló autokrata arab vezetők ellen irányuló kritikát.[2]

Január 27. óta

[szerkesztés]

Január 27-én Szanaa utcáit legalább 16 000 tüntető lepte el,[6] akik közül legalább 10 000 az egyetem hallgatója volt.[6]

Miután a kormány bejelentette, hogy milyen politikai reformokra szánta el magát, a tüntetők kijelentették, hogy ezek nem elégségesek. Ezek miatt Saleh és fia még időtlen időkig az ország élén maradhat.[16] A tüntetők sokkal inkább reformokat, és nem egy Tunéziábn lejátszódott forradalomhoz hasonló eseménysorozatot akartak.[17] Egy jemeni újságíró a következőket mondta: "Ezek a megmozdulások az egyiptomival ellentétben nem spontán tömeges csoportosulások voltak, és elsődleges céljuk nem Saleh megbuktatása volt. Ez csak az áprilisi jemeni parlamenti választások előtt lezajló kampány utolsó fordulója."[10]

Január 29-én Szanaában a tüntetők Saleh távozását követelték. A következőt skandálták: „Takarodj Ali, takarodj!” és „Először Tunézia, aztán Egyiptom, majd pedig Jemen!” Ezután civil ruhás rendőrök támadtak a tüntetőkre. Sérülésekről nem érkezett jelentés. Tavakkul Karmán, az Iszláh Párt egyik vezetője arról számolt be, hogy a biztonsági erők egyik embere tőrrel támadt rá, de a tüntetőknek sikerült megfékezniük. Hozzátette: "Egész addig folytatjuk, míg meg nem dől Ali Abdullah Saleh rendszere. Délen a Déli Mozgalom, északon a síita húszi felkelők, a parlamentben pedig az ellenzék követel változásokat." Február 3-ra meghirdette a düh napját.[7]

Február 3. – a "düh napja"

[szerkesztés]

Karman február 3-ra meghirdette a "düh napját."[7] A Xinhua News értesülései szerint a szervezőknek az volt a célja, hogy egymillió ember vonuljon fel Szanaában a tüntetésen.[18] Február 2-án a belügyminiszter bejelentette, hogy a tervezett tüntetések előtt jelentős mértékben megemelik a helyszínen a biztonsági erők létszámát, ugyanakkor az elnök pedig bejelentette, hogy nem indul a 2013-as elnökválasztáson, így próbálva meg elejét venni a tüntetéseknek.[19] Így akarták távol tartani a fegyvereket, és ezzel akarták megakadályozni, hogy a nagyobb városokban gyanús alakok férkőzzenek a tömegbe.[18]

A jelentések szerint legfeljebb 20 000 ember vett részt a megmozdulásokon Szanaában.[20] A helyszín felé azonban több tízezer kormánypárti közeledett, így meg kellett változtatni a tüntetés helyszínét.[21][22] Adenben a biztonsági erők feloszlattak egy tüntetést. Állítólag könnygázt és éles lőszert is bevetettek. Mohammed al-Sabri, a Közös Front vezetője Saleh feloszlatási kísérletét elfogadhatatlannak nevezte, Hozzátette, hogy a csoport meg fogja vitatni az elnök bejelentését.[23] Az Al Jazeera szerint másnap nagyon megnövelték Jemenen a biztonsági készenlétet.

Tüntetések februárban

[szerkesztés]

Február 12-én újabb kormányellenes tüntetésekre került sor, de ugyanakkor a kormánypártiak is az utcára vonultak, így a demonstráció összecsapásba torkollott. A kormánypárti tüntetők botokkal és késekkel megfutamították az ellenzéki tüntetőket.[24]

Február 16-án ismét összecsaptak a két tábor tüntetői, az összecsapásnak a rendőrség gumibotokkal és könnygázzal vetett véget. A jemeni parlament egyik ellenzéki képviselője is megsérült, amikor kormánypárti tüntetők megkísérelték megölni.[25] Február 18-ra összesen öten vesztették életüket az összecsapások során.[26] Február 21-re a halálos áldozatok száma már 12-re emelkedett, többségüket a dél-jemeni Ádenben ölték meg. Időközben Ali Abdullah Száleh elnök visszavonta ígéretét, mely szerint nem indul újra a 2013-as elnökválasztáson.[27]

Tüntetések márciusban

[szerkesztés]

Március 13-án a rendfenntartók éles lőszert és könnygázt használva támadtak a kormányellenes tüntetőkre, több száz ember megsebesült és legkevesebb 31-en meghaltak. A tüntetések hatására az elnök szükségállapotot hirdetett.[28] Mikor Száleh elnök március 20-án az egész kormányt menesztette, másnap egy jemeni tábornok, Ali Mohszen al-Ahmar, az egyik páncélos hadosztály parancsnoka televíziós beszédben közölte, hogy átáll a tüntetők oldalára.[29] Erre a hírre az elnök fia tankokat vezényeltetett a legfontosabb kormányzati épületek megvédésére. Számos befolyásos politikus, diplomata és üzletember is átállt az ellenzék oldalára.[30]

Száleh elnök azt üzente al-Ahmar tábornoknak, hogy nem hagyja katonai puccsal megdönteni az uralmát, puccskísérlet esetén "véres polgárháború lesz" – jelentette ki.[31] Az újabb tüntetések hatására kijelentette, hogy csak akkor hajlandó átadni a hatalmat, ha biztosítottnak látja a békés átmenetet.[32]

Tüntetések áprilisban

[szerkesztés]
Tüntetők áprilisban Szanaa utcáin.

Az Öböl Menti Együttműködési Tanács kidolgozott egy béketervet, amelynek értelmében az elnök lemondása esetén mentesülne a felelősségre vonás alól. A tüntetők azonban a béketerv elleni tiltakozásként több nagyvárosban is az utcára vonultak. A rendfenntartók ismét éles lőszerrel támadtak a tüntetőkre, sokan megsebesültek, a fővárosban pedig nyolcan életüket vesztették.[33]

Május 18.

[szerkesztés]

Május 18-án az a hír járta be a világot, hogy megállapodott az államfő az ellenzékkel, hogy egy hónapon belül átadja a hatalmat, de addig nem mond le. Nem sokkal ezután azonban meggondolta magát és mégsem írta alá a megállapodást.[34]

A "szanaa-i csata"

[szerkesztés]

Az egyik legerősebb jemeni törzs, a Hasid az elnök ellenzékének oldalára állt, ezért Száleh katonai lépéseket foganasított vele szemben. Ezzel kivívta a törzs fegyvereseinek támadását, akiknek az oldalára állt Ali Mohszen al-Ahmar tábornok is katonáival együtt. A lázadók heves harcok eredményeként több kormányzati épületet is elfoglaltak a fővárosban. A közel 120 halálos áldozatot követelő, öt napig tartó harcnak május 28-án fegyverszüneti szerződés vetett véget, amelynek értelmében a harcosok kivonultak az általuk megszállt kormányzati épületekből, de a város egy része továbbra is ellenőrzésük alatt marad.[35]

Május 30-án a rendfenntartók Taizz városban a tüntető tömegbe lőttek, 20 ember halálát okozva. Erre válaszul a Hasid törzs felmondta a fegyverszüneti megállapodást és újra támadásba lépett. A lázadók rakétákat és aknagránátokat lőttek ki több kormányépületre is.[36] Az elnöki rezidenciát is lőni kezdték tüzérségi lövedékekkel a támadásban az elnök is megsebesült és a Védelmi Minisztérium kórházába került,[37] majd Szaúd-Arábiába vitték kezelésre, innen szeptember 23-án tért vissza. Hazatértével felerősödött a polgárháború kitörésének esélye.[38] Hazatérését követően, szeptember 24-én a kormányerők rátámadtak az ellenzéki tüntetők sátorvárosára és 17 embert megöltek, további 55-t megsebesítettek.[39]

Az elnök hazatérése után

[szerkesztés]

Súlyos harcok törtek ki szeptember 29-én a fővárosban, az Ahmed Száleh vezette Köztársasági Gárda és a tüntetők oldalára állt Ali Mohszen al-Ahmar egységei között. A harcoknak, melyek során ágyúkat is bevetnek a szembenálló felek, már több halálos áldozata és legalább egy tucatnyi sebesültje van.[40]

Száleh elnök bejelentette, hogy ígéretével ellentétben a választások után sem távozik a hatalomból, amennyiben az ellenzék is indulhat a választásokon, egyúttal polgárháborúra is figyelmeztetett, amennyiben az ellenzék továbbra sem hagy fel a lázadással. Időközben az összecsapások is tartanak tovább az ellenzéki harcosok és a kormányerők közt, már legkevesebb 170-en haltak meg.[41]

Október 15-én Száleh elnök már sokadjára megígérte lemondását, de csak a választások után. Az ENSZ különmegbízottja, Dzsamal Benomar azonban az elnök azonnali lemondását akarja elérni.[42]

November 23-án Száleh elnök Rijádba utazott, ahol a várakozások szerint alá fog írni egy tervezetet hatalma békés átadásáról, amelyet az Öbölmenti Együttműködési Tanács dolgozott ki. Rögtön az elnök távozása után ismét kitörtek az utcai harcok a felkelő csapatok és a Köztársasági Gárda között.[43]

Száleh lemondása

[szerkesztés]

Száleh elnök végül november 23-án este aláírta a lemondásáról szóló dokumentumot, habár még kilencven napig megtarthatja tiszteletbeli elnöki címét, anélkül, hogy majdani utódja döntéseire befolyása lenne. A volt elnök már nem is tér vissza Jemenbe, hanem az Egyesült Államokba utazik, ahol gyógykezelést fog kapni, a hatalmat ideiglenes hatállyal eddigi alelnöke, Abbed Rabbo Manszúr Hádi veszi át.

A megállapodással azonban sem a kormány támogatói, sem az ellenzék nagy része nem ért egyet, az utóbbiak azért, mert szerintük az alku lehetővé teszi a rendszer prominens figuráinak a hatalmon maradását, emiatt újabb tömegtüntetéseket terveznek.[44] November 26-án újabb összecsapásokra került sor a kormányhadsereg és a lázadó csapatok között a fővárosban, a szemben álló felek gépfegyverekkel és aknavetőkkel lőtték egymást. Szintén a nap folyamán több jemeni nagyvárosban is tüntettek a lemondott elnök felelősségre vonása végett.[45]

December 1-jén éjjel a jemeni kormányhadsereg támadást indított az ellenzék kezén levő Taizz város ellen. A harcokban reggelig legkevesebb 5-en vesztették életüket.[46] December 4-re a halálos áldozatok száma már 30 fölé emelkedett, miközben az ostrom változatlan hevességgel tartott tovább. A kormányerők harckocsikkal, ágyúkkal és rakétákkal lövik a város ellenzékiek kezén levő negyedeit, akik nagyrészt könnyű fegyverekkel próbálják viszonozni a tüzet.[47]

December 10-én nemzeti egységkormány alakult az ellenzék által jelölt, de független Mohamed Bászindva vezetésével. A kormány feladatának tűzte ki az ország átvezetését a fegyveres konfliktusból egy békés, gazdaságilag fejlődő társadalom irányába.[48] December 24-én a Száleh bíróság elé állítását követelő tömegre a Köztársasági Gárda alakulatai támadtak, éles lőszert, könnygázt és vízágyút bevetve. Az összecsapásban 9-en meghaltak, több mint 90-en megsebesültek.[49]

2012 januárjára az ország nagy részében fellángoltak a tüntetések és sztrájkok, az emberek a régi hatalom kulcsfiguráinak lemondását követelték. Január 24-én négy katonai légi támaszpontra is kiterjedt a lázadás, a tüntető katonák páncélozott járművekkel zárták el a légi támaszpontok kifutóit, a volt elnök fivérének, Mohamed Száleh vezérőrnagynak a lemondását követelve, aki jelenleg a légierő főparancsnoka.[50]

Ellenzéki stratégiák

[szerkesztés]

A hallgatók és az emberi jogi aktivisták nem értenek egyet a politikai pártokkal, hogy milyen taktikát kövessenek a jemeni politikai változások levezénylése közben. Vannak olyan pártok, melyek Saleh vezetése alatt akarnak politikai reformokat bevezetni, mg mások a régió eseményeinek akarnak utat nyitni ebben az országban is.[51] Khaled al-Anesi, a tüntetések szervezésében részt vevő jogász a következőket mondta: "Jemenben egyszerre van társadalmi és politikai mozgalom is ebben a témában. A politikai pártok azonban nem támogatják a szervezetlen politikai mozgalmakat. Ezek a szerveződések még gyengék és kezdetlegesek."[51]

Letartóztatások és nyomásgyakorlás

[szerkesztés]

A jemeni biztonsági erők letartóztatták Tawakul Karmant, a szanaai két hallgatói szervezet vezetőjét. Ezek a csoportok Saleh eltávolítását támogatták. Férje semmit nem tudott arról, hogy merre tartják fogva. A Szanaai Egyetem előtt is több százan álltak neki tüntetni. Január 24-én a foglyot feltételesen szabadlábra helyezték.[52]

Az újságírók védelmében szervezett bizottság szerint a jemeni újságíróknak nagyon sok zaklatást kell elviselniük.[53]

Reakciók

[szerkesztés]

Belföldön

[szerkesztés]

Mutaher al-Maszri belügyminiszter azt mondta, "Jemen nem Tunézia."[54]

Mohammed al-Sabry, a legnagyobb ellenzéki erő, a Jemeni Reformkongresszus vezetője azt mondta: "Alkotmányos változásokat akarunk, de nem olyanokat, melyekkel valaki örökké a hatalom csúcsán maradhat, és et még tovább is örökítheti a gyermekeire."[2]

Külföldön

[szerkesztés]
  • USA Hillary Clinton külügyminiszter jemeni látogatása alatt úgy nyilatkozott, hogy nem csak az USA s Jemen közti katonai együttműködésről akar tárgyalni, hanem olyan összefüggő stratégiát akar kidolgozni, mellyel meg lehetne oldani azokat a problémákat, melyekkel Jemennek szembe kell néznie. "Jemen tudatában van annak, mekkora fenyegetést jelent a számára az al-Káida arab-félszigeti szárnya, és megértette, hogy szükség van egy széles körő, terrorizmusellenes összefogásra. Ugyanakkor kiegyensúlyozottan kell Jement kell kezelnünk, melybe éppúgy beletartozik a társadalmi, a gazdasági és politikai segítségnyújtás is. Az al-Káida mindenki számára közös ellenséget jelent. Nemcsak a rövid távú veszélyekkel, hanem a hosszú távú kihívásokkal is szembe kell néznünk.” Jövőképében egy egységes, stabil, demokratikus és reményteli Jement vizionált. Ebben az országban a civil társadalom kifejtheti véleményeit, de az al-Káida nem.[55] Philip Crowley, a külügyminisztérium szóvivője kijelentette, hogy az USA kormánya támogatja a jemeniek szabad véleménynyilvánítását.[56]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ a b „Yemen protests: Thousands call on president to leave”, BBC News, 2011. január 27. 
  2. ↑ a b c d e f g h „Protests erupt in Yemen, president offers reform”, Reuters, 2011. január 11.. [2011. január 20-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2011. január 20.) 
  3. ↑ a b c „Yemen protests: 'People are fed up with corruption'”, BBC News, 2011. január 27. 
  4. ↑ a b c „Yemen protests urge leader's exit”, Aljazeera, 2011. január 23. 
  5. ↑ a b c BAKRI, NADA. „Thousands in Yemen Protest Against the Government”, The New York Times, 2011. január 27. 
  6. ↑ a b c „Yemenis in anti-president protest”, Irish Times, 2011. január 27.. [2012. december 4-i dátummal az eredetiből archiválva] 
  7. ↑ a b c „New protests erupt in Yemen”, Al Jazeera, 2011. január 29.. [2011. január 31-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2011. január 30.) 
  8. ↑ „Yemen protests demand president's ouster”, The Associated Press/CBC News, 2011. január 27. 
  9. ↑ Fielding-Smith, Abigail. „Yemenis call for an end to Saleh regime”, Financial Times, 2011. január 27. 
  10. ↑ a b c Finn, Tom. „Yemenis take to the streets calling for President Saleh to step down”, guardian.co.uk, 2011. január 27. 
  11. ↑ 2010 Corruption Perceptions Index. Transparency International, 2010 [2018. december 26-i dátummal az eredetiből archiválva].
  12. ↑ Failed States Index Scores 2010. Fund for Peace, 2010 [2010. július 3-i dátummal az eredetiből archiválva].
  13. ↑ a b http://english.aljazeera.net/news/middleeast/2011/01/2011129112626339573.html
  14. ↑ a b Bakri, Nada. „Yemen’s Opposition Goes to Code Pink”, The New York Times, 2011. január 27. 
  15. ↑ a b c „Seven people wounded in Aden province”, emen Post, 2011. január 20.. [2011. január 20-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2011. január 20.) 
  16. ↑ Ghobari, Mohammed. „Protests erupt in Yemen, president offers reform”, Reuters, 2011. január 20. 
  17. ↑ Kasinof, Laura. „Are Yemen's protests going to bring another revolution?”, The Christian Science Monitor, 2011. január 27. 
  18. ↑ a b „Yemen reinforces forces around capital amid fear of protest escalation”, Xinhua News, 2011. február 2.. [2011. február 2-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2011. február 2.) 
  19. ↑ http://www.origo.hu/nagyvilag/20110202-a-jemeni-elnok-nem-indul-a-2013as-valasztason.html
  20. ↑ Daragahi, Borzou: Yemen, Middle East: Tens of thousands stage rival rallies in Yemen. latimes.com. [2012. szeptember 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. február 4.)
  21. ↑ Saleh partisans take over Yemen protest site - Oneindia News. News.oneindia.in. (Hozzáférés: 2011. február 4.)
  22. ↑ Lina Sinjab: BBC News - Yemen protests: 20,000 call for President Saleh to go. Bbc.co.uk, 2011. január 29. (Hozzáférés: 2011. február 4.)
  23. ↑ Opposing protesters rally in Yemen - Middle East. Al Jazeera English. (Hozzáférés: 2011. február 4.)
  24. ↑ http://www.origo.hu/nagyvilag/20110212-algeriaban-es-jemenben-szetzavartak-az-elnokellenes-tuntetoket.html
  25. ↑ http://www.origo.hu/nagyvilag/20110216-egy-ellenzeki-politikus-is-megserult-a-jemeni-tuntetesen.html
  26. ↑ http://www.origo.hu/nagyvilag/20110218-mar-ot-halottja-van-a-jemeni-zavargasoknak.html
  27. ↑ http://www.origo.hu/nagyvilag/20110221-tuntetok-haltak-meg-jemenben-es-irakban.html
  28. ↑ http://www.origo.hu/nagyvilag/20110318-szuksegallapotot-hirdettek-ki-jemenben.html
  29. ↑ http://www.origo.hu/nagyvilag/20110321-atallt-egy-jemeni-tabornok-az-ellenzekhez.html
  30. ↑ http://www.origo.hu/nagyvilag/20110321-tankokkal-oldanak-meg-az-atallt-tabornok-gondjat-jemenben.html
  31. ↑ http://www.origo.hu/nagyvilag/20110323-sziria-jemen-bahrein-libia-arnyekaban-sulyosbodnak-az-arab-forradalmak.html
  32. ↑ http://www.origo.hu/nagyvilag/20110326-elmaradt-a-jemeni-megoldas-meg-marad-az-elnok.html
  33. ↑ http://www.origo.hu/nagyvilag/20110427-tuntetoket-lottek-le-jemenben-a-biztonsagi-erok.html
  34. ↑ nem mond le az elnök
  35. ↑ http://www.origo.hu/nagyvilag/20110529-tuzszunetet-kotottek-a-harcolo-felek-jemenben.html
  36. ↑ http://www.hirtv.hu/kulfold/?article_hid=380361[halott link]
  37. ↑ http://www.hirtv.hu/kulfold/?article_hid=381017[halott link]
  38. ↑ http://www.origo.hu/nagyvilag/20110923-visszatert-hazajaba-a-jemeni-elnok-a-fovarosban-kiujultak-a-harcok.html
  39. ↑ Archivált másolat. [2011. szeptember 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. szeptember 25.)
  40. ↑ http://www.hirtv.hu/kulfold/?article_hid=400397[halott link]
  41. ↑ http://www.hirtv.hu/kulfold/?article_hid=400546[halott link]
  42. ↑ http://www.origo.hu/nagyvilag/20111115-arab-forrongasok-jemen-szaleh-elnok-kesz-tavozni-de-nem-most.html
  43. ↑ Archivált másolat. [2015. február 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. november 23.)
  44. ↑ http://www.origo.hu/nagyvilag/20111123-a-jemeni-elnok-alairta-a-megallapodast-a-hatalom-atadasarol.html
  45. ↑ Archivált másolat. [2018. április 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. november 26.)
  46. ↑ Archivált másolat. [2011. december 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. december 1.)
  47. ↑ Archivált másolat. [2012. június 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. december 4.)
  48. ↑ http://www.origo.hu/nagyvilag/20111210-letette-az-eskut-a-jemeni-egysegkormany.html
  49. ↑ Archivált másolat. [2018. április 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. december 25.)
  50. ↑ Archivált másolat. [2018. április 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. január 23.)
  51. ↑ a b Raghavan, Sudarsan. „In Yemen, calls for revolution but many hurdles (page 1)”, Washington Post, 2011. január 30.. [2011. január 30-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2011. január 30.) , Raghavan, Sudarsan. „In Yemen, calls for revolution but many hurdles (page 2)”, Washington Post, 2011. január 30.. [2011. január 30-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2011. január 30.) 
  52. ↑ http://english.aljazeera.net/news/middleeast/2011/01/2011129112626339573.html
  53. ↑ http://cpj.org/2011/01/attacks-on-journalists-in-yemen-sudan-amid-street.php
  54. ↑ „Yemen isn't Tunisia, government says”, United Press International, 2011. január 27. 
  55. ↑ http://www.almanar.com.lb/newssite/NewsDetails.aspx?id=169704&language=en[halott link]
  56. ↑ „US backs Yemeni right to protest”, Agence France-Presse, 2011. január 27.. [2013. április 11-i dátummal az eredetiből archiválva] 

További információk

[szerkesztés]
Commons:Category:2011-2012 Yemeni revolution
A Wikimédia Commons tartalmaz 2011–2012-es jemeni forradalom témájú médiaállományokat.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=2011–2012-es_jemeni_forradalom&oldid=27362462”