Polgármester-választások Csévharaszton
|
1990 és 2019 között nyolc polgármester-választást tartottak Csévharaszton.
A választásokon 2014-ig, hét egymás követő választáson Mocsáry Balázs nyerte el a szavazók többségének bizalmát. 2019 ősze óta Pulisch József a község első embere.
A részvételi hajlandóság 35% és 55% körül szóródott.
Csévharaszt képviselő-testületének a létszáma 2010-ig 9 fő volt, azóta a testület 6 főből áll.
Háttér
[szerkesztés]A kétezer fős település Pest vármegyében található. A község 1950-ben jött létre, az addig Nyáregyházához tartozó területekből. Létrejöttekor a Pusztacsév nevet kapta, a Csévharaszt nevet 1951-től viseli.[1] Kezdetektől fogva a Monori járáshoz tartozott (a rendszerváltás előtt a Monori nagyközségkörnyékhez, 1994 után pedig a Monori kistérséghez).
1973 és 1989 között a szomszédos községgel, Vasaddal együtt alkotott közös tanácsot, melynek székhelye Vasadon volt. A közös tanács elnöke 1985-től Magda Gyula, a csévharaszti elöljáróság vezetője pedig Kovács György volt.[2]
1990. január 1-től újra önállóan igazgathatja magát a település. Az önállóvá vált község tanácselnöke Mocsáry Balázs lett.[3]
Alapadatok
[szerkesztés]Év | Jelöltek | Részvétel |
---|---|---|
1994 | 1 | 37% |
1998 | 3 | 40% |
2002 | 2 | 55% |
2006 | 2 | 49% |
2010 | 2 | 46% |
2014 | 4 | 44% |
2019 | 2 | 39% |
|
A grafikon jelenleg technikai problémák miatt nem áll rendelkezésre. |
A település lakóinak a száma 1 500 és 2 000 körül mozgott a rendszerváltás utáni negyedszázadban.
A község lélekszámából fakadóan a képviselő-testület létszáma előbb 9 fős volt, majd a 2010-es önkormányzati reformot követően 6 fős lett.
Jellemzően több jelölt szállt versenybe a polgármesteri tisztségért, a hivatalban lévő vezető pedig egy kivételével minden választáson rajtvonalhoz állt.
Az átlagos részvételi hajlandóság 45% körül mozgott, de igen nagy kilengésekkel: 1994-ben 37% alatt maradt, míg 2002-ben 55% fölé emelkedett a választói kedv. (Az 1990-es választásokról nem állnak rendelkezésre részletes adatok.)
Időközi polgármester-választásra nem került sor.[4]
Alapadatok (1990–2024)[5][6] | |||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Év | Nap | Lakók[7] | Választó- jogosult |
Szavazó | Részvétel | ||||||
száma | +/– | ||||||||||
1990 | szept.30. | 1 518 | (nincs adat) | ||||||||
1994 | dec.11. | 1 590 | +72 | 1 187 | 438 | 36,9% | |||||
1998 | okt.18. | 1 716 | +126 | 1 318 | 523 | 39,7% | |||||
2002 | okt.20. | 1 896 | +180 | 1 409 | 779 | 55,3% | |||||
2006 | okt.1. | 1 927 | +31 | 1 453 | 710 | 48,9% | |||||
2010 | okt.3. | 1 996 | +69 | 1 563 | 719 | 46,0% | |||||
2014 | okt.12. | 1 968 | –28 | 1 601 | 703 | 43,9% | |||||
2019 | okt.13. | 2 031 | +63 | 1 684 | 651 | 38,7% |
Választások
[szerkesztés]
| ||||||
Jelölt | Szavazat | |||||
---|---|---|---|---|---|---|
Mocsáry Balázs – |
n.a. | n.a. | ||||
további jelöltekről nincs elérhető adat[8] | ||||||
| ||||||
Jelölt | Szavazat | |||||
---|---|---|---|---|---|---|
Mocsáry Balázs – |
426 | 100% | ||||
| ||||||
Jelölt | Szavazat | |||||
---|---|---|---|---|---|---|
Mocsáry Balázs – |
350 | 67,3% | ||||
Manulek József – |
116 | 22,3% | ||||
Rendek Sándor – |
54 | 10,4% | ||||
| ||||||
Jelölt | Szavazat | |||||
---|---|---|---|---|---|---|
Mocsáry Balázs – |
551 | 71,8% | ||||
Fodor Imre – |
216 | 28,2% | ||||
| ||||||
Jelölt | Szavazat | |||||
---|---|---|---|---|---|---|
Mocsáry Balázs – |
453 | 64,8% | ||||
Fodor Imre – |
246 | 35,2% | ||||
| ||||||
Jelölt | Szavazat | |||||
---|---|---|---|---|---|---|
Mocsáry Balázs – |
484 | 67,8% | ||||
Oláh János – |
230 | 32,2% | ||||
| ||||||
Jelölt | Szavazat | |||||
---|---|---|---|---|---|---|
Mocsáry Balázs – |
314 | 45,4% | ||||
Varga Péter – |
193 | 27,9% | ||||
Manulek József – |
119 | 17,2% | ||||
Cseszlai Sándor – |
66 | 9,5% | ||||
| ||||||
Jelölt | Szavazat | |||||
---|---|---|---|---|---|---|
Pulisch József – |
478 | 74,0% | ||||
Varga Péter – |
168 | 26,0% | ||||
Áttekintő táblázat | |||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|
Év | Megválasztott polgármester | Szavazat | Előny a 2. előtt | ||||
név | szervezet | db | Érv.% | db | %[9] | ||
1990 | Mocsáry Balázs | – | (nincs adat) | ||||
1994 | Mocsáry Balázs | – | 426 | 100,0% | – | ||
1998 | Mocsáry Balázs | – | 350 | 67,3% | +234 | +45% | |
2002 | Mocsáry Balázs | – | 551 | 71,8% | +335 | +44% | |
2006 | Mocsáry Balázs | – | 453 | 64,8% | +207 | +30% | |
2010 | Mocsáry Balázs | – | 484 | 67,8% | +254 | +36% | |
2014 | Mocsáry Balázs | – | 314 | 45,4% | +121 | +17% | |
2019 | Pulisch József | – | 478 | 74,0% | +310 | +48% |
Kiegészítő adatok | |||||
---|---|---|---|---|---|
Év | jelöltek száma |
HL? | Rész- vétel |
Érvényes szavazat |
Érvény- telen |
1990 | n.a. | ✓ | (nincs adat) | ||
1994 | 1 | ✓ | 37% | 426 | 2,7% |
1998 | 3 | ✓ | 40% | 520 | 0,6% |
2002 | 2 | ✓ | 55% | 767 | 1,5% |
2006 | 2 | ✓ | 49% | 699 | 1,6% |
2010 | 2 | ✓ | 46% | 714 | 0,7% |
2014 | 4 | ✓ | 44% | 692 | 1,6% |
2019 | 2 | ✗ | 39% | 646 | 0,9% |
Összehasonlító tábla (1994 óta)[5] | ||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Év | Polgármester-jelölt | #. | Szavazat | |||||
név | szervezet | db | jogosultak arányában |
szavazók arányában |
érvényes szavazatok arányában | |||
1994 | Mocsáry Balázs | – | 1. | 426 | 35,9% | 97,3% | 100,0% | |
1998 | Mocsáry Balázs | – | 1. | 350 | 26,6% | 66,9% | 67,3% | |
Manulek József | – | 2. | 116 | 8,8% | 22,2% | 22,3% | ||
Rendek Sándor | – | 3. | 54 | 4,1% | 10,3% | 10,4% | ||
2002 | Mocsáry Balázs | – | 1. | 551 | 39,1% | 70,7% | 71,8% | |
Fodor Imre | – | 2. | 216 | 15,3% | 27,7% | 28,2% | ||
2006 | Mocsáry Balázs | – | 1. | 453 | 31,2% | 63,8% | 64,8% | |
Fodor Imre | – | 2. | 246 | 16,9% | 34,6% | 35,2% | ||
2010 | Mocsáry Balázs | – | 1. | 484 | 31,0% | 67,3% | 67,8% | |
Oláh János | – | 2. | 230 | 14,7% | 32,0% | 32,2% | ||
2014 | Mocsáry Balázs | – | 1. | 314 | 19,6% | 44,7% | 45,4% | |
Varga Péter | – | 2. | 193 | 12,1% | 27,5% | 27,9% | ||
Manulek József | – | 3. | 119 | 7,4% | 16,9% | 17,2% | ||
Cseszlai Sándor | – | 4. | 66 | 4,1% | 9,4% | 9,5% | ||
2019 | Pulisch József | – | 1. | 478 | 28,4% | 73,4% | 74,0% | |
Varga Péter | – | 2. | 168 | 10,0% | 25,8% | 26,0% |
Polgármesterek
[szerkesztés]1990–1994 | 1994–1998 | 1998–2002 | 2002–2006 | 2006–2010 | 2010–2014 | 2014–2019 | 2019–2024 |
---|---|---|---|---|---|---|---|
Mocsáry Balázs | Pulisch József | ||||||
– | – | ||||||
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Csévharaszt. Helységnévtár. Központi Statisztikai Hivatal. (Hozzáférés: 2018. május 30.)
- ↑ A közös tanácsról lásd: Településtörténet. Csévharaszt Önkormányzata. (Hozzáférés: 2018. május 30.); a tanács vezetéséről: „A helyi tanácsok, elöljáróságok tisztségviselői”, Pest Megyei Hírlap, 1985. július 6., 6. oldal (Hozzáférés: 2018. május 30.) .
- ↑ „Új tanácsapparátusok”, Pest Megyei Hírlap, 1990. január 11., 4. oldal (Hozzáférés: 2018. május 30.) .
- ↑ A rendelkezésre álló adatok szerint 1998 óta biztosan nem volt, a sajtóhírek között pedig 1998 előtti időközi választásra sem található utalás.
- ↑ a b Általában a választási eredményekkel kapcsolatban lásd: Választástörténet. Nemzeti Választási Iroda. (Hozzáférés: 2018. május 30.); konkrétan az egyes évek elérhetőek itt: 1994, 1998, 2002, 2006, 2010, 2014, [1]
- ↑ A részvételi adatok a polgármester-választási adatokból származnak. (Némi eltérés elképzelhető a képviselő-választások adataihoz képest.) Az 1994 és 2002 közötti jegyzőkönyvek esetében adatok (D) mezője mutatja a választójogosultak számát, az (F) mező a szavazók számát. Az érvényes szavaztatok száma az (J) mezőben szerepel. Az "érvénytelen / hiányzó" rovat a jegyzőkönyv (F) és (J) mezője különbségének felel meg. A 2006-os jegyzőkönyvek esetében a választójogosultak száma a (C), a szavazók száma az (E), az érvényesen szavazatok száma az (I) mezőben szerepel. A 2010-es jegyzőkönyvben sorrendben ugyanezek az adatok a (C), (E) és (H), a 2014-es jegyzőkönyvekben az (A), (B) és (G) mezőknek felelnek meg.
- ↑ A lakók száma az egyes években: 1990, 1994, 1998, 2002, 2006, 2010, 2014 – Választástörténet. Nemzeti Választási Iroda. (Hozzáférés: 2018. május 30.)
- ↑ Az 1990-es őszi önkormányzati választásokról nem állnak rendelkezésre hivatalos adatok, így a megyei napilap tudósítása alapján ismert a választás eredménye. „Ki lett a polgármester?”, Pest Megyei Hírlap, 1990. október 2., 2. oldal (Hozzáférés: 2018. május 30.)
- ↑ Az előny az érvényes szavazatok arányára vonatkozik. (A %-ban kifejezett adatok százalékpontot jelentenek.)