Ugrás a tartalomhoz

Szoftverágens

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Ágens szócikkből átirányítva)

Az ágensek, ágensarchitektúrák olyan mesterséges kreatúrák, mint például a robotok, amelyek programozható voltuk miatt jól használhatók szimulációra, modellezésre és egyéb szabályozó mechanizmusok tanulmányozására. A létrehozott ágens vagy „test” lehet önálló (autonomous agent), azt belehelyezhetik egy környezetbe, ezáltal a lény az adott környezet ingereinek hatására bekövetkező viselkedésében fog megnyilvánulni. A test és a környezet lehet számítógépes szimuláció eredménye, de lehet valódi környezetbe helyezett robot is, mely például hálózat irányítása alatt áll. Lényeges vonása ennek a módszernek, hogy az ágens nem csak feldolgozza a beérkező jeleket, hanem – mivel „teste” van – vissza is tud hatni a környezetére, és szenzorai révén folyamatosan érzékeli saját működésének eredményét , ami befolyásolni fogja további viselkedését. Így tehát egy folyamatos visszacsatolás valósulhat meg, akárcsak az élő rendszerek esetében. Az ágensek így az életjelenségek utánozására kitalált műszaki-szellemi eredmények.

Csoportjai

[szerkesztés]

Vannak autonóm és intelligens ágensek, szociális ágensek stb. Csoportosíthatók az ágensek reaktív, szimbolikus, Belief-Desire-Intention stb. intencionális rendszerekre.

A szoftver területén vannak szoftverágensek, jelentősek az alkalmazásaik: interfész- és információs ágensek, ágensek az elektronikus kereskedelemben, intelligens asszisztensek, oktató ágensek, perszonalizáció, szintetikus karakter témák is – mind ágenseket alkotnak.

Az elosztott mesterséges intelligencia és a kommunikáció területén léteznek ágens-építő szoftverrendszerek és multi-ágens rendszerek is.

Az ágensekkel foglalkozó részterületi ismeretek a kommunikációs nyelvek, a beszédaktus-elmélet elemei, a KQML-KIF szabvány és a kooperáció.

Fontos kérdés az ágenseknél a kooperáció és koordináció. Ide tartoznak a koordináció különböző modelljei és algoritmusai, a strukturális koordináció, a contract net protokoll és variánsai, piaci (market) modellek, hangyatársadalmak modelljei (stigmergia), az emergens struktúrák, és az egyezkedés (negotiation).

Multi-ágens architektúrák és nyelvek (szoftvermérnöki alkalmazások) témakörébe tartozik a Belief-Desire-Intention-interpreter, a pattern-ek és a layered approach.

Mobil ágensek esetén fontos szerep jut a biztonsági problémák kutatásának és az azokra kínált megoldásoknak.

A mobil ágens rendszerek és nyelvek, az alkalmazott ágens-technológia, szabványosítás, az ágens-alapú szimuláció, a mesterséges élet (ALIFE) az ágensek átfogó témakörei.

Külső hivatkozások

[szerkesztés]